Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-01-31 / 5. szám

Huszonkilencedik évfolyam. > 5. sz. Budapest, 1886. január 31. PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP SZERKESZTO-és KIADÓ-HIVATAL IX. ker. Kinizsy-uica 29. sz. I. em, Előfizetési dij: Helyben házhozhordással s vidékre postai küldéssel félévre 4 frt 50 kr., egész évre 9 frt. Előfizethetni minden kir. postahivatalnál; helyben a kiadóhivatalban. Hirdetések dija : 4 hasábos petit sor többszöri beiktatásáért 5 kr., egyszeriért 7 kr. sorja. — Bélyegdij külön 30 kr. ÍJW Teljes számii péld.á,n.3ro:k:l£a,l mixid-ig* szolg*áilih-Sitvinl^Ifjabb VAY MIKLÓS báró nincs többé. Mint a tiszta égből lesújtó villám, oly hirtelen lepte meg hazai nagy közönségünket, különösebben reformált egyházunkat, a magyar művészvilágot, és kit legelőbb kellett volna említenünk szent Sionunk agg őrét, a nagynevű és érdemű ősz édes atyát a hír, hogy az őt rajongásig szerető fia, a sárospataki főiskola algondnoka, az alsó-zempléni egyházmegye gondnoka, a múzsáknak leggyöngébb korától fogva eljegyzett szobrász-művész, a közkedvességű főnemes f. hó 28-án szivszélhüdésben kimúlt. Elhal a szó ajkainkon s a sajgó fájdalom csak a bölcs Példabeszéd e szavait juttatja eszünkbe: ^Ne dicsekedjél a holnapi napról: mert nem tudod, mit hoz a nap te reád/ A boldogult 26-án még a fővárosban volt, szokott helyén, édes atyja körében a legjobb életkedvvel vidoran, másnap Golopra utazott, és 28-án reggel halva találták azt, kit születésekor a múzsa csókolt homlokon s jegyezte el ihletett papjának, s a kit most Istennek hívó lelke csókolt meg, hogy ama szellemvilágba szólítsa, hová vágyódott, hol megtalálja azt az eszményt, mely után műveiben törekedett. A protestáns egyház és iskola oly munkás tagját vesztette ifjabb Vay Miklósban, kinél az egyházi és közművelődési ügyek iránti meleg érdeklődés családi hagyomány volt, s ezért áldásos működése abbeli tisztségei körében, mint magától érthető egyszerű kötelességteljesítés feltűnést nem keltett. Annál szokatlanabb, épen nem mindennapi tünemény volt a főúr vésővel, kalapácscsal kezében a műteremben. A nagy és fényes nevű apa oldalán nyitva állott volna előtte a politika magasra vivő pályája, a nagy világ fénye, dicsősége ; de ő sem erre, sem a főúri körök kedvteléseire nem vágyott; az ő világa az eszmények birodalma volt, s az égből nyert tűzzel a hideg márványba és a kemény ércbe óhajtott életet lehelni, hogy alkotásaival öröklő .eszméket hirdessen s tettekre hevítse az utódokat; ama szellemek országában élt, kikkel érintkezni óhajtott mysticismusra hajló lelke, s ki tudja, talán itt már nem is érezte jól magát?! Ő megpihent és a kit athletai testalkata, termékeny alkotó szelleme és ennek folytán mindég vidám derült kedélye még hosszú, hosszú életre jogosított volna fel, nincs többé az élők közt, megmérhetlen keservére atyjának, egyházunk agg vezérének, kinek a boldogult életöröme, támasza volt. A minden vigasztalások Istene adjon a megkeseredett atyának erőt a nehéz csapás elviselésére, és enyhítse fájdalmát a tudat, hogy sok jóknak nagy bánatára húnyt el az ő halottja. A megboldogultnak pedig legyen könnyű a hant, mely eltakarja, mely fölött ezrek megemlékezése fog virasztani. BSbllSigi Mór. 9