Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-10-17 / 42. szám

1285 134G egyik leghatalmasabb s legmagasztosabb ereje : egyhá­zunk s iskoláink ügye iránt a világi elemben érdeklődést költeni fel ; őket magunknak megnyerni; velük, mint hatalmas és befolyásos munkatársakkal együttesen mű­ködni. E ténynyel azonban a fold összes protestáns egy­házai között ta'án egy sem dicsekedhetik annyira, mint épen a hazai két protestáns, t. i. az ágostai és ev. ref. egyház 1 E két egyház történetének minden lapjára, neveket találunk arany betűkkel bevésve, mely nevek birtokosai, különösen a borús korszakokban, szívesen áldoztak va­gyont, vagy ha kellett vért és életet, az egzház meg­mentésére és fenntartására. Hogy ez a pár millió hazai protestáns lélek, a sok üldözések és szenvedések alatt, hitet vesztve össze nem roskadt; hogy az, ismeretes szegénysége dacára, a hatalmas és gazdag római katho­likus egyházzal szemben mégis mindig oly tényezőként szerepelt, melyet magának az államnak sem lehetett min­dig egészen számításon kívül hagyni: ezt egyházunk, lel­kes és buzgó papsága mellett, főként annak köszönhette, hogy mindig akadtak egyes kitűnőbb világi férfiak, kiknek szívéhez oda volt forrva az egyház iránti szent és magasztos érdeklődés ; és a kik egyházunknak s val­lásunknak mindenkor hű őrei s annak méltó dicsekedései valának I Egy ilyen kimagasló s egyházát igazán szerető férfiúnak emlékét akarom e lapok hasábjain rövid sza­vakben megörökíteni. Tabajdy Károly, Arad- és Krassó-Szörénymegye főispánja, a tiszántúli ev. ref. egyházke­rület s a nagy-szalontai egyházmegye tanácsbirája, meg­érdemli tőlünk, hogy neki az egyházi lapban is rövid necrologot szenteljünk. Emlékezést, emlékezést tehát ő neki ! Egyházunk ez oszlop-embere, egyszerű s szerény jegyző-család fia volt. Született Nagy-Zerinden az i833*ik évben. Édes anyja szülőfölde egyik buzgó s lelkes pap­jának leánya volt, kiben a házastársi hűség az igazi vallásossággal s fáradhatlan szorgalommal párosult. A Tabajdy-család számos fiait köztiszteletben nevelte fel. Közülök egy egyik fényes egyházunk derék lelkipásztora. Az is, kinek emlékét e sorokban felujítjuk, egyházias érzelmű férfiú volt. S ha szívesen áldozta idejét egyháza érdekeiért, nem feledkezett meg az egyházak legközvet­lenebb vezetőiről, a lelkészekről sem, kik ő nála mindenkor szívélyes és szeretetteljes fogadtatásra találhattak. Jól ismerte hélyzetünket; tudta azt, hogy főként megyéjében, hol a reformált lakosság az oláh elemmel közvetlenül érülközve, attól sok rosz tulajdonságot sajátít el, küzdel­mes és nehéz misszió vár reánk; ezért támogatott ügye­inkben mindenkor lankadatlan buzgalommal bennünket. Ilyen jó indulatú s nagy befolyással bíró embert vesztettünk mi aradmegyei ev. reform, lelkipásztorok e buzgó s derék világi tanácsbiránkban; de megérzi e veszteséget velünk együtt az egész tiszántúli egyházke­rület is. Távol az ember-imádás rettentő bűnétől, mi méltán kiálthatunk fel ekként így : »Jaj most nekünk, mert elesett a mi fejünknek koronája /« Oh bizony ; » Üres leszen a te helyed lzráelben!« A mi Tabajdy Károly pályáját illeti, miután ő elemi iskoláit szülőföldjén, a gymnáziumi osztályokat Hód-Mező-Vásárhelyen és Debrecenben elvégezte, a budapesti egyetem jogtudományi fakultásának hallga­tója lett. A gondos apa több fiú gyermekének nevelé­séért — csekély jövedelméből is — szívesen áldozott; ez áldozatot azonban a megboldogult igyekezet igénybe nem venni, s mint szegény, de mindig kitűnő tanuló más növendékek tanítása által küzdötte át tanpályáját. Az ügyvédi oklevél megszerzése után Aradon telepedett le s ott nyitott irodát. Itt vette nőül most már kesergő, bús özvegyét Lippert Antóniát is. Neve, tehetsége csakha­mar ismertté lőn a központon; s a megye bizalma és figyelme is gyorsan személye felé fordult. Előbb Arad­megyének ékes tollú főjegyzője, majd pedig erélyes al­ispánja lett. Mint ilyet érte a magas királyi kitüntetés, midőn a királyi tanácsosi címet és rangot elnyerte. Fő­ispánná történt kineveztetése után pedig a Lipót-rend ke­resztjével tüntettetett ki. Kitüntetések, melyeket ő, a megye egyszerű jegyző családjának fia, egyedül csak saját tehet­ségének és érdemének köszönhetett 1 Ev. ref. egyházunk is felismerte és méltányolni is igyekezett az ő szép tehetségét s több tiszteletbeli hiva­talokra választotta őt meg. Es ő, bár két megye admi­nisztrációjának terheit hordozá, szívesen áldozá idejét egyházának is. És most el kellett vesztenünk őt is. Egyházunk e hű fiának lelke, e hó 7-én este, több heti erős s kínos küzdelem után, jobb hazába szállt! Porrá válandó részei pedig az aradi sírkertben 9-én tétettek örök nyugalomra. A gyászszertartás lefolyását egészen leírnom, nem tartozhatik e lap keretébe; elég bőven foglalkozott azzal a politikai sajtó. Egyházunk részéről a háznál Ferenczy Gedeon helybeli lelkész imázott; a sírnál pedig a nagy­szalontai egyházmegye esperese Szél Kálmán mondott »pár rövid szót« ; de e pár szó szivünk minden húrját rezgésbe hozta s szemeinkbe fájó könnyeket csalt. Az özvegy e beszéd hatása alatt, mely élénken ecsetelte mindnyájunkat ért közös veszteséget, csakhogy össze nem roskadt a fájdalom súlya alatt. Megdicsőült lélek, hazánknak s egyházunknak hű fia! Emléked, mely nekünk mindig kedves marad, buz­dítson bennünket kötelességeink önzéstelen teljesítésére. Te légy igazi példa előttünk, hogy a kitartó szorgalom, becsületesség és elvhűség elveszi a maga földi jutalmát is. Legyünk hívek a mi hazánkhoz s anyaszentegyhá­zunkhoz, mint te hű valál ahhoz szíved utolsó dobba­násáig! — Feketegyarmat, 1886. okt. 10. Márk Ferenc, ev. ref. lelkész. Ig§g> í IIRDETESEK. mámm A felső-baranyai reform, egyházmegyébe kebele­zett nagy-harsányi lelkészi állomásra pályázat hirdettetik. Ezen állomás évi jövedelme 1767 forint 10 kr. s így első osztályú. A felszerelt pályázati kérvények f. évi november 10-dikéig nt. Kovács Antal esperes úrhoz Terehegyre (u. p. Harkány) küldendők. Kelt Budapesten, 1886. október 14-dikén. Szász Károly, dunamelléki református püspök. A jászberényi ref. egyház lelkészi allomására e lapok közelebbi (41.) számában hirdetett pályázat ezennel hatályon kívül helyeztetik. Budapest, 1886. október 15. Szász Károly, dunamelléki ref. püspök. Felelős szerkesztő: Dr. Ballagi Mór. Főmunkatárs: Szőts Farkas. Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos: IDr. Ba,lla,g-i l^Cór. DEUTSCH M.-féle művészeti intézet Budapesten.

Next

/
Thumbnails
Contents