Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-10-10 / 41. szám

1029 ' PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 560 szédben kérést intéz a gyülekezethez, hogy hitval'ásuk és Ígéretük alapján őket kebelébe fogadja. 9. Erre a lelkipásztor a hitfelekezet önálló tagjaiul nyilvánítja őket és felhatalmazza az úrvacsorájával való élésre. 10. A vallás áldását szándékozván adni rájuk, a lelkipásztor egy maga imádkozik a mindenhatóhoz, áldja meg őt, hogy ő is megáldhassa az anyaszentegyház ezen új élő tagjait. 11. A lelkipásztor imádsága után következik a legmeghatóbb részlet »a megáldás® oly formán, hogy a lelkipásztor két gyermeknek fejére tevén kezét, a helyzethez és a személyek jelleméhez alkalomszerűleg hangzó szentírási helyeket mond s ezt folytatja, míg csak a konfirmáltak utolsói fölött is el nem rebegte az áldást. Ezen egész ténykedés alatt az orgona, lehető leglágyabb hangokon tartva, csendesen szól. 12. Lelkipásztor a gyülekezetet imádságra hívja fel s közösen könyörögnek. r3- Vég megáldása és elbocsátása a gyülekezetnek. 14. A gyülekezet kimenőre énekel egy alkalomszerűleg kikeresett zsoltár vagy dicséret verset. Igen jól tudom, hogy a fennebbiekben újat nem sokat mondtam, vagy a mit mondtam, némelyek talán gáncsolni valót találnak benne ; ámde felfogásom szerint a konfirmáció oly fontos és életbevágó vallásos cselekmény, melyről ismételve is beszélni nem felesleges. Különben is egész liturgiánk s a konfirmációé is, már a zsinat által (240. jk. sz.) oly ügynek jelöltetett ki, melynek rendezése a konvent kötelessége, sőt a tiszántúli egyházkerületben bizottság is van kiküldve a liturgia ügy revisiójára. Azt hiszem tehát, hogy mind az ügy érdemi fontossága, mind az a körülmény, hogy hivatalos alakban is előbb-utóbb szőnyegre fog hozatni, eléggé indokolják a konfirmáció kérdésének hirlapi szellőztetését. Ha az ügy tisztázását sikerült bármi kis mértékben előbbre vinnem, nagy örömömre szolgálna. Annyi bizonyos, hogy felszólalásommal az anyaszentegyháznak kívántam szolgálatot tenni, melynek ügyeért gáncsot és gyalázatot is kész vagyok magamra venni, tudván Jeremiással, hogy az Úrért szenvedem azt (XV. 15), és érezvén, hogy Krisztusért gyaláztatnunk öröm (Zsid. X. 35). Sütő Kálmán, b.-somi lelkipásztor. ISKOLAÜGY. Elnöki megnyitó a győri ev. egyházmegyei tanító-értekezleten 1886. szept. 27-én Encsén. Tisztelt uraim! A népnevelés-ügy inkább csak 1868 óta, a 38. t. c. meghozatalával lett nálunk országos ügygyé avanzsiroztatva. Odáig jobban magánemberek és felekezetek foglalkoztak vele, ők állítván fel iskolákat s ők voltak azoknak fenntartói. Ennek következtében egyházunknak újabb versenytársai akadtak : a községi, illetve állami iskolákban. Igen természetes, hogy ez által a mérkőzés reánk nézve is nehezebbé vált. Mert sokkal könnyebb célban futni hevesekkel, mint versenyre kelni többekkel, hogy mégis mi nyerjük el a pályadíjat. Mi nd idáig sikerült egyházunknak fenntartani a maga szellemi felsőbbségét versenytársai fölött. S ez érdemet első sorban megosztom: a tanító-testületek és az iskolát gondozó egyház között. Mert amazok jól fogák fel feladatukat, büszkeségnek, dicsőségnek tartják, hogy az újabb kor követelte viszonyok között is elsők lehessenek; az egyháznak pedig különben is természetes hivatása, hogy a törekvőt a pálya-futásban ne csak erkölcsi elismeréssel buzdítsa, hanem anyagi támogatással is elősegítse. Még ma sem mondhatjuk, bár innen-onnan 20 éve lesz, hogy országosan intézik a népnevelés ügyét, hogy rendes kerékvágásban vagyunk. Átmeneti intézkedések korát éljük a népnevelés terén is. És ez nemcsak hazánkban van így, de világszerte experimentálunk. Hogy példákkal éljek: Franciaország a legkatholikusabb állam, habozik, hogy fenntartsa-e jövőre is eddigi törvényes intézkedéseit, melyek szerint a vallást kizárta az iskolából. Hazánk a vallásos neveléstől nem idegenkedik, sőt minden nevelés alapjának kezdi tekinteni, s erős pártok sorakoznak, melyek törvényben kívánják ezt kimondatni. Angolország sokalja azt a szellemi munkát, melyek az iskola a gyönge gyermeki vállakra rak; ezért az otthoni feladványokat törölte. Hazánk a tantárgyak már is nagy számát renden kívül szaporítja. Szodateszka világot élünk, mintha csak arra való volna a világ, hogy minél több katonanépet hordjon a föld hát a békében és háborúban. Megérjük maholnap, hogy a katonai dolgokat is beviszik az iskolába. Igy tett Franciaország, egész zászlóaljai vannak iskolás gyermekekből. Poroszország egy tanteremben a 80 növendéket sokalja, 40-nél többet nem enged meg. Hazánk e tekintetben nem készül újításra, mert hisz még a fennálló törvény intézkedését sem hajtotta végre. Ausztria a tankötelezettséget 8 évre szabta, most ellene agitálnak, sokalják a nyolc évet. Hazánkban 9 év a tankötelezettség, ezt is keveseljük. Több példát nem említve, ebből is világos előbbi állításom igazsága, hogy átmeneti korszakot élünk. A mit mindebből számunkra levonni kivánok, azon következtetés, hogy nem mindég és nem mindenütt intézik hozzáértő kezek a nemzet legvitalisabb, legszentebb ügyét, a népnevelést. Es hogy mindenben a helyes középutat megtalálni nem könnyű dolog. Legközelebbi jövőben két fontos dolog vár megoldásra a népnevelés terén : az óvodák és a praeparandiák ügye. Az első minden nagyobb községben felállítandó. A praeparandiák mindenütt internatussal és tanító-árvaházzal kapcsolandók egybe Ezek után üdvözölve e nemes testületet, a gyűlést megnyitom. Bognár Endre. T A R C A Tanulmány az úri-ima felett. (Folytatás.) II. Szenteltessék meg a te neved. Azon kérések köziil, melyek ez imában foglaltatnak, talán egyik sem volt kevesebbszer ima tárgya, mint ez. Sok ember kiáltott fel a legőszintébben és legkomolyabban : »Add meg az én mindennapi kenyeremet ma ;« sokan bocsátották az egek urához a reménytelen kétségbeesés sötét éjéből: »Szabadíts meg minket a gonosztól® : de nagyon kevesen tanulták meg, hogy az első, a legfőbb kérés, melynek állandóan a szív legmélyén kell lakozni, ez: »Szenteltessék meg a te neved.® Pedig ez első kérdés valóban fenséges kérés, melyben a szellem,