Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-10-10 / 41. szám

1029 ' PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 560 építése végett megbízást vett igehirdetőknek, egyik, elengedhetetlen kötelességünk. E meggyőződés hatása alatt állottam folyó év aug. 22-ik napján is, midőn az új kenyéri úrvacsorája osztásakor, a vallásos hitéről s igaz protestáns voltáról minden alkalommal s bárminő körülmények között nagy lelki örömmel és egész készséggel tanúbizonyságot tevő Lónyay családnak egy női tagját, templomban, a hívők gyülekezete előtt kellett ünnepélyesen konfirmálnom és megelőzőleg a szükséges előkészítésben részesítenem. Igazán lélekemelő s mélyen megható jelenet volt, midőn a konfirmálandó grófnő jobbján nagyatyja és anyai nagybátyja, balján nagynénje és édes anyja az úrasztala elé állottak, hogy a konfirmáció végbemente után együttesen részesüljenek az Úr Jézus Krisztus megtöretett testének és kiontatott vérének emlékjegyeiben. Az ilyen vallásos buzgóság nem csak az illetőknek termi meg lélekboldogító gyümölcseit, hanem mint nyilvános tény és lelkesítő példaadás a gyülekezet vallásos hitére és külső magaviseletére is kimondhatatlanul üdvös hatást gyakorol. Es már ez alkalomból, a nélkül hogy egyik vagy másik prédikátor társam eljárását még csak érinteni is szándékoznám, legyen megengedve az alábbiakat mint hosszas tapasztalatból merített következtetéseket és módozatokat, barátságos eszmecsere és a lehető közös megállapodás céljából nyilvánosságra hoznom. En protestáns egyházunk belső feljődésére és megszilárdulására nézve nagyon fontosnak és hasznosnak tartom, mind a konfirmációi előkészítés, mind a szertartás végrehajtásának módozataiban országszerte lehető egyöntetűséget hozni létre. Mindenekelőtt kijelentem, hogy helytelen gyakorlatnak tartom a 12 éves gyermekek konfirmálásának csaknem általános szokását. A konfirmáció komolyságát és célját tartva szem előtt, nem habozom kimondani, hogy a legtöbb 12 éves gyermek értelmi és érzelmi világának fejlettségét nem találom azon hálás talajnak, melybe az előkészítésnél és az ünnepélyes végrehajtásnál irányadóul szolgáló magasztos eszmék és elvek úgy átültethetők volnának, hogy ott állandó gyökeret vervén jó gyümölcsöt teremjenek. De épen azért, mert ez a 12 éves életkor a legtöbb vidéken, főleg a földmíves osztályra nézve fennálló szabály, annál különösebb figyelemre kell méltatnunk az előkészítés kérdését. Erre vonatkozólag már határozottan az a véleményem, hogy a konfirmándusokat a lelkipásztorok, vagy az ezen pályára hivatalosan képesített egyének oktassák. Hogy e tekintetben semmiféle kibúvó ajtó ne hagyatnék fel, a »Zsinati törvények* 95. §-a 2-ik pontja alá világosan beiktatandó volna : »a konfirmációra való előkészítés a lelkipásztorok hivatalos teendője.« Hogy a lelkipásztorok oktassák a konfirmándusokat, e mellett úgy hiszem, nem szükség hosszasan érvelnem. Csak egy pár okot hozok fel. Az iskola-tanítók, az ez idő szerint rájuk halmozott teendők és túlterheltség következtében, az idő és talán a kedv hiányában, a legjobb akarat és legnagyobb hozzáértés mellett sem képesek a kívánalmaknak teljesen megfelelni. De meg szerintem illő és kötelességszerű dolog is, hogy az iskolai vallásoktatás épületére, az itt-ott talán nem eléggé erősnek mutatkozó alkatrészek megszilárdítása, a hiányzóknak beillesztése után, maga a mester, a lelkipásztor rakja fel a tetőzetet, hogy az ekként közös erővel elkészített lelki házat a lelkész maga tervszerűleg és haszonnal rendezhesse be az Isten igéjének, a krisztusi elveknek romolhatatlan kincseivel. A melyik lelkipásztor ezen eljárás, vagy egy ily irányú törvényes intézkedés szükségességét fel nem ismerné, az nem áll hivatásának magaslatán, nem fogta fel az Úr szőlőjében végzendő munkálkodásának erkölcsi értékét, s az ezzel járó felelősséget semmibe sem veszi. Továbbá az is tapasztalati tény, hogy a konfirmációi előkészítésre fordíttatni szokott időszak, a húsvét előtti néhány hét, felette rövid s tartama alatt még csak vázlatosan is alig tárgyalhatók azon hittani, erkölcsi és társadalmi kérdések, melyeket ezen előkészítésnek fel kell ölelnie. Itt már legyen szabad azon észrevételt is megkockáztatnom, miszerint egyáltalán nem érhetjük el a kitűzött célt, akár a »S. pataki«, akár a »debreceni, Szoboszlai-féle« vallástevő katekizmus kérdéseinek és az azokban foglalt könyörgéseknek betanultatásával, mert a mai kor igényeihez képest, mindezek részletes magyarázatokkal s fontos kibővítésekkel egészítendők ki; épen azért égető szükség, hogy egy oly tartalmú valláserkölcsi munka, mely a magyarországi összes ev. reform, lelkipásztoroknak irányadóul lenne, hivatalosan közrebocsáttassék. Az előkészítés időszakát március havától pünköst előtti vasárnapig kellene megállapítani, még pedig hetenként nem egy-két tanórával, hanem legalább négygyei ; mert a magyarázat és gyakori kikérdezés kivált faluhelyen és sok gyerekkel kevesebb órán sikerrel nem végezhető. Egyébbiránt a tanórák beosztása s azok mikénti felhasználása a tanítványok számától és több helyi körülményektől is függ. Én jelenlegi állomásomon 21 év óta ezen eljárást követem és mondhatom jó sikerrel. Igaz, hogy eleinte sok nehézséggel járt a konfirmándusokat pünköstig együtt tartanom, de csakhamar úgy bele szoktunk mind én, mind gyülekezetem, hogy évek óta a legkisebb akadály vagy szóbeszédbeli ellenmondás sem fordul elő. Minden második esztendőben konfirmálok, a midőn is 30 — 32 tanítványom van, kikkel kivétel nélkül, a böjti úrvacsorája után következő héten kezdem el a foglalkozást, mely is áldozó csütörtökig folytattatik megszakítás nélkül. Áldozó csütörtök délután istenitisztelet helyett tartatik a konfirmándusok nyilvános vizsgája nagyon számos gyülekezeti tag jelenlétében s érdeklődése mellett. Magának a konfirmáció tényének végrehajtásánál következőleg járok el ; kijelentvén, hogy a részleteket egyfelől régi lelkipásztoroktól sajátítottam el, másfelől a »Protestáns Pap« 1880. évi folyamának 10., 11. és 12-ik füzetében foglaltakból vettem át. 1. Pünköst előtti vasárnap reggeli istenitiszteletre a konfirmálandó növendékeket teljes papi ornátusban az iskolateremből személyesen vezetem a templomba, hol az úrasztala körüli térségen elhelyezett üléseken helyet foglalnak, magam a papszékbe megyek. 2. Rendes istenitisztelet, a szertartás lényegére vonatkozó prédikáció tartásával. 3. Szószékből lejövén, éneklés alatt az úrasztalához megy a lelkipásztor, mely körül egyidejűleg a konfirmándusok is sorakoznak. 4. Az énekvers elhangzása után a konfirmándusokhoz rövid, alkalmilag jellemző beszéd intéztetik, melynek végén felhivatnak a hitvallás és fogadástétel teljesítésére. 5. Egy közülők a többi nevében hangosan elmondja az apostoli hitformát. 6. Erre közvetlenül feltétetnek elejük a hitvallási és fogadalmi kérdések, melyekre fennszóval, karban adják meg az »Igen« feleletet. 7. A konfirmálandók halk orgona kiséret mellett éneklik a 37-ik dicséret i-ső versét. 8. Ezt elénekelvén közülök egy, néhány soros be-