Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-10-03 / 40. szám

1029 ' PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 560 Scheidemantel 1759 óla Lengyelország és Moldva különböző helyein hirdette az evangyéliomot, s nagy tudománya, jeles szónoki képessége és kiváló buzgalma által csakhamar oly nagy nevet és tekintélyt vívott ki magának, hogy 1765-ben varsói lelkésszé neveztetvén, az államügyekben is tevékeny részt vett, a külföldi udvarok követeivel folytonos egybeköttetésben állott, sőt maga is többször megfordult pár idegen uralkodónál a lengyel király követeképen. Természetes, hogy nagy befolyását minden ponton igyekezett hitfelei javára értékesíteni; midőn pedig 1768-tól kezdve a dissidensek teljes vallásszabadságot nyertek, báró Goltzcal együtt, kit mindkét felekezetű protestánsok vezére és főnökéül tekinthetünk, azon igyekeztek, hogy egyházuk jövendő fennállását rendszeres alkotmány-szevezet illetőleg egyházi törvénykönyv létesítése által biztosítsák. Az 1775-ben tartott közzsinat nevében Goltz báró fel is kérte Scheidemantel testvérét, Scheidemantel Henrik Gottfried jénai jogtanárt (szül. 1739 szept. f 1787. dec.), hogy a lengyel protestáns egyház részére készítsen egy rendszeres törvénykönyv vázlatot. Szomorú bizonyítéka ez a lengyelek elmaradottságának és szegénységének! Scheidemantel csakugyan el is készíté még ez évben a törvénykönyv vázlatát, melynek szerkesztésében, mint maga mondja »az ember és polgár természete, az igaz keresztyénség és a törvényhozás alapelvei, az egyháztörténelem, a kath. és evang. egyház törvényei s Éengyelhon régibb és újabb alkotmánya voltak irányandói.* A zsinat egy bizottságot küldött ki a törvényterv átnézésére, s midőn ez munkálatával elkészült, Scheidemantel csakugyan megbízást nyert a törvénykönyv végleges elkészítésére. Gyorsan haladt munkájával a következő év (1776) juniusában már az egész törvénykönyv a bizottság kezében volt, s igen nagy tetszést és elismerést nyert. De maga a zsinat összessége nem ily véleménynyel volt az új codex felől ; úgy hogy csakis Goltz és Scheidemantel nagy tekintélye és befolyása tudta elenyésztetni lassan-lassan a sűrűn jelentkező nehézségeket s elhallgattatni a gyakori ellentmondásokat. Ugyanis a törvényterv, az egyházi és polgári rend elnyomásával a legszélsőbb fokig vitt kyriarchiát akarta megvalósítani, illetőleg szentesíteni. Csak pár pontot hozok most fel erre nézve bizonyítékul. 1. tDcis Ministerium und noch wenigere ein einzelner Priester können sich nienials der Begierungsrechte anmassen;« (I. könyv III. szakasz 4. cikkely, 365.) azaz: a lelkészi kar, még inkább egyes lelkész az egyházkormányzás jogára soha igényt nem tarthat. 2. »Die Mitglieder der Provinzialsynode sind: der gegenwartig versammelte Adel, oder auch Deputirte von demselben aus den Kreisen und Kirchspielen, bei welchem Standé laut den Staatsrechten und Tractaten bestandig das Directorium bleibet.* (I. III. 4. 515.) Tehát a »directorium« azaz az egyházkormányzat vezérlete, az alkotmány és szerződések értelmében, állandóan a nemességnél marad. 3. A zsinatokon a három (nemesi, papi és polgári) rendnek egy-egy testületi szavazata volt, két szavazat döntvén egy ellen; de a nemességnek meg volt az a joga, hogy a másik két rend szavazatát ellentmondással bármikor megsemmisíthette s a határozat kimondását a következő zsinatra halaszthatta. Ezeket tudva természetesnek kell találnunk, hogy e törvényterv igen nagy ellenzéssel találkozott, mely még inkább növekedett, midőn a javaslat legfőbb pártolója a varsói Scheidemantel, hirtelen elhunyt. Testvére igen részletesen rajzolja a nyomban ezután fe'támadt engedetlenséget. »A két felekezetnek a törvényben célzott uniója mindinkább nehezebbé vált, a régi felekezetesség újra feléledt s gyűlöletté fajult; némelyik lelkész nem akarta stóla-jövedelmét az elöljárók felügyelete alá adni, másoknak a consistorium, ismét másoknak a kedvenc szokásaikat korlátozó vagy megtiltó szakaszok ellen volt kifogása; sokan azt is mondták, hogy a keresztyén egyháznak nincs is törvénykönyvre szüksége, mivel Krisztus, a vallás alapítója ilyet nem adott; egyszóval: a semmi korlátot nem tűrő szabadsághoz való ragaszkodás, mely a lengyel nemzetet annyira jellemzi, most is teljes érvényre jutott s tömérdek sok ellenvetés hangzott a törvénykönyv ellen«, melyekre Scheidemantel — természetesen a maga, s nem az ellenvéleményűek állítása ez — minden tekintetben megnyugtató feleletet adott. De még így is csaknem három évi folytonos küzdelem után sikerült báró Goltznak a törvénykönyvet az elnöklete alatt Wegrowban, 1780 aug. 28-tól szept. 8-káig tartott egyetemes zsinat által elfogadtatni. Úgy a reformátusok, mint az ágostai hitvallásúak elküldték ide követeiket, Lengyelhon mindhárom tartományából (Nagy-, Kis-Lengyelország és Lithvánia). A 34 zsinati tag közül 20 a nemesi, 10 a papi, 4 a polgári rend képviselője volt, hitvallásra nézve 19 református és 15 ágostai. Már a zsinati tagok számaránya is, hogy t. i. a nemesek majdnem kétannyi számmal voltak, mint a papok s polgárok együtt, nyilván mutatja a világiak túlnyomó befolyását, mondhatnám : teljhatalmát. Érdekes megjegyezni, hogy a jelenlevő 20 nemes közül hat igen magas katonai rangot foglalt el, mely körülmény nem igen tehette őket valami nagyon hajlandókká az ellenvélemény türelmes meghallgatására és figyelembevételére. Ment is a munka, akár csak parancsszóra. Feltéve, hogy aug. 28-tól szept. 8-ig mindennap ülésézett a zsinat, ekkor is csak 12 ülést tarthatott, mely idő alatt egy ily nagyterjedelmű s rendkívül fontosságú törvénykönyv átvizsgálása és megvitatása csak nagyon sietve és felületesen történhetett meg. Sajnos, hogy a zsinat jegyzőkönyve vagy naplója nincs közrebocsátva, s így csak a kánonok szövegére s Scheid. feljegyzéseire kell szorítkoznunk. Annyi bizonyos, hogy nem ment minden vita s változtatás nélkül a törvénykönyv elfogadása, sőt az a példátlan dolog történt, hogy maga a zsinat oly kifejezésekkel élt a codex bevételét illetőleg, melyek egyenesen utat mutattak s tárt kaput nyitottak az alig elfogadott törvények félremagyarázására és kijátszására. Nevezetesen maga a zsinat különbséget tesz a codex lényeges s kevésbé lényeges rendelkezései közt, (constitutiones necessariae ac accidentales) melyek közül az utóbbiak »a szükséghez képest feloldhatók, felfüggeszthetők, megváltoztathatók vagy jobban kifej thetők «; de hogy mely rendeletek tartoznak amaz és melyek emez osztály alá, azt a zsinat elfelejtette vagy nem akarta megmondani I A törvénykönyv ünnepélyes elfogadását tartalmazó kánonban pedig az a végzetes kifejezés áll, hogy »a zsinat tagjai, mindhárom tartomány és mindkét felekezet ezen törvénykönyvét, a mennyiben alkalmazható lesz (quantum is effectui dari potest) úgy a a maguk, mint hitsorsosaik nevében bevégzik és elfogadják.* Akár csak a hires »absque tamen praejudicio* kísértene! Magát az uniót, vagyis a két testvérfelekezet szertartási és egyházi szervezeti egyesítését csakis annyiban és ott rendeli el a törvénykönyv, ahol s a mennyiben lehető (»wo möglich ist« I. I. 3. 2.) Nagyon természetes, hogy az ilyen, törvénykönyvbe épen nem való feltételes és ingadozó rendelkezések mellett az új törvények gyakorlati alkalmazása minduntalan nagy nehézségekbe, sőt ellenállásba ütközött. Már az 1780-ki alkotmányozó zsinattól távol tartotta magát