Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-01-24 / 4. szám

117 118 Az angol-amerikai bibliafordítás ügye. i. Igen figyelemreméltó jelenség a különböző protes­táns egyházak töiténetében, hogy minél inkább át van hatva valamely nemzeti egyház a vallásos szellemtől ; minél élénkebb vallási tudata : annál többször és annál lelkiismeretesebben foglalkozik a bibliafordítás rendkívüli munkát igénylő, de annál nemesebb és magasztosabb ügyével, arra törekedvén, hogy az eredeti szentiratok­nak minél tökéletesebb mássát hozza létre. E törekvés vonul át a vezér — német, angol, amerikai — protes­táns egyházak belső történetének különösen ujabbkori szakán , midőn a szöveg-kritikai és exegetikai kuta­tások mind több-több fényt derítenek, a szent-iratok ere­deti szövegére. Németországon az ujabb korban egymást követték a Fr. Meyer; Stier, De Wette, H. A. W. Meyer, Weizsácker fordításai és a hivatalos revisiója a Luther­féle uj testamentomnak (1876-ban). Angliában és Ame­rikában pedig csak a jelen század folyama alatt több, mint 20 különböző fordítása jött létre részint az egész bibliának, részint s legnagyobb részben a biblia egyes könyveinek. Mindezen angol fordítások, melyek többé kevésbbé már a kritikai szöveg alapján jöttek létre — habár nyilvános használatra nem fogadtattak is el — elő­készítették az anyagot ama kolossális munkához, mely 15 évvel ezelőtt vette kezdetét, és a melyben a protestáns egyház jelen nemzedékének legkitűnőbb tudósai vettek részt, felekezeti és nemzetiségi különbség nélkül, innen és túl az atlantin. E nagy munka az újonnan revideált angol-biblia, az u. 11. »revised version«, mely teljesen a mult évben jelent meg és a melyet ez alkalommal ismer­tetni fogok. Mielőtt azonban ezt tenném, hogy tanul­mányom teljes legyen egyfelől, és hogy a most kezünk alatt lévő fordítást megérthessük másfelől, szükségesnek látom legalább egy futólagos áttekintését az angol biblia fordításoknak. * * * Az angol-faj tulajdonképen sohasem volt biblia nélkül, mióta Augustin 30 római Benedictinus barátjával megérkezett a Thanet szigetre és prédikálta az evangé­liumot Ethelbert királynak (597) . Nemsokkal azután megkezdődtek a biblia-fordítások, melyek az angol nyelv és irodalom különböző epocháit jelzik. Caedmon »met­ricai paraphrasisa* (68o), a »durhami-könyv« (az evan­géliumok egyes részei), a »venerabilis Beda« fordítása (735) a különböző zsoltárosok az angol-szász epochát képviselik; Wycliffe és követőinek fordítása (1380) a norman-angolt; a 16-ik század különböző fordításai a modern-angolt; míg »a hivatalos-fordítás« (1611), mely máig használatban van, a lelassihus-angolt, jóllehet szavai közül igen sok elévült. Az angol-szász fordítások a szent Írásnak csak egyes részeit foglalták magukban és sohasem nyertek népszerűséget. Wycliffe fordítása a római egyház kár­hoztatását vonta maga után — a teljes bibliának lévén fordítása, — és hamar eltűnt szem elől, mivel nem az eredetiből, hanem a vulgatából volt fordítva. Általában a reformációval kezdődnek meg a jobb biblia fordítások a kontinensi protestáns országokban, nem a mechanikai áttételt, hanem azon üde reproduc­tiót illetőleg, mely egy második inspiratio alatt született. A 16-ik század az evangelium reproductiójának százada volt. Az akkori német, holland fordítások annyira meg­ragadták ama népek lelkét, hogy igen nehezen helyet­tesíthetők azon fordítások ujakkal, habár ezek felülmúl­ják is azokat hűségben. Anglia lassan fogadta be a 16 ík század uj vilá­gosságát és nem is jött létre itt a XVI ik században egy — a többiek felett kimagasló — biblia-fordítás. Voltak ugyan itt is elég jó fordítások a reformáció ko­rában, mint a Tyndale Vilmos, Coverdale, Mathew Ta­más, Taverner Richárd fordításai, továbbá a »nagy bib­liai (Cranmer érsek előszavával, miért gyakran cranmer­bibliának is neveztetik), a »genfi biblia* (angol szám­űzöttek készítették 1560-ban) és »a püspökök bibliája* (1568): de azért egy valóban kiváló fordítás csak I-ső Jakab uralkodása alatt, tehát a XVII-ik században jöhetett létre. Ez az u. n. »hivatalos fordítás« volt »Jakab király forditása«, ama páratlan szép nyelvezetű angol-biblia, mely a bibliát tanulmányozók három nemzedékének érett gyü­mölcse volt. Eredete a Hampton-udvari konferenciában kere­sendő, mely 1604 januárjában tartatott. Midőn ugyanis I. Jakab, a Stuart Mária fia, Erzsébet királyné halála után a presbyterianus Skócia trónjáról áthelyeztetett az episcopalis Anglia trónjára, összehívta az előbb említett konferenciára a conservativ vagy conformista és a radi­calis vagy puritán pártok vezéreit, hogy ítéljen a köztük lévő viszálykodások ügyében. Ekkor dr. Reynold oxfordi egyetemi tanár egyébb reformok között egy uj biblia­fordítás létrehozását is proponálta. A királynak tetszett a propositio és megadta az engedélyt egy uj forditásra. Ez által tetszeni akart a puritánoknak és remélte, hogy panaszaiknak véget vet; a »genfi fordítás* használaton kivül tételével pedig, mely — állítólag — »áruló jegy­zeteket tartalmaz*, kiengesztelte az egyházi férfiakat és eloszlatta gyanúikat. Ez volt a Hampton udvari konfe­renciának egyedüli eredménye és I. Jakab dicstelen ural­kodásának egyetlen kimagasló ténye. Valóban az Isten ujja látható abban, hogy épen — 4-ik Henrik szerint — »a keresztyén világ eme legbölcsebb bolondjának« ural­kodása és pártfogása alatt jött létre ama monumentális mű! Az egyház-politikában ezen »no king, no bishop* mottóju fejedelem, ki a dissenterekkel igen röviden szokott elbánni, mondván : »csak akaszszátok fel, ez az egész* ; ez a pedáns és despota uralkodó mindezek dacára püs­pökei és udvaroncai által oly bölcsnek tartatott, mint akár Salamon, és a biblia-forditók az előszóban ugy jel­zik az ő megjelenését, mint »a teljes erejével felkelő napot* és »az egyház leggyöngédebb és legszeretőbb atyjának* nevezik. Hat hónappal a Hampton udvari konferencia után a király kinevezett 54 tudóst a fordítás eszközlésére, de a tényleges munkában csak 47-en vettek részt, 7-en vagy meghalván, vagy elállván a munka megkezdése előtt. A fordítók hat társaságra voltak felosztva, melyek közül kettő a londoni Westminsterben, kettő Oxfordban és kettő Camridgeben ülésezett. A szentíratok szintén hat részre voltak felosztva, a miért az egész fordítás az egyöntetűségben igen nagy hiányt szenvedett. A fordí­tással 1008 nap alatt készültek el, használván a khald, héber, syr, görög, latin, spanyol (De Reynáét és De Valeráét), francia, (Olivetánét), olasz (Diodatiét), német (Lutherét) és svájci (Juda Jeóét) fordításokat. A »hivatalos fordítás« némelyek részéről hideg közönynyel, mások részéről heves ellenzéssel fogadtatott. Ama polemizáló korban a legtöbb ellenvetés a fordítás theologiája ellen tétetett. A katholikusok azzal vádolták, hogy meghamisítja a szentírást, kedvezni akarván a protestáns eretnekségnek ; az Arminiánusok a Kálvinis­ták felé hajlást fedeztek fel benne; a puritánok kivoltak békülve theologiájával, de hibát találtak egyházpoliti­kájában és rítusában azon alapon, mert megtartottak S*

Next

/
Thumbnails
Contents