Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-09-12 / 37. szám

1185" 1178 problémáit s feleletet adni azokra: akkor újra e falak közé jöttem, hogy olvasni, érteni tanuljak és a midőn lassanként derült előttem a homály, a mint a titkos »jelek« nyilvánvaló dolgokat kezdettek nekem beszélni, melyeket addig eszembe sem vehettem, a mint a földet a mennyel összekötő Jákob lajtorjájának végén megmutatták a hit világánál az ott trónoló istenséget, mint minden létnek forrását s megmutatták, hogy a lét célja: tökéletessé lenni, mint O tökéletes; mikor megtanítottak arra, hogy csak a szeretet tesz boldoggá, mert az tesz erényessé : akkor hálával borultam az Alma Mater keblére, ki mint gyermekével mindég kényeztetőleg bánt; hogy miért ?1 Hát van annak a gyermeknek valami különösebb érdeme, a kit kényeztetnek ? 1 Mondom hálával borultam oda s mégis annyi élvezett jók után volt egy kérésem, az t. i. hogy tettekkel hadd róvhassam le köszönetemet, engedje meg, hogy szent ügyének munkásai közé állhassak be. Es ő, a jó anya, a helyett, hogy ifjúi túlságos önbizalommal visszautasított volna azt mondva, hogy mersz helyet kivánni szentélyem felkent áldozó papjai között, menj, nőnöd kell még 1 oda bocsátott a szent helyhez, hogy én is mutathassak be áldozatot lelkem első zsengéiből. Csodálkozhattok-e, ha, a midőn helyemet a tudomány oltára körül el akarom foglalni s egy nagy és szent fogadást kívánok tenni, hogy az áldozat lángját, mely mennyei tűzzel gyújtatott meg, legjobb tehetségem szerint folyton fenn fogom tartani, nem engedem soha földi érdekek szelétől kioltatni, avagy hamis, világ szerint való tudomány vizétől elhamvasztatni, sőt a mennyire csak tőlem telik, a nekem adatott tehetségek mértéke szerint táplálni is fogom, —- csodálkozhattok-e, mondom ha e pillanatban elfogódva, a reám váró feladat nagyságával szemben kicsinységemet érezve állok itt a mult és jövő határán, belül eresztve a szenthely korlátain, hely van számomra kijelölve; de vájjon be is tudom azt tölteni ? 1 ez bánt, e kérdés gyötör, mert elfoglalni csak könnyű, de betölteni az nehéz 1 — Es megbírhatatlan nehéz is volna, ha csak önmagamra volnék hagyva, de itt vannak körülem ifjúságom vezetői, szeretve tisztelt tanáraim, a kik kézen fogva kalauzoltak, támogattak, társukká lévén is tanítványuk kívánok maradni, — a tapasztaltabbaknak, a bölcsebbeknek mindég jó tanítványuknak lenni 1 itt van mellettem egy a minő tiszteletreméltó ép oly jóakaratú felsőség, mely kegyes utasításait bizonyára nem vonandja meg tőlem s kérem is teljes tisztelettel, hogy legyen szigorú bírálóm, figyelmeztető minden esetleges botlásomra, ismereteim és tanításom minden hiányára, hogy intéseit figyelembe véve tökéletesíthessem, javíthassam magamat — és mindenekfelett bízom abban, hogy velem lesz az Úr kegyelme. E hitemben a jövőre nézve multam erősít, mert elmondhatom hálás érzések között, hogy vettem kegyelmet kegyelemre, mert még mikor megpróbált is, míg egyik kezével sújtott, a másikkal akkor is áldott 1 Ne engedj Uram 1 a Benned vetett reményemben megszégyenülni, sőt inkább szenteld meg akaratomat, hajtsd hozzád szívemnek minden mozdulásit s Te, ki a kisdedeknek szája által is hirdetteted a Te dicsőségedet, ihlesd meg gyarló szolgádnak ajkait, hogy beszélhesse mindeneknek mindenkor a Te nagyságos cselekedeteidet és csoda dolgaidat. Jó Atyám, küldj szemeimbe egy sugárt fénytengeredből, hogy ennek világánál olvashassam és érthessem szent kijelentéseid mélységes titkait s égi oltárodról való eleven szénnel érintsd az én számat, hogy magyarázhassam igéd szavait, melyekben örökéletnek beszéde vagyon. Légy kegyelmeddel^ mellettem s azzal erősítsd meg az én erőtlenségemet. Ámen. A beköszöntő után mutatványokat olvasott fel nagyobb terjedelmű értekezéséből, melynek tárgyát Kuenen leydeni tanárnak a »Hexateuchus«-ról irt nagy hírű művének birálatos ismertetése képezte. Se terünk nem engedi, se célunk nem kivánja, hogy tanulmányának akár csak főbb gondolatait is ismertessük, annyival inkább nem, mert alkalom szerint talán módját ejtjük, hogy legalább egy-két mutatványt közöljünk belőle. Elég legyen annyit megjegyeznünk, hogy a fiatal kartársnak mind szép beköszöntője, mind rnély szakismeretre valló értekezése igen jó benyomást tett a jelenvolt közönség minden részére. A lelkes éljenzés elhangzása után Farhas József igazgató üdvözölte az új kartársat a tanárikar nevében, elmondva, hogy a fakultás mily örömmel fogadja ügy- és kartársnak egykori kedvenc növendékét, kiben mint szellemi fiában nem idegen lélek és idegen szellem lép az intézetbe, hanem annak ismert szelleme újul meg és nyer erősödést most már harmadik tanár-öltőn. A választmány tagjai és a többi tanárok meleg kézszorítással adtak kifejezést üdvözletüknek. Az ünnepély végén igen jó benyomást tett gróf Tisza Lajos főgondnok úrnak lelkes szava az ifjúsághoz. Nem intelmet, hanem kérést intézek önökhöz, mondá többek között, arra kérve mindnyájukat, tartsák szüntelen elméjökben, hogy miként az urvacsorában csak akkor veszünk kegyelmet, ha kellő előkészülettel lépünk az Urasztalához, különben pedig kárhozatot eszünk és iszunk: úgy az Úr oltára körül forgo'ódóknak is, ha meg van a kellő előkészületjök tudományban és erkölcsökben, áldás a szép papi pálya, de ezek nélkül kárhozat. Elmélkedjenek tehát és emelkedjenek, hogy oszlapai lehessenek az anyaszentegyháznak, áldásai felekezetünknek, hazánknak és önmaguknak. Az igazgató részéről a választmányhoz intézett köszönet és az ifjúság éneke (»Te benned biztunk4

) zárta be az egyszerű, de kedves megnyitó ünnepet. Sz. F. Collégiumi gyászemlékünnepéy Eperjesen. Az eperjesi evang. ágost. hitv. kerületi collegium f. hó 8-ik napján, mint a jeles collég, pártfogók és jóltevők emlékeinek szánt napon a collegium nagy könyvtári termében gyász emlékünnepélyt tartott két elhúnyt nagy pártfogója és jóltevője: Rochlitz Gyula, a magyar kir. államvasutak volt főfelügyelője és Jelenik Almássy István volt collégiumi felügyelő emlékezetére. Az ünnepély sorrendjét a » Hymnus*-nak az vEperjesi dalegylet« általi egybevágó eléneklése nyitotta meg. Majd dr. Schmidt Gyula collég, helybeli felügyelő és országgyűlési képviselő lépett a szépen és ízlésesen feldíszített emelvényre s megtartotta jeles és szívreható emlékbeszédét Rochlitz Gyula felett. Hálásan és szép vonásokban emlékezett meg a szónok azon férfiúról, ki »az ország s a hazai protestántismus történetében tiszteletreméltó szerepet vitt« ősrégi collégiumnak harmincezer osztr. ért. forintnyi alapítványt tett. Meggyőzően tüntette föl a derék felügyelő azon indokokat, melyek az elhunyt nemeskeblű emberbarátot oly jelentékeny adakozásra birták. Mindenekelőtt a collégium iránti hálaérzetet emelte ki, mely — mint a végrendelet mondja — először költötte föl benne a munkásságra és haladásra va'ó egészséges ambitiót, továbbá jelesen utalt a szónok arra, mennyire szívén viselte a hagyományozó a főiskola szent érdekeit mindenkor, miről végrendeletépen is oly nemes alakban tett fényes bizonyságot; végül pedig az ifjúságot arra szólította fel