Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-09-12 / 37. szám

1160 la.lt positiót; sem állandó magasabb kormányzati szerveket nem létesítenek, sem országosan nem szervezkednek. A gyiilekezetiség eszméje, úgy látszik még elementáris erővel uralta náluk a kedélyeket. Ez a kath. egyház küzdelmét nagyon is megkönnyíti, mert a kathol. egyház hatalmas szervezetével szemben az elszigetelten álló prot. hitközségek kellő ellentállási erőt kifejteni képesek nem voltak.* *) Fájdalom, a felismert hiányok orvoslására irányult törekvés, mint már említettük, nem vezetett óhajtott sikerre. Ezután a politikai viszonyok, a husz éven át többször megujult francia háborúk elterelték a figyelmet az egyházi ügyektől ; a bécsi congressust követő reactionarius áramlat pedig elnyomni iparkodott minden oly mozgalmat, mely akár a polgári, akár az egyházi téren a jogok fejlesztését, biztosítását célozta. Az egyetemes szervezkedés szükségét azonban folyton érezték a hívek ; ezt tanúsítják ide vonatkozó kísérleteik. A pátens újra feltüntette az egyetemes szervezet hiányában rejlő veszélyt, ezért nyilatkozik a hatvanas években oly erőteljesen az óhaj a zsinat után, hogy megtartására már a határidő is kitűzetett. De másrészről e genesisből az is kiderül, hogy egyházunk egy századon át sem tudott a készülődés gőzköréből kihatolni s az egyetemes szervezet tervét megvalósítani. Az alkotmányos korszak beálltával minél távolabb maradt el a fenyegető veszély, annál jobban hanyatlott az érdekeltség a zsinat kérdése iránt, úgy hogy ez a mult évtizedben végre az észrevételek, kerületi rendszerek követelésének révén szerencsésen elposványodott. 188o-ban az volt a nézet az iránytadó körökben, hogy várjuk meg, míg a kerületek elkészülnek rendszereikkel, azután tartsuk meg a zsinatot. 1885-ben pedig az a meggyőződés foglal tért, hogy miután a kerületek már úgy is bírnak rendszerrel, a zsinat egyelőre elmaradhat. . . A meg-megujult óhajt, s eredménytelen készülődést tekintve, valósággal azon következtetésre kell jutnunk, hogy a zsinat oly óriás feladat, a melylyel a mi gyenge egyházunk csak vajúdni, de a melyet megoldani nem képes. Száz éven át hangoztatta annak szükségét s a végeredményt e két szó jelzi: >

nem sürgős.€ Vannak, kik azt hangoztatják, hogy nincs ideje még a zsinatnak, egyelőre csak készüljünk reá. De boldog Isten! ugyan mikor érhetünk célt oly jelszavak nyomán, melyek száz évi készülődés után is csak azzal biztatnak, hogy kezdjük újra ! Hasonló már e szakadatlan készülődés ama fo*) A párbér Magyarországon 1885. 99. 1. lyamhoz, melynek lefolyását a mesebeli ember, hogy rajta át céljához juthasson, várva-várja, de hasztalan várja. Egyházunk szerepe a zsinat kérdésében nehezen érthető ide-oda ingadozás. A fel-fellobbanó nemes szív szalmalángnak bizonyul, az előretörő elhatározás csakhamar a habozás, tétovázás ingoványában süpped el. Lehetlen eltagadni, hogy e taktika egyházunknak sem intensiv erejét, sem tekintélyét nem emeli. Vessünk véget a készülődés leplébe burkolt kételkedésnek. Tárgyalják a kerületek s az egyetemes gyűlés behatóan, a felelősség tudatával a zsinat kérdését s azután határozzanak. Ha azt hiszik, hogy megtartása nem szükséges, mondják ki nyiltan, hogy: ,A zsinat feladatát elvégezték nálunk rendszer alkotásaikkal maguk a kerületek. Nem jutottunk ugyan közelebb egymáshoz, ha itt megállapodunk, sőt a különböző rendszerek bizonyos tekintetben, hova-tovább — mint meg annyi sánckörök — mind jobban gátolják a kerületeket a közös célokra való egyesülésben; ámde mi nem is helyezünk súlyt az egyetemes ev. egyházra, mert meggyőződésünk szerint maguk az egyházkerületek is teljesen elégségesek mind a védelemre, mind a tudomány, hitélet s más magasztos elvek megvalósítására.€ Ha pedig ily nyilatkozatot nem tartanak jogosultnak, ha beismerik, hogy bizony volna teendő nálunk a zsinat számára, hogy a kor több fontos kérdést tár elénk, a melyeknek megoldását sem esperességektől, sem kerületi gyűlésektől nem, hanem csak a zsinattól várhatjuk: akkor hagyjanak fel végül a céltalan halogatással. Ne riadjanak vissza a munkától s áldozattól, ne hagyják az utókorra azt a kérdést, a melynek megoldásában senki sem akadályozza őket. Azon pessimisticus nézet, mely elismeri a zsinat hivatását, de megtagadja korunktól az annak megtartására szüséges erőt, szellemet, nagyon emlékeztet egyik római pogány irónak ezen lemondó nyilatkozatára kevéssel a keresztyénség fellépte előtt: ,01y helyzetben vagyunk, hogy sem gyarlóságunkat, sem az ezt elhárító eszközöket elviselni nem tudjuk/ Az a nép és vallási társadalom, melynek nevében ez mondatott, megbukott... Legyünk méltányosak korunk iránt. Vannak ügybuzgó, lelkes püspökeink, kerületi felügyelőink, kikre számíthatunk; van munkára termett, vezéri tehetségekkel megáldott egyetemes felügyelőnk, kire bizalommal tekinthetünk. Az elfogulatlan itélő nem fogja oly koldusnak találni nálunk sem az egyházi sem a világi elemet, hogy ne lehetne belőlük a zsinatra szükséges követeket megválasztani. Hogy a zsinatra csakugyan várna feladat-73*