Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-09-05 / 36. szám

1029 ' PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 560 neveljék fiaikat, mert maholnap a tót nemzetnek nem lesznek intelligens tagjai s a tót kultura elenyészik. Kéri tehát fogadja el a kerület a beterjesztett javaslatot, részesítse a fölállítandó intézetet erkölcsi s anyagi támogatásában, s adja ki részére a volt turóc-szentmártoni gimnázium kezelése alatt levő tőkéjét. Hiába világosítgatta őket Jeszenszky József, hogy gimnáziumot nem lehet tót orációkra építeni, oda valami reálisabb dolog: pénz kell. Mint a veszett tigrisek ugráltak elő s szökdöstek föl helyeikről a hős vezérek s oda dörögték az elnökség fülébe: mi akarjuk — szavazzunk. De már ekkor püspökünk szelid lelkén is borzongás futott át s felhangzott szokatlan erélylyel szava: nem lehet, mert a benyújtott alapszabályok nagyon hiányosak s a törvényszabta módozatokat számba nem veszik. Azért indítványozza: küldessék le az ügyirat az esperességekhez alapos hozzászólás s az ez ügyben már régebben kiküldött bizottsághoz kiigazítás végett. Fájdalmas sóhajként rezgett végig a pánszláv ajkakon : adcalendasgraecas! De bele nyugodtak. Hogy azonban a tót gimnázium érdekében mégis legalább valamit tegyenek, — hozzáláttak további tervük kiviteléhez. Napirendre került a jövő évi költségvetés s abban a következő tételek: ioo frt a pozsonyi lyc. tót tanszékre, 250 az alumneumra. Elfogadtatik? Feláll Dulla Mdthé s olvassa utasítását: »minthogy a pozsonyi lyceumból fiaink kiüldöztettek, e tételeket egytől egyig megtagadjuk.* S indokolja e határozatot emigyen: »nekünk a pozsonyi lyceumhoz semmi közünk, hatóságunk alá nem tartozik, illetőleg azt el nem ismeri, tehát fenntartásához hozzá nem járulhatunk.« S a turóci esperességi indítványt az 5 pánszláv esperesség elfogadta. E tény nem szorul magyarázatra. Akik ily indítvány elfogadására képesek, azok ítéltek maguk felett, azokkal mindnyájan tisztában lehetünk. Tehát a dunáninneni kerü'etnek a pozsonyi lyceumban tót tanszék nem kell, legyen bár az a tanszék az egyetlen, mely a tót fiúk anyanyelvén való kiképezésére módot nyújt, nekik alumneum nem kell, legyen bár ez az a'umneum száz meg száz szegény tót fiú tudományos pályán való haladásának nélkúlözhellen eszköze I De menjünk tovább, hisz a pánszláv üzelemnek mindezek még csak előjátékai. Izelitő, melytől az ember étvágyat kap tótot falni! Baldácsy-alap (oh mily örömmel osztozkodnak annak kamatain), államsegély (oh mi üdvöz légy magyar pénz 1) zsinati munkálatok stb. hosszú során át mint utolsó tárgy végre esti fél 10 órakor szőnyegre kerül a hires nyitrai indítvány. Unikum a maga nemében. Méltó, hogy az egész ország megismerje. A nyitrai esperesség indítványozza, hogy : 1. ama törvények, miknek alapján a tót fiúkat kizárták az iskolákból, megváltoztassanak; 2. a pozsonyi lyc. és theol. tanárok ítéletük miatt megrovassanak; 3. a kicsapottak rehabilitáltassanak ; 4- a püspök kérdőre vonassék : mi lépéseket tett ez ügyben s minő sikerrel s ha nem tett, miért nem? Geduly főtisztelendősége a személyére vonatkozó részre megadta ugyan a feleletet, de egyébként felvetette a kérdést, hogy illetékes-e a kerület az indítványban foglalt pontok tárgyalására? Vagy talán a kerület mint adminisztrativ testület egy a törvényes hatóságok, mint fegyelmi bíróság által hozott ítéletet megbírálni, a bírákat megróni, az elitélteket rehabilitálni — nem érezhetvén magát erre hivatottnak — az indítvány visszavonását látná kívánatosnak. A pánszláv hősök szavazás utján akarták ezt a kérdést eldönteni. Mint neki bőszült vadak ordítozták : igen is, mi illetékesek vagyunk s midőn az elnök kérte a benyújtó követet, vonja vissza az indítványt, elszánt hősiességgel állott a zöld asztal elé Mudron mondván : »nem vonom vissza.* Erre az általános felháborodás érzete futott végig a jelenlevőkön, egyik rész » eláll* másik »tárgyaljukot* kiabált, s már-már a fejetlenség tünetei mutatkoztak, midőn sáppadtan, felállt az ősz püspök s mit eleitől fogva megérdemeltek volna, kemény s lesújtó Ítéletként kimondotta: »ha önök visssza nem vonják, mi mint elnökség ezennel le vesszük a napirendről indítványukat.* Hogy e váratlan lesújtó villámcsapásra mi történt, azt toll nem képes leirni. Vad lárma, őrült kiabálás dühös ugrálás, futkosás, öklök mutogatása s közbe-közbe »erőszak«, »ne engedjünk*, »elégtételt«, »püspöki önkény*, »zsarnokok* szavak hangzása között mindenki attól remegett, hogy a szentegyház valóban latrok és haramiák barlangjává válik. S a zsivajból Dulla Máthé fenyegető hangja hallatszott ki : »majd találunk mi utat és módot, ahol ezt a tárgyat megbeszéljük*. Végre is látván ezt az elnökség, hogy komoly tárgyalásról ily műveletlen, erőszakos emberek közt szó sem lehet, a gyűlést feloszlatta. íme, t. közönség, ez a dunáninneni ev. egyházkerület közgyűlésének képe. Szomorú de való. Nem akarok most a mondottakhoz reflexiókat fűzni, a történtek hatása alatt teljes higgadtsággal és nyugodtsággal ezt tenni nem is tudnám, de annyi bizonyos, hogy ez az állapot tűrhetetlen, hogy ezen a bajon segíteni kell. A cselekvés kötelessége első sorban az ev. egyház egyetemes gyűlését, másodsorban, ha ott orvoslásról gondoskodni nem tudnak, a magyar államot illeti, mert azt csak még sem lehet összetett kézzel nézni, amit ezek a gálád, az egyházi életbe mételyként befészkelődött elemek a legmagasztosabb eszme : az autonómi kormányzat köpenyege alatt űznek. Hisszük, hogy állami beavatkozásra nem lesz szükség. Kezesség erre nézve Prónay Dezső báró egyet, felügyelő, ki — s ennek legjobban örülünk — most saját szemeivel láthatta : kik azok, a kiket tűzzel-vassal kell az egyház köréből kipusztítani. Hisszük, hogy az egyet, gyűlés okt. havában kezébe veszi Krisztus korbácsát s megtisztítja megszentségtelenített templomunkat. És ily körülmények között mégis vannak, akik azt mondják: zsinatra nincs szükségünk 1 B—i H—p. A monosokori leányegyház templomszentelési ünnepélye 1886. augusztus 22-én. Alig történik a világon ünnepély, a mely az ember szivére oly mély, mondhatni kellemes benyomást gyakorolna, mint egy templomszentelési ünnepély. Már magában a szóban »templomszentelés* van valami csudálatos vonzó erő, a mi a legrosszabb emberben is felkölti a szunnyadó vallásos érzést, s önkéntelenül siet a helyre, a hol az ünnepélyt hallja megtartatni. Innen van az, hogy a templomszentelési ünnepélyek rendesen, a legnépesebbek szoktak lenni, az oda össszesereglett nép mindig a legboldogítóbb érzésekkel s emlékekkel távozik el, s az ott látottakra s hallottakra nagyon soká a legédesebben emlékezik vissza. Ilyen szép, s lelkünkben még sokáig élő ünnepély 72