Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-09-05 / 36. szám

1126 szekötve, talán több száz temetési prédikációt mondani, a confirmandusok tanítását naponkénti két órában legalább is hat héten át végezni, több mint iooo hivatalos levelet sajátkezűleg megírni, és e mellett családjaikról is gondoskodni. Világos, hogy ily körülmények között vajmi nehéz míveltségi tündöklésre szert tenni. Mégis a luth. püspökök, mint azelőtt, úgy most is tudomány tekintetében, jelesül mint theologusok a szó teljes értelmében kiváló férfiak. De alantas luth. papjaink párhuzamban a kath. alsóbb papi karral több tudományt mutatnak fel. Ezt nem csak azon körülmény hozza magával, hogy az istentiszteleti szónoklás őket a szentírásnak szakadatlan tanulmányozására kényszeríti. Tanúskodik e mellett azon szorgalmas irodalmi foglalkozás is, melylyel nemcsak egyházi lapjainkban és a napi sajtóban, hanem önálló dolgozatokban is találkozunk luth. papok tollaiból. Ezen félül a theológiai irodalmi foglalkozás mellett egyéb, például idegen nyelvekben való jártasságot is mutatnak fel számosan papjaink közül. A midőn, hogy többet ne említsek, tavaly és ez év folytán >

Szánthó János * című szerény fordításomat a testvérek szívességébe ajánlani bátorkodtam, egynehány lelkésztársam, kí mellékesen legyen említve, szegény egyházban él, angol nyelven írt válaszszal lepett meg engemet, mi kétségtelen tanúbizonysága annak, hogy luth. papságunk míveltségi tekintetben korántsem hanyatlik. Nemcsak az >

Uj magyar Athénás*, hanem a Hahn Lajos és Zsilinszky Mihály által kidolgozott ^Éváiig, magyar Plutarch* is megmutatják, miszerint a magyarhoni lutheránusok aránylag több jeles írót tudnak felmutatni, mint kathol. atyánkfiai s hogy nekünk is vannak, nemcsak a múltban, hanem a jelenben is érdemeink a közmíveltség terjesztése körül. Bizonyosan ismeretesek Danielik püspök által már régebben kiadott >A magyar írók életrajzai/ E műben jóformán minden kath. kántor meg van említve, a ki csak egy halotti búcsúztató verset adott is ki. Ellenben a prot. írók vagy egészen mellőztettek, vagy csak futólagosan vannak megemlítve. A luth. papok míveltségi és irodalmi ténykedése tehát még nem ismeretes kellő mértékben az ország nagy közönsége előtt, de azért létezik. Igaz, van egy nagy hátránya ezen míveltségnek, a mely megakadályozza, hogy egész kiterjedésében a hazai culturát előmozdítsa. Ezen hátrány a luth. hívek soknyelvűsége. Míg a róm. kath. és a ref. pap akadály nélkül működik a haza nyelvén, t. i. magyarul egyházában, a luth. papnak, hogy állásának kötelességeit teljesíthesse, három nyelvet, a magyart, németet és tótot kell bírnia, minek folytán csak igen nagy erőmegfeszítés mellett érheti el a magyar nyelv korrekt tudását. És a mi a fő nehézség a luth. papságnál a hazai cultura előmozdítása körül, az azon kellemetlen körülmény, hogy sokaknál azon nyelvvel, melyben kiválóan szolgál, igen könnyen fejlődnek ki oly ábrándok, melyek a honfiúi kötelességgel ellenkezésbe jönnek és az ág. hitv. ev. papságra azt a vádat hozzák, miszerint hazaellenes törekvésekkel bíbelődnek. De azért ne csüggedjünk! Biztos reményünk van, hogy ha sok küzdelem után is, elérjük amaz időpontot, melyben luth. papságunk egy szívvel és lélekkel minden irodalmi tevékenységével első sorban a hazai culturát fogja előmozdítani. Adja Isten, hogy úgy legyen! Bierbrunner Gusztáv. A dunáninneni kerületi elnökség 25 éves kettős jubileuma alkalmával tartott üdvözlő beszéd. (Mondta Ritter Károly pozsonymegyei főesperes.) Főtisztelendő és méltóságos püspök úr ! Nagyméltóságú egyházkerületi felügyelő úr! Mélyen tisztelt ünneplő gyülekezet ! Nem régen mult száz éve, hogy egy nagynevű tudós a maga távcsövével a »kigyóvivő« nevű csillagzatban először fedezett fel két ikercsillagot, a melyeknek egyike aranyszín, másika pedig bíborpiros fényben ragyog. Az emberi tudomány, hogy őket észrevehesse, sok milliárd mértföldekre menő távolságot hidalt át. Annak pedig negyed százada mult, hogy a mi egyházkerületünk elnökségében előttünk két társcsillag ragyog. Ok nem a kigyóvivőnek, hanem ama kigyótaposónak, kinek neve Jézus Krisztus, fényes hajnalcsillagában állanak. Egyéni tulajdonfényök talán szintén kiilönszinű, de az egyházért való világoskodásnak gyupontjában egygyé olvad. Es ők nem hogy távol állanának tőlünk, de sőt köztünk s előttünk járnak, minket vezetnek, ők az édes mieink, és most is, mintha családi ünnepet ülnénk, midőn irántok szivünk lelkünk hálaadóját lerójuk, szerencse- s üdvkivánatink koszorúját átadjuk. E koszorú szalagjára pedig rá van írva : Istennek, egyedül Istennek a dicsőség 1 »Hazám és felséges királyom iránt tántoríthatatlan hűséggel leszek ; evangyélmi egyházam javát tőlem telhetőleg elősegítem; az evangyéliomi szent tudomány tisztaságára, úgymint azt a szentírás után az ágostai hitvallástétel előadja, vigyázok; egyházunk, vallásunknak a hazai törvényekben gyökerező jogai és szabadságai felett őrködöm; az egyházi ügyekben igaz és meggyőződésem szerint az egyházi törvényekkel megegyező ítéletet teszek. A gyülekezetek békességét, épületét, hasznát, teljes tehetségem szerint munkálom.« Ez volt azon ünnepélyes eskü, mely harmadnapja volt huszonöt éve az akkor hivatalba lépő főpásztor úr szivéből és szájából az ég felé emelkedett és a mely a kevés idővel előbb hivatalba lépett kerületi felügyelő úr szivében élénk visszhangra talált. És ez eskü nem szólt arról, mily