Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-08-15 / 33. szám

1033 1034 kölcsi támogatása mellett — az u. n. társadalmi belmisszióban. Német- és Angolország rég be van hálózva a társadalmi sebek gyógyítására beheggesztésére szánt ily missziói intézményekkel, mint külön-külön álló egymással csak a közcél tudatában kapcsolatos egyletekkel. Az említett államokban minden nagyobbka város ellátta már régen magát társadalmát erkölcsi bástyákkal. S az eredmény ma már szembetűnően igazolja azt, hogy a reá fordított munka nem volt hiába való. Ne legyen az nálunk se sikertelen! Ama humanistikus irányú mentési kísérlet és munkálat, sajátságos, nyugaton is a társadalomból indult ki; úgy történik az ma nálunk is. Az egyháznak iskolának folytonos munkatere az, a mire a társadalom olykor-olykor egyszer vállalkozik ; a társadalom ezen kezdeményezéséből az egyházra vonatkozólag terhelő következtetést vonni már csak ezért sem lehet ; igaz, hogy a társadalom a múltban az egyház által vezettetett, a társadalomnak az egyház volt az irány mutatója, igaz az is, hogy ma az egyház avagy az egyházak nem vezetői a társadalomnak, de épen ezen tényben, hogy t. i. a mai egyház nem vezetője a fenntebb jellemzett társadalomnak, mint a mely tehát nem tévesztette az erkölcsöt szem elől, van az egyházat ma is megillető elismerés mellett a jövő reménye biztosítva ! Nemes Károly. ISKOLAÜGY. A gyermek-menedékhelyek érdekében. Sok panaszszó hangzott el már egyházi és világi sajtóban a magyar gyermekvilág megdöbbentő halandóságáról; sokat irt már e tárgyban a »fajtáját szerető* orvos, nemzetgazda és philanthrop ; sok prédikációt hallatott már ez életkérdésben az egyházi szószék : de a gyermekóvás ügye még mindig nincs azon gondossággal felkarolva, melyet fontossága megérdemel, szüksége megkövetel. Az ügynek még sok oly lelkes apostolra van szüksége, mint P. Szatmáhry Károly, ki időt és erőt nem kímélve országszerte utazik, agitál, szervez és buzdít a gyermekóvás érdekében. A mult hónapban Mosonmegye területén apostolkodott szakértő tanácscsal irányt mutatva a meglevő kisdedóvóknak, buzdító szavával újak szervezésére tüzelve az érdeklődőket. Ez alkalomból egyik fővárosi napilap hasábjain a kisdedóvás egyetemes fontosságának ismételt kiemelése mellett igen életre való tanácsot ad a nyári gyermek-menedékhelyek meghonosítására, melyet olvasóinknak megszívlelésre és követésre a legmelegebben ajánlunk. Egyházainkra e tekintetben is sok teendő vár, annyival inkább, mert épen a református egyházra, mint legmagyarabb felekezetre esik a legnagyobb gyermek-halandóság s ebből folyólag első sorban ezen tiszta és egészséges magyar elemet fenyegeti a számbeli fogyás elszomororító veszedelme. Bizony ideje volna, hogy egyházi hatóságaink e kérdést is komoly megfontolás és gyors cselekvés tárgyává tegyék. Hallgassuk meg csak P. Szathmáry Károlyt. »A leghatározottabb adatokon fekvő erős meggyőződésem, hogy ha az ország kisdedeink gondozásának ügyét államilag és társadalmiig egyaránt föl nem karolja : erre a nemzetre nem vár fényes jövő sem a harcmezőn, sem a politikában, sem a nemzetgazdasági haladás terén. Azok az alapokok, melyekre e szomorú meggyőződésemet építem, itt következnek őszintén és cifraság nélkül elmondva. Más nemzetek 20—30 év alatt megkétszerezik létszámukat; nekünk ami s'atisztikai adataink szerint és tekintettel a gyermekek mostani elhalálozási arányára, hogy ezt elérjük, nekünk épen négyszer annyi idő szükséges, körülbelül 120 esztendő. Nyugot-Európa népei azért bocsáthatnak ki rajokat Amerikába, Ázsiába, Afrikába, azért je'entőségük számarányukhoz képest sem a harcmezőn, sem a politkában, sem az ipar terén nem változik : ellenben nálunk tavaly 5000, az idén már 10,000 ember vándorolt ki, a jámbor és é'elmes tót vidékről és a kiválóan értelmes és munkás székely nép közül. Hazánkban már évtizedek óta folyton pusztít a járványok mindenféle neme: a kanyaró, a hagymáz, a toroklob, a kolera és himlő és ezrével hordja el különösen gyermekeinket. Egészségügyi intézkedéseink gyermekkorukat élik; és ezen intézkedések ritkán találnak értelmes végrehajtásra. A kedvezőtlen lakásviszonyok, a rendetlen életmód, az orvosoknak igénybe nem vétele, sok helytt a rosz viz és kedvezőtlen éghajlati és talajviszonyok képezik az okok egy részét, melyek miatt a népesség fele elpusztul. Fele a nemzetnek száll sírba, mielőtt ifjúkort érne; pedig a nemzet születési aránya legkedvezőbb az egész Európában. Sőt ez az 50 százalék is nem egyenlően mutatja a pusztulás arányát az ország egész területén: legjobban pusztul az Alföld népe, a sík megyék lakossága, tehát a magyar faj. Itt az elhalálozás százaléka 60-ra fölemelkedik; eszerint 100 magyar gyermekből a hetedik évet alig éri el negyven. Szörnyűség még rágondolni is 1 És itt tűnik fel a pusztulás egyik legfőbb oka, melynek mértékaránya és pusztító hatása a ragályokét is meghaladja : fájdalommal és arcpirulással vaHjuk be, hogy e főok: a szülői gondatlanság és közöny. De honnan vesszük ezt a szomoiú adatot, mely valódi bűnvád saját fajtánkkal szemben? Eddig is sejtettük; ismertük ezt a szokását a magyar földműves népnek, hogy kis gyermekeit a legforróbb munkaidő alatt vagy bezárva hagyja házaiban, vagy gondozás nélkül az utca porában, vagy végre kiviszi magával a mezei munkához, hol a napszámosi rosz táplálkozás és rosz viz miatt ezrivel pusztul el. Bizonyos százalékot lehet számítani az elemi csapásokra, a gyakori nyári tűzvészek alkalmával elégésre, kutbaesésre, vizbefulásra, veszett ebmarásra stb. Hát az erkölcsi romlás? Annak még nincsen statisztikája. De ezek a sporadikus adatok mind nem fejtették meg az igazi okot, vagy legalább nem adtak kiszámítható adatokat egész addig, mig egyik orvosi statisztikusunk Török Aurél dr., a mult évi kiállításon egy ezt illető statisztikai táblázaton meggyőzőleg ki nem mutatta, hogy a csecsemő gyermek, míg anyja ölelő karjai védik, aránylag a természetes halálozási százalék szerint pusztul el. Ez minden nemzetnél körülbelül ily arányban történik. De a megdöbbentő tanulság a két és 6 éves gyer-