Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-08-15 / 33. szám

1035 1036 mekek halálozási arányánál tűnik föl; mert míg a csecsemőknél 2 és fél év az életben maradás aránya: a két évtől a hatig leszál i és félre, míg a hétnél egész a 9-ig emelkedik föl. Szavakban kifejezve ez azt jelenti, hogy a magyar gyermek meglehetősen van védve, mint csecsemő az anyja keblén és gondja a'att: de két éves korában leszakad az anyai kebelről s a legnagyobb mértékben nélkülöz minden szülői gondozást egész addig, míg az életben maradtak önvédelemre lesznek képesek és az elemi iskolákban tanítóink gondozása alá jutnak. Miután tehát a ragályos kórok nem szoktak válogatni a gyermekek életidejében és egyaránt hordják el a csecsemőt a felnőtt gyermekkel: nyilván való dolog, hogy a pusztulás oroszlán része a 2—6 évesekre esik, azokra a kisdedekre, kikre csak a jó Isten visel gondot. E szerint azt a nagy sirt, mely a nemzet létszámának felét nyeli el, a magyar szülők közönye és gondatlansága okozza. íme ezeknek a gyermekeknek, ezeknek a halálra szánt magyar kisdedeknek, kérünk helyet a községtől, a társadalomtól és az államtól. Ez a menedékhely, legalább a nyári munkaidő alatt, a midőn a legtöbb tűzvész, a legtikasztóbb meleg, s a legtöbb elemi csapás pusztít, ott áll készen az állami, községi, vagy felekezeti népiskolák helységeiben, melyek ilyenkor úgyis üresen állnak és alkalmas termeikben, több helytt befásított kertjükben a kisdedeket együtt godozás alatt tarthatják, megóvhatják. Nem ábrándokról beszélek: megcsináltuk ezt a Brassómegyei székely-csángó falvakban, hol a nyári szünidő négy hóra terjed, igen egyszeiű módon és jó sikerrel ; meg már másutt is. Nem kell ehhez semmi nagy apparátus. Pár szekér homok az udvarra, összeaprított játszó fácskák, szilánkok, pár száz ív színes papir, és a mi fő, egy alkalmas felügyelő vagy dajka, kinek fizetése 10 — 15 forint. Ilyen felügyelő lehet, ha vállalkozik, maga a néptanító, vagy néptanítóné, esetleg neje, vagy leánya ; ezek nem létében egy rendes kisdedóvó-intézetben kiképzett dada, ki szereti a gyermekeket, irni, olvasni tud: az »országos kisdedóvó-egyesület« által kiadott »Dajkakönyvet*, mely pár íven különösen az egészségügyi dol gokra szorítkozik, megtanulja s a gyermekeknek elfogla • lására és mulattatására szolgáló énekeket és verseket sajátjává teszi. Kerül pedig az egész dolog egy-egy nyári időszakra 50—60 frtba; kevesebb, mint amennyit a legszegényebb fa'u kondásának, vagy borjupásztorának fizet. Lehetséges-e, hogyha a falu lelkésze, földes ura, néptanítója a néppel megértetetik, hogy munkaidő alatt reggeltől estig kis gyermekét e menedékhelyre gond nélkül leteheti; ebédre valójáról gondoskodik és este munkája végeztével épen viheti haza; hogy igy nemcsak gyermeke egészségéről, épségéről, de annak még erkölcsi és értelmi képezéséről is van gondoskodva: sajnáljon például naponkint egyetlen krajcárt, mely szülői gondjától felmenti, a gyermek mellett netalán hagyandó munkaerőt megkíméli és a gyufajátékból származó oly gyakori tűzvészektől a falut megóvja. Már most csináljunk egy kis számítást. Ha 60 gyermeket adnak a dajka keze alá, ez naponkint 60 krajcár havonként 18 forint: tehát az egész kiadást fedezi. Ha azután népünk a kisdedóvásnak eme legszerényebb módjával és annak áldásos hatásával megismerkedik: nem lehet-e föltenni, hogy később a menedékházat állandósítani fogja és gyermekeit egész éven át biztosítja ? Ily csekély áldozat kell arra, hogy a nemzetnek most elhaló fele részét legalább nagyjában biztosítsuk s ott, a hol szükséges a magyar nyelvre is megtanítsuk. Nem kell ehhez egyébb, mint jó akarat, egy kis gond és az isten áldó keze. TÁRCA. Az istenhit az újkori bölcseletben. (Folytatás.) A boldogság fogalma nem olyan, melyet az ember talán az ösztönöktől vonna el és így a benne levő állatiságból venne, hanem tisztán eszméje egy állapotnak, melyet ő az utóbbiakkal csupán tapasztalati feltételek alatt (mely lehetetlen) megegyezővé akar tenni. O tervet készít maga-magának és pedig igen különböző módon az ő képzelő tehetségével s érzékével összebonyolult értelmével, s ezt is oly gyakran változtatja, hogy ha a természet az ő önkényének egészen alá volna vetve, egyáltalában semmi határozott általános állandó törvényt fel nem vehetne, hogy ezen ingadozó fogalommal s igy a céllal, melyet amaz önkényesen tűz maga elé, megyezzék. Felhozza Kant a természetanyának eljárását állítólagos kegyence az ember iránt: ragálytól, éhségtől, vizártól, fagytól stb. éppen úgy nincs megkímélve, mint más állatok, még többet szenved természeti hajlamainak esztelensége miatt, melyek őt maga által kigondolt bajokba, veszélyekbe, valamint saját nemének tulajdonsága miatt : a hatalom nyomása, a háború barbarsága stb. altal. O tehát mindig csak egy tag a természet célok láncolatában, melyre a természet őt hajlamaiban határozni látszik, amennyiben ő magát azzá teszi, de mégis eszköz is a többi tagok mechanizmusabeli célszerűség fenntartására. Mint az egyetlen földi lény, melynek értelme s igy képessége van maga elé önkényes célokat tűzni, címzetes ura ugyan ő a természetnek s ha ezt teleologikus rendszernek nézzük rendeltetése szerint a természet végcélja, de mindig feltételes, nevezetesen, hogy ő azt érti s akarattal bir ennek s maga magának egy ilyen célvonatkozást adni, mely a természettől függetlenül magának elégséges s igy végcél lehet, de a mely a természetben éppen nem kereshető. E végcélt felkeresendők szükséges azt a többi céloktól elkülönözni, melyeknek lehetősége oly feltételeken nyugszik, melyeket egyedül a természettől várhatunk. Ez utóbbi fajbeli a földi boldogság, mely alatt minden a természet által s az emberben lehető célok foglalata értendő, mely ha ő azt összes céljává teszi, képtelenné teszi őt saját létezésében egy végcélt látni s azzal összhangzani. E szerint az ő minden céljaiból a természetben csak az alaki, alanyi feltétel marad, nevezetesen az alkalmasság: maga elé általában célokat tűzni és (függetlenül a természettől az ő célhatározásában), a természetet az ő szabad céljainak maximáihoz mérni, mint eszközt s felhasználni, a mit a természet a végcélra való szándékában szolgáltat, (mely körülte fekszik, mely tehát az ő végcéljának tekintethetik). Egy eszes lény alkalmazásának előhozása tetszés szerinti célokra (tehát az ő szabadságában) a műveltség. Aminek lehetőségét más könyveiben kimutatta) hogy lehető egy theológia, azt 1793-ban (Königsberg, megjelent művében (Die Religion innerhalb der Grenzen der blossen Vernunft) tényleg megmutatta. Az előszóban ismételvén, mily szükségképen vezet erkölcsi szabadsá-