Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-08-01 / 31. szám

982 kezdődik«, mivel vele reánk reformátusokra is kissé de- ! rültebb napok kezdtek következni. Nem is lehetett ez máskép. Egy oly felvilágosult, szabad gondolkodású, egyedül a közjót, államérdeket előmozdítani akaró nemes lelkű fejedelemtől, aki mindjárt uralkodása elején meghagyá a kancelláriának, hogy vallásos ügyekben enyhén és szelíden járjon el, mert ez az igazi apostoli mód, ismétlem, egy ily fejedelemtől már előre jót reménylhettek református őseink. A felvilágosult fejedelem előtt minden ember annyit ér, amennyi valósággal, bármily vallású legyen az s már 1781-ben elrendeli, hogy a polgári hivatalok betöltésénél nem a vallásra, hanem a képességre, a közjó és a munkásság előmozdítására kell első sorban tekintettel lenni, minden jigyelem nélkül a személyes viszonyokra. Szerinte a valláskülönbség magában véve nem baj az államra nézve, csak a mennyiben a fanatismus és pártszenvedély járul hozzá. Hogy tehát országaiban mindenki hitelvei szerint imádhassa Istenét: a kancellánia által előterjeszteti a vallás tekintetében érvényben levő összes királyi rendeleteket, a melyekből meggyőződött arról, hogy gyakran volt igaz okuk panaszra a protesztánsoknak, és az állam érdeke követeli, hogy ennek vége vettessék. Ily általános elvből, vallás szabadság elvéből kiindulva jött létre, hires türelmi parancsa (1781, octóber 20.), melyet főbb vonásokban közlök: »Mivel úgy vagyunk meggyőződve, hogy minden kényszerítés, mely az emberek lelkiismeretén elkövettetik igen ártalmas dolog; míg a keresztyéni szeretetből származó türelem mind a vallásra, mind az államra igen sok hasznot hozhat: ezen türelmet, minden örökös országainkban bizonyos törvényekkel megszilárdítani, elhatározott akaratunk. Az ágostai és helvét hitvallásúaknak, az országban mindenütt, még oly helyeken is, a hol a törvény értelmében nyilvános istenitiszteleti joggal nem birtak is, vallásuk magán gyakorlata megengedtetik. Ezen magán vallásgyakorlat azonban nem veendő korlátolt értelemben, mint eddig, hanem úgy, hogy a hol száz protestáns család találkozik, s imaház, iskola paplaképítésére és az egyházi személyek ellátására megkívántató tőkét, az adózó nép érezhető megterheltetése nélkül elő tudja teremteni : ily épületeket emelhet, lelkészt, tanítót hívhat, s formaszerű rendes istenitiszteletet tarthat; betegeket helyben, vagy azon kívül látogattathat; csakhogy az ily imaházak, nehogy formális templomok legyenek — torony, harang és utcai bejárás nélkül építendők. Templomaik és iskoláik háborítatlan birtokában megmaradnak, és ott, a hol azoknak javítása, vagy teljes újra — építése szükséges a helytartótanácstól nyerendő előleges jóváhagyás után, tetszés szerint építhetnek.* Jóllehet ezen rendelet nem helyezte teljesen vissza a protestánsokat, országos törvényeken, békekötéseken nyugvó régi jogaikba; de ha tudjuk milyen állapotban volt csak közvetlen II. József előtt is a két protestáns egyház: akkor a türelmi parancsot is nyereségnek tarthatjuk reánk nézve. A kathol. főpapság nem örömest vesz tudomást róla, s óvását meg is teszi ellene, de a népeinek boldogságát, nyugalmát szívén hordozó erős meggyőződésű fejedelem, azt minden részeiben megtartatja, s intézkedéseit végrehajtatja. Hadd álljon itt a türelmi rendeldt fogadtatásáról egy kis részlet, a kortársak feljegyzéseiből: A sziget-szent-miklósi reform, lelkész így szónokol: >Mit mondjak a régen várt és szívszakadva óhajtott türelmi parancsról, egymásnak keresztyéni elszenvedéséről és békességes eltűréséről mit mondjak? Tegyem-e ezt a te dicséreteid közibe Felséges Császár és Magyarországnak apostoli királya? Igen is teszem, és azt mondom, te legszentebb méltóság a földön, igen helyesen élsz az apostoli titulussal. Majd előhívja rendben az egyes vallásokat és nemzeteket, hogy ezt nézzék meg s így folytatja : »Harmadik rendben legyetek ti protestánsok, augusztana és helvetika confesszión levő igaz keresztyének, hűséges jobbágyok, békességet, egyességet szerető, jó, jámbor lakosok, jöjjetek ki, üdvözöljétek a királyt, mert ez tinéktek békességet szól, elveszi szívetekről a nyögést, el-eltörli szemeitekről a konnyhullatást, lelki szabadsággal ajándékoz meg, a mely jobb az aranynál és az esüstnél és ekképen zengedezzetek : »Énekeljetek egek, örvendezz föld és hegyek kiáltsatok, mert megvigasztalta az Úr az ő népét, és az ő szegényein könyörült.® »Jőjjetek ki ti setétben ülő, gyászruhában járó szegény árva ekklézsiák, kik olyanok vagytok, mint a pásztor nélkül való nyáj, melynek nincs vezére; mint az árva, kinek nincsen édes atyja ; mint az ügyefogyott, kinek nincs bírája, mint a fészkétől megfosztatott madár, melynek nincs nyugodalma. Jöjjetek ki és örvendjetek e királynak, mert templomot hagy nektek építtetni, papokat enged vitetni, mint jó atya megtanít imádkozni, kik most sokan azt sem tudjátok van-e Isten ?.. És a király azt cselekszi, hogyha régente Ninivé ezerötszáz tornyokkal ékeskedett, ez ország is tündököljön sok ezer templomokkal. Igy könyörögjetek: »Aldottami atyáinknak ura Istene, ki ilyen dolgot indított a király szívében, hogy dicsőítené az Úrnak házát, mely vagyon Magyarországban.* A katholikus, de szabadelvű Szirmay ezeket írja : »A császár birodalma lakosainak egy harmad része nem tartozott a kath. hithez. Ez épen úgy ontotta vérét a királyért és hazáért, mint mi, minden polgári terhet viselt, és még is meg volt fosztva a haza jótéteményeitől, mert más úton kereste az éghez vezető utat. Hogy tehát az igazságos fejedelem alattvalói egy részét megvigasztalta és egyenlővé tette a honpolgárokat, legigazságosabb tette va!a.« Egy másik egykorú író következőleg nyilatkozik: »Királyunk megtanulta hosszú tapasztalat által, hogy minden lelki kényszer káros, behozta népei közé a vallásos türelmet. Megtűri azon alattvalóit is, kik más módon tisztelik az Istent, mint ő. Ez által újra megerősíté hazánkban a szentelt törvényeket, melyek a bevett vallások szabadságát biztosíták.* Mindezekből látható, hogy a felvilágosult, elfogulatlan elem ép oly hálával és örömmel fogadta a türelmi parancsot, mint mi ma már megemlékezünk róla. Ily örömmel és örvendezéssel járultak a zánkai reformátusok is e királyhoz, — ki templomot hagy nekik építteni — 1784-ben benyújtott folyamodásukra; minek beadása előtt már előre mindent elkövettek, hogy egyházukat ismét helyre állíthassák; kérvényükben pedig azt igyekeztek Ő Felségétől kinyerhetni, hogy a Szepezden lakó, s Zánkához magukat affiliáltatni kivánó reformátusokkal összekapcsoltatván : Zánkára templomot, parokiális házakat építhessenek, prédikátort és iskolatanítót hozhassanak! Ezen kérelmükre a Pozsonyban székelő magy. kir. helytartótanácstól 1784. ápril 14-dikén azon utasítás jött nemes Zalavármegyéhez, hogy a III-dik Károlytól királyi szabadalmat nyert, és most ielkész, iskolatanító bevihetését, templom s parochiális házak építhetését kérő zánkaiak ügyében szabályszerű vizsgálat tétessék, s annak eredménye mielőbb felterjesztessék. Tudnunk kell, hogy az ily ügyek elintézése a helytartótanácstól függött. Ez még 1782-ben kidolgozott egy mintát, a melynek alapján kellett eljárni minden előforduló esetben. E szerint, ha ilynemű folyamodás érkezik, a városi