Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-06-27 / 26. szám

811 Sándoit valasztotta igazgatónak. Jelenleg tehát mint rendes tanár működik Kramarcsik, működik pedig oly páratlan kitartással és ifjúi erélylyel s kedvvel, melyet fiatalabb kartársai méltán irigyelhetnek tőle. Tanári működésén kívül szívesen vesz részt a városi ügyekben mint megválasztott városi képviselő. Ezenkívül mint a rozsnyói takarékpénztár elnöke, a tiszakerületi nyugdíjintézetnek jegyzője, stb. stb. minden oldalról igénybe veszik szellemi tevékenységét és munkásságát. TÁRCA. Az idős káplánokról. E becses lapoknak ugyan még csak két év óta lehettem rendes olvasója, de már ezen két év alatt nem egyszer láttam abban cikket, mely az idős káplánok ügyével is, vagy épen egyenesen azzal foglalkozott. A jóakaratú szavak azonban mindannyiszor elhangzottak, még pedig — sajnos — viszhang nélkül. Kerestem ennek okát, hogy vájjon miért? s arra jöttem, hogy talán azért, mivel az idős káplánok ügye csak épen az ő személyes érdeküknek van tekintve, ami magának az egyhá nak ügyére csak kevéssé és mellesleg tartozik. Azonban a dolgon tovább gondolkozva mindinkább meggyőződtem, hogy az ő ügyük nem csupán magukat az idős káplánokat, hanem az egyházat is egyképen érdekli, ugy hogy ami ő nekik nagy baj, nem kis baja az magának az egyháznak sem, és amire az orvosság minéltovább késik, annál nehezebben lesz gyógyítható. De hogy a dolgot lehetőleg megvilágosíthassam : előbb azt mondom el, hogy mit tesz a mi jelen egyházi rendszerünkben idős káplánnak lenni ? Majd aztán rátérek arra is, hogy az ő ügyök minő hatással van magára az egyházra és annak érdekeire? Idős káplán 1 . . . De hat kit lehet ilyennek mondani, vagy mi adja meg az igaz mértéket arra nézve, hogy az időben melyik káplán van elkésve, s melyik nincs ? Mivelhogy minden intézménynek kell értelmének, hivatásának lenni, igy a káplánságnak vagy lelkészi gyakornokságnak is kell azzal birn'a. A kápláni időtöltés arra való, hogy az alatt az iskolából kikerült lelkésznövendék a lelkészi hivatalra tartozó gyakorlati eljárásokat elsajátítsa, hogy majdan, ha hivatalba lépend, ott minden előjöhető esetekben magát tájékozni tudja. Már ezen lelké>z-gyakornokságra— tekintve a hiva'al természetét — szerintem két, legfeljebb négy év teljesen elegendő. E mérték szerint a négy éven belől működő káplánok még nincsenek elkésve, ellenben az azontúl működők már mindinkább elkésnek. A lelkész növendékek átalában 22 éves korukban kerülnek ki az iskolából s négy évig ha 6o frtos fizetésen kell is eldegelniök: egy kis szülei segélylyel a biztos jövő tudatában könnyen várhatnak, 25, 26 éves korukban rendes hivatalba lépnek s lehetnek a maguk gazdái, élhetnek hivatásuknak, alapithatnak családot, ami minden ép embernek természeti, pólgári és erkölcsi kötelessége. Ámde ettől a normális állapottól a fennálló egyházi rendszer mily messze eső s mily nagyszámú fájdalmas jelenségeket mutat. Csak magában a dunamelléki egyházkerületben a mintegy 90 segéd, helyettes és tanitó káplán közül legalább 20 tul van a nagyon sanyarú életmódnak 10-dik évén s az emberi életkornak 32-ik évén. E 20 között is vannak 15, 20, 25 éves káplánok; 35, 40 sőt 50 éves emberek. És az ő számuk még mindig növekvőben van, mert akárhogyan, de ugy van, hogy a fidtal káplánok közül még most is többen választatnak meg rendes hivatalra, mint az idősek közül. Nem számítva már most azt a mindenféle vexát, megaláztatást, s több efféle misei iát, amit egy zsémbes természetű főnök mellett egy segédlelkésznek tűrnie kell: minő lehet az az érzés, ami egy 12 iskolát végzett művelt embert az ilyen bizonytalan, hányatott és igen-igen szegény pályán elborít?! Egy elkésett segéd- vagy akár helyettes és tanító-káplán ime igy gondolkozhatik : Szegény jó szüleim ! Ti megtettétek fiatokért jó hiszemben a nagy áldozatokat; elköltöttetek utánam sok száz forintokat! Oh ha azon sok százból csak egykettővel valami mesterségre képeztettetek volna, a többi százat pedig tettétek volna félre a számomra kamatozni : így már eddig volna valamim, lehetne családi tűzhelyem, örülhetnék én is az életnek, mint más szegény emberek ; emigy pedig a tekintélyes lelkészi pályán semmim sincs. Megbüntetett a sors titeket azért, mert áldoztatok, engem meg azért, hogy volt bennem komoly törekvés. Örültetek, midőn a hosszú iskolai pályát az ifjú kor kísértetei közt sikerült tisztességesen elvégeznem ; jó reménynyel számítottatok arra, hogy öreg korotokban gyámolnok lehetek: és ime most a legjobb férfi koromban törik meg a reményetek, múlik el örömötök, most kell magamnak elzüllenem, nem azért, mintha bennem a meglett koiu rosszabb volna, mint volt a tapas'ta'atlan ifjú, hanem rajtam kivül eső okok miatt. Bizony! a szülőknek épugy, mint a fiun;k nagy fájdalom lehet ez. Ellátogat néha az ilyen elkés-.tt káplán az ismerőseihez s ime azok őt, mint elmaradt embert lenézik ; ha önérzetet mutat azt látszanak kérdezni: quo jure ? ha pedig azt magába zárja, mintha ezt gondolnák: csakugyan hátra való is! Titkos örömet csak akkor érez, mi or hallja valahol a védő szót, hogy bizony a másfelekezetűeknél nincsenek ily mostoha fiak. Emlékeivel visszavissza száll ifjú napjaira, s látja hogy ő is vidor fiu volt, arcán volt az élet derűje, csakúgy mint a többinek, most meg ha emberek közé megy, azoknak jó kedve bántja őt és nem jól érzi magát. A folytonos próbálgatás és ugyanannyi csalódás, az örökös izgatottság érezhetőleg aszalja idegeit. Közös vonása valamennyinek a kedvetlen, zúgolódó természet, de a mely a hason korbeli iparos, földmives és más rendű embereknél csak kivételes. Ifjú korukban iparkodtak ők is; hogy nem a legutolsó emberek, mutatja már c-ak az is, hogy a hosszú tanfolyamot elbírták végezni, tehát van bennük ész, van bennük komolyság. Most pedig az ajuta'muk, hogy életük delén tul vagyonuk nincs semmi, családjuk vagy nincs, vagy nyomorog, a tisztességük egy merő satyra s a jövőjök: az egy titokteljes homály ; igen az övéké, akik tiszteletes református lelkés'. urak. — — — — Ime ezt teszi idős káplánnak lenni a mi jelen egyházi rendszerünkben. De nem kellene ennek így lenni már csak azért sem, mert a segéd, helyettes vagy tanitó-káplan is ember, még pedig olyan ember, kire az evargyéliomi szeretet törvénye szintúgy tartozik, mint azon közhal'gatókra, akiknek ő azt hirdetni köteles. Ha bűnös, hadd legyen megbüntetve, még pedig a bűnéhez mért igazságos büntetéssel. De ha nem bűnös, és mégis szenved, vagy ha olyan volna is, de a bűnéhez képest sokszorosan szenved, már akkor az ő méltatlanul szenvedése — épen az erkölcsi igazságszolgáltatás szoros következetessége folytan — nem lehet hogy jó hatással legyen magára az ügyre, melynek rendszerében az ártatlannak szenvedése lehetséges és oly gyakori eset. Hiszen még a polgári igazságszolgáltatásnak is mintegy axiómája az, hogy