Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-06-20 / 25. szám

787 mokat, Márton János Schlosser felügyelőt, majd Rozsnyó városát, Horváth Sándor Hajcsi igazgatót éltette. Azonkívül számos köszöntő volt még különösen Kramarcsikra stb. Este a városháza nagy termében fényes táncmulatság volt. Aznap este impozáns fáklyásmenetet rendeztek a jubiláns tiszteletére. T. Kun Béla urnák. »A nagyváradi lelkészválasztást cím alatt e lap f. évi 14—15. számaiban közölt, tehát ápril hó 11-én már megjelent cikkemre, végre Ön is jónak látta tehát, »nehéz elhatározást után ugyan s teljes egy hónap multával, de mégis csak toliához nyúlni. Minthogy azonban május 10-ről keltezett cikke csak a május 30-án kiadott 22-ik számban láthatott világot, s igy a postai közlekedés gyorsasága dacára is csak másod- vagy hármadnapon juthatott el a vidékre, többek között az én kezeimbe : beláthatja, hogy eddig még a legjobb akarattal sem felelhettem arra. Pedig, megnyugtatásképen Írhatom, hogy nekem nem került volna épen oly nehéz elhatározásomba az Ön közleményére való válaszolás, mint Önnek, saját szavai szerint, ez a rövidke, úgynevezett *felelett. No de hát most már itt az ideje, hogy ha lehet, értsük meg egymást, és számoljunk le nyíltan véglegesen. Nekem, megvallom, alapos aggodalmaim vannak affelől, hogy Ön, tiszteletes Kun Béla úr 1 megértsen engem. Eegalább a komoly akaratot nem látom e célra az Ön y>felelett-ében sehol. Ön egyszerűen kétségbe von, makacsul tagad mindent; azt mondja, hogy én, úgy a vésztői mint a váradi választási viszonyokról, a valósággal ttljesen ellenkezőleg nyilatkoztam, s hogy On, az olyan közleménynyel szemben, mely magán hordozza a birálat alá vett ügy lelkiismeretes és pontos megvizsgálásának hiányát, sohasem szokott vitatkozólag fellépni, mert az előtte birálat tárgyát nem képezheti! De egy árva szóval sem próbálja megmutatni, hogy az én nyilatkozatom miért és mennyiben mondható a valósággal teljesen ellenkezőnek, s hogy az én közleményemre, mely alapon lehet rásütni az ügy lelkiismeretes és pontos megvizsgálásának hiányát feltüntető Kain bélyeget. Sehol semmi érv, sehol semmi okadatolás 1 Puszta, üres negatio mindenütt. Igy aztán, uram, bajosan fogjuk egymást megérthetni ; mert két malomba őrölni sohasem volt célhoz vezető munka, legalább az őriősökre nézve nem. Ha elég volna egyszerűen visszautasítani az ellenünk, vagy ténykedéseink ellen emelt vádak és panaszokat a nélkül, hogy a vádak vagy panaszok alaptalanságát elfogadható okokkal s tényekkel kimutatni csak meg is kisérlenénk ; ha olyan duellumra való kihívásként hangzó »személyes találkozás, felvilágosítás és utánjárást ajánlgatásával ki lehetne fizetni a sajtó terén bármi fontos ügyben fels/ólamló egyéneket, s elég naiv lenne valaki a dolgot ezzel rendbehozhatónak gondolni: akkor csakugyan kárba veszett foglalkozás lenne minden olyan ügynek szellőztetése, a melyben, Tiszteletségedhez hasonlóan, azt mondaná az érdekelt fél: *én hírlapi vitatkozásba és védekezésbe nem bocsátkozom« ! Ámde az a szerencse, hogy a küzdő vagy vitázó feleken kivül mások is vannak ám jelen. A sajtó utján vivott küzdelem nem tiltott kard-, pisztoly- amerikaipárbaj. Ez egészen szabad, nyilt, sőt tegyük hozzá: sok esetben egyedül célirányos foglalkozás. Itt a feleken kivül nemcsak a segédek, de ami fő : a verseny őrei, az ügybirák mellett maga az érdeklődő nagy közönség is jelen van folytonosan; megfigyeli s méltatja vagy elitéli a mozzanatokat a szerint, a mint azoknak jellege, természete érdemli. E birálat alól már, ha egyszer tisztességes fegyverekkel, kellő korlátok között a fövényre lépett s a küzdelemre felhivatott nem lehet magát kivonnia senkinek a nélkül, hogy megbízhatóságát a legkomolyabban kockára ne tegye. S ha Tiszteletességednek mindezek dacára nincs kedve »hirlapi vitatkozásba és védekezésbe* bocsátkozni azt megtudom ugyan magamnak magyarázni, mert hiszen az izlés sokféle; de, bocsásson meg, ezzel sem az ügynek, sem önmagának nem teend jó szolgálatot. Én részemről ugy érzem, hogy nekünk, ha azt akarjuk, hogy béke legyen velünk, le kell számolnunk egymással a felmerült ügyben lovagiasan, tisztességesen és a mit előre hangsúlyoznom kell : higgadtan, minden túlságos érzékenykedés vagy heveskedés nélkül. A szenvedély rosz tanácsadó; fedetlen helyeket tár fel ügyünkön, megnehezíti a védelmet; s legyen meggyőződve Tiszteletességed, hogy engem az éles kifakadások és csípős berzenkedések sohasem szoktak komolyan zavarba hozni. A mi engem illet, kész vagyok a leszámolásra bármikor ; sőt szoros kötelességemnek tartom azt, épen a nagy közönség iránt való tiszteletből már csak azért is, mert Ön, a mint látom nem sok hajlandóságot mutat a maga részéről hasonlót tenni. Minthogy pedig e munkát tüzetes pontossággal, az ügyet kellő világosságba helyezve kell megejtenem s e szempontoknak tőlem telhetőleg meg is óhajtanék felelni, ezúttal még legjobb akaratom mellett sem felelhetek tüzetesen és véglegesen az Ön soraira. Elmondom: miért ? Köztudomás szerint nekünk, a tanügy munkásainak e napok a legszorgosabbak. Az évzáró vizsgálatok előkészítésével járó sokféle teendők, teljes mértékben igénybe veszik minden szabad időnket. E körülmény, kapcsolatban a békés-bánáti ev. ref. egyházmegye legközelebbi gyűléséhez, épen a kérdéses ügyben még ápril hó 13-án beterjesztett s egy kartársam által is aláirt kérvényre hozott, de általam csak f. hó 2-án kapott egyházmegyei végzéssel, amelyre szintén az Önnek adandó válaszszal együttesen akarok reflectá'ni, mondom e körülmény arra kényszerit, hogy válaszomat a jövő hó elejére halaszszam, a mikor elég idővel rendelkezhetve, azt a legcélszerűbben adhatom meg. Méltóztassék azért egy kis türelemmel lenni. Én ! hetekig vártam az Ön feleletére; megérdemlek tehát, már csupa viszonosságból is, pár heti moratoriumot. Addig pedig legyen szabad az ellenemben használt visszautasítást, kenetes tanácsokat és intéseket el nem fogadnom, hanem az útból előzetesen és szép csendesen félre tennem. Tehát a viszontlátásra 1 . . B. Gyulán, 1886. junius 9. Ilomolya István. KÜLFÖLD. Az olaszországi evangelizátió köréből. Tudvalévő dolog, hogy Olaszországban legsikeresebben terjesztik az evangéliumot a valdensziak, azért ismét ezeknek működéséről adunk ujabb híreket. Legelsőbben is jelentjük a valdensziak egy jeles tagjának, dr. Chiesi Titus f. é. január 2-án, Pisában történt halalát. Született Pisában 1805-ben, ott is tanult s lett jogtudor s ügyvéd, 25 egylet bírta őt tagul. Egyike volt az első toskánaiaknak, kik az evangyéliomot, melyet a genfi keresztyénektől tanult ismerni, elfogadták. Nyil-50