Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-06-06 / 23. szám

Huszonkilencedik évfolyam. 23. sz. Budapest, 1886. junius 6. PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. SZERKESZTŐ-és KIADÓ-HIVATAL: IX. ker. Kinizsy-utca 29, sz. 1. em, Előfizetési dij: Helyben házhozhordással s vidékre postai küldéssel félévre 4 frt 50 kr., egész évre 9 frt. Előfizethetni minden kir. postahivatalnál ; helyben a kiadóhivatalban. Hirdetések dija: 4 hasábos petit sor többszöri beiktatásáért 5 kr,, egyszeriért 7 kr. sorja. — Bélyegdi külön 30 kr. SgflTTeljes számú péld-áirn^ol^lsia,! mindig1

szolgálh.at\mk.^KI A mai segédlelkészek. Ezen becses lapok f. évi 21/clik számának vezércikkében a lelkészek felett gyakorlandó felügyeletről, azok irodalmi működésének számbavételéről beszélvén az idézett cikk t. írója, figyelmét néhány sorban a segédlelkészekre is kiterjesztette. De csakis néhány sorban, tollából hamar kiapadt a tinta, mintha érezte volna, hogy veszedelmes térre vetődött, hogy nagy és hatalmas tábort zúdit maga ellen. Pedig a t. szerkesztőség mit fél ? Csak is ő segíthetne e tekintetben bajainkon. Mi beülünk a méhesbe s magunkban zúgolódunk, dohogunk, vagy legfeljebb, ha valamelyik bizalmas tiszttársunkkal összejövünk, s egészen magunkban érezzük magunkat: akkor panaszkodhatjuk ki magunkat, de ugy ám, hogy valaki meg ne hallja, nehogy dolgunk még rosszabbra változzék. Tűrünk, hallgatunk. Hallgatunk mi gregárius papok, hallgatnak espereseink, hallgatnak egyházi hatóságaink. Minek bántanók azokat a szegény káplánokat, hiszen fiatal emberek, a fiatalság rovására sokat meg lehet bocsátani, azután meg úgyis eléggé keserű az a káplánkenyér. Majd csak eltelik ez az egy év, akkor másikat kérek. Igy azután várunk évről-évre, várjuk dum defluit amnis, mig lecsergedez éltünk folyama. Talán ideje volna már Izráel házának a tornácait is javítgatni s ha csakugyan uj időket élünk, újítani kellene a kápláni életen is. Mert azoknak a zsinati törvényeknek nem csak a papokra nézve vannak ám messzemenő consequentiái — mint az idézett cikkben mondatott — hanem a segédlelkészekre nézve is. És mi zsémbes öreg papok megvárnók legelső sorban épen ezen laptól, hogy nem retteg a darázsfészekbe való nyúlástól, és közreműködik sőt vezérkedik a baj orvoslásában.*) *) Eien kötelességét lapunknak nagyon jól ismerjük, szívesen is teljesitenó'k, de épen mi legkevésbbé ismerjük ezen bajokat. Hiszen a mennyi legátusi bizonyítvány, avagy minősitvényhez beküldött kápláni Ne bántsuk 1 hisz fiatal ember — ez a szokott mentség — ha egy-egy komolyabb félrelépésért panaszt akarunk az illető helyen emelni. Ne rontsuk meg szegény fiatal embernek a jövőjét ! Igaz! Fiatal ember voltam én is, fiatalok voltak mindazok, kik most az egyházak kormányzói székeiben ülnek és távol legyen tőlem, hogy az öregség annyira elhomályosította volna szemeimet, hogy ne látnám — multunkba visszatekintve — fiatal korunknak bolondságait, a derült kedélyű, könnyű vérű, pajzán fiatalság tréfáit, bohóskodását, sokszor a kelletinél vígabb hangulatát; de másrészt emlékezem ám arra is, hogy a papi hivatal szentsége és komoly hivatása nem csak káplán korunkban, de a collegium falai között s az akadémikus rektori állásban is már előttünk lebegett. Örvendezz ifjú a te ifjúságodban! mondottam ifjú koromban, s mondom ősz fejjel; ha valakinek, ugy éppen a lelkésznek van szüksége derült kedélyre, megnyerő bizalmat keltő modorra és a kinek hivatása épen abban áll, hogy az erkölcsi és szellemi élet legkomolyabb oldalaival okmány kezünk között megfordul, az mind kifogástalan magaviseletrő jeles készültségről, buzgó sikeres munkálkodásról tesz tanúságot. A szerkesztőség fiókjában igaz, hogy vannak cikkek, melyek a segédlelkészek életét itt-amott éppen nem valami csillogó színben tüntetik fel; de az ily cikkek közlésével, miként ezt beküldőiknek is időnkint megírtuk, nem eszközölhetjük az óhajtott sikert, s egyházunknak több kárt, mint hasznot tennénk. Pályatévesztett s ennélfogva hivatásukat fel nem ismerő, annak magasztosságától át nem hatott emberek mindenütt és mindig voltak vannak ; ha most már egy extravagáns embert magunknak kiszemelünk, avagy körünkbe a sors egy ilyet vezérel, és ennek erős megrovás alá eső viselt dolgait dobra ütjük, ezzel az illetőn nem javítunk semmit, a többi tagjait pedig annak az osztálynak, a melyből egynehány év leforgása után egyhá'.unk vezérembereinek kell támadni, erősen megsértjük, legdrágább kincsükön, erkölcsi becsérzetükön ütünk csorbát, sőt szégyenfoltot ejtünk egyházunkon, hajlandó lévén a nagy világ és kivált a bennünket különben sem igen kegyelő más felekezet egy-egy kápláni torzalakot, az összes segédlelkészek valódi alakjaként tüntetni fel. Azért arra, hogy egyes botrányokat a világba kipublikáljunk, ezentúl sem vállalkozunk, mossa ki minden testület a maga szennyesét a maga körében, ne a nagy világ előtt, ne a nagy közönséget undorítva; de oly cikkeknek, a melyek speciális esetek felsorolása nélkül kívánják ezen egyházi és vallási életünk felvirágoztatásában oly fontos tényezőt képező osztálynak hivatását, kötelességét feltüntetni, annak tudományos, erkölcsi, társadalmi nemesítését eszközölni, erkölcsi becsérzetét fejleszteni, anyagi helyzetét javítani, készséggel adunk helyet. F. 45