Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-05-16 / 20. szám

028 sitésére nem fog a polgári hatóság segédkezet nyújtani. Pedig mindhárom javaslatban fordulnak elő oly intézkedések, melyek egyesek ellenében tetemes kártérítési kötelezettséget mondanak ki, vagy pedig testületek vagyonával feltétlenül rendelkeznek a nélkül, hogy e kötelezettség akár országos törvényen, akár szerződésen alapulna. Igy például: az I. javaslat 8. §-a szerint, ha a gondnokok vagy iskolai pénztárnokok a biztosítási díjat be nem küldik rendes időre, magán vagyonukból 8°/0 kamatot tartoznak utána fizetni; az I. javaslat 15-ik §-a szerint a biztosított összeg és valódi kár közötti különbözetet azok tartoznak megfizetni, a kiknek terhére rovandó fel az elégtelenül történt biztosítás. Nem is képzelhető, hogy ily intézkedések végrehajthatók volnának állami hatósági beavatkozás nélkül, erre pedig nem vállalkozhatik az állami hatóság csupán konventi határozat alapján. Általában szerény nézetem szerint a tervezett és ezekhez hasontermészetű intézmények szervezésére és életbe léptetésére egyedül a zsinat illetékes és jogosult, mert annak határozatai ő felsége sanctiójával láttatván el, végrehajtásuk polgári hatóságok közreműködésével is biztosítva van. Nézetem tehát az, hogy a konvent által készített három javaslat csak zsinati előmunkálatnak tekinthető és mint ilyenről nyilvánítom röviden mindegyikről szerény véleményemet. I. A magyar református egyházi kölcsönös tűzkárbiztósitó-intézet alapszabályai. »Református egyházi tűzkárbiztosító-intézet,« e szavak oly fogalmakat jelelnek, melyekben sokkal több az ellentét, mint a rokon vonás, melyek között nagyon nehéz megtalálni a logikai kapcsot, s a gyakorlati élet terén nehéz megtalálni a jelzett dolgok közötti kölcsön hatást. A tűzkárbiztositó-intézet bármely a'akjában is üzleti vállalat, melynek helyes viteléhez nem elég csak alapszabályokat alkotni s azoknak végrehajtását egészen más célra választott esperesekre, püspökökre és konventi bizottságokra bízni, hanem szakértő, ügyes, állandóan a1

kalmazott hivatalnoki kart kell az ügyek vezetésére szervezni, hogy az üzlet sikert arasson. De nemcsak üzleti vállalat a biztosítás, hanem nagy kockázattal járó üzleti vállalat; a szerencse-szerződéseknek egyik faja. Nem egy biztosító társulat jutott már tönkre és pedig a leglelkiismeretesebb vezetés mellett is, mert szerencsétlenségére, mielőtt elég tartaléktőkéje lett volna, nagyobb károkat kellett megtéritenie, mint a minőket megbírhatott. Tekintetbe veendő azon szempont is, hogy vannak a biztosítási üzletnek sok gyűlöletes oldalai; mert nem kell feledni, hogy a tűzesetek jelentékeny része bűnténynek és vétségnek következménye, a mit minden biztositó-társulat saját érdekében ís szükség, hogy üldözzön. Nagyon sokra megy a biztositó-társulatok pöreinek száma s a kártérítéseknek legnagyobb része, ha pör nélkül is, de kölcsönös engedmények alapján egyenlittetik ki, rendesen levonásokkal. Már ezen functiókra, melyek nélkül biztosító intézet fenn nem állhat, az esperes urakat, egyházkerületi és konventi tisztviselőket alkalmazni, határozottan ellentétben látom az egyház magasabb érdekeivel. Elvi szempontból tehát szerény véleményem az, hogy református egyházi biztosító intézet nem létesítendő, mert a biztosítás nem református ügy s nem egyházi ügy. De talán lehetne valaki azon nézetben, hogy ha az egyházi biztositó-intézet felállítása elvi tekintetben némi kifogás alá esik is, fel kell azt állítani célszerűségi szempontból. Ha e tekintetben vizsgáljuk a javaslatot, meg kell győződnünk, hogy annak elfogadását célszerűségi 1 okok sem ajánlják. Mert micsoda célja lenne az egyházi tűzkárbiztositó-intézetnek, a mi a mostani tömeges biztosítás mellett el nem érhető ? Én azt látom, hogy ezen egyedüli cél, mert a többi az egyházkerületek által egyes társulatokkal kötendő tömeges biztosításokkal is elérhető, a bíztositási díjakból befolyó nagyobb haszon ; a mire magában a javaslatban ugyan nincs oly hatáiozott utalás, hanem a II. javaslat 3 §-ának ezen szavaiban »e forrásból a tőkének évenkint való tetemes szaporodása minden kétségen kivül áll« nagy suly van reá fektetve. Pedig ezen számítás nem áll kétségen kivül, sőt nagyon kétes, mert a biztosítás szerencseüzlet. Isten mentsen meg, de leéghet egyik collegiumunk a közelében levő értékes egyházi épületekkel s anynyi kártérítési igény formáltatik egyszerre az egyházi biztosítótársulat ellen, hogy 5 évi díjból sem képes ezen csapás terhét fedezni; sőt csődbe is juthat az egyházi biztositóintézet, a mint ez már több, különösen kölcsönös biztosító-társulattal megtörtént. Nem kell azt hinni, hogy a biztosító-társulatoknak az ily alacsony díjtételű biztositások mellett, mint a minők az egyházkerü!etek tömeges biztositásaí, rendkívüli nagy hasznuk volna. Én láttam, az első magyar általános biztositó-társaság kimutatását a dunántúli ref. egyházkerület egyházaival az 1871 —1881. évi időközben kötött tömeges biztosítás eredményéről; ezen időközben, midőn a társulat a biztosítási díjak 2O°/0

-át adta vissza a kerületnek, a társulatnak körülbelül 700 forint vesztesége volt az üzleten. Nem rendelkezem az adatokkal, de az előző 10 évi időszak eredményéből és az általános díjtételeknek a dunántúli kerület egyházaira alkalmazott téte'ekkel való összehasonlításából legnagyobb valószinűséggel azt következtetem: hogy az uj 1881 -dilc évi szerződés alapján, melynek értelmében a dijak 30%-át adja vissza a társulat az egyházkerületnek, szinte nem tesz valami nagy nyereséget zsebre. Én előttem tehát világosnak látszik, hogy az egyházi biztosító-intézeten lehet valami nyereségünk, ha tetemesen több biztosítási dijat fizetünk, mint a mennyit a tömeges biztositásnál fizettünk eddig, de biztosan nyereségre számithatni még akkor sem lehet; akkora díjtételekkel pedig, a mekkorák a tömeges biztositásnál jelenleg vannak alkalmazva, zsup, nád, gyékény tetőknél 1 frt, cserép tetőknél 11 í

/i

kr. 100 frt érték után, az egyházi biztositó-intézet meg sem kezdheti működését. Ellenben a most érvényben levő egyházkerületi tömeges biztosítás mellett, kockázat nélkül, biztosan van nyeresége a kerületeknek ; jót teszünk általa egyházainkkal, azok hivatalnokaival s presbyteriumaival; s ezen jövedelem, a melyhez minden vesződség s felelősség nélkül jutunk, még tetemesen fokozható. A dunántuli ref. egyházkerület a legszegényebb kerület, és mégis évenként 1600—1700 frtig kap vissza biztosítási díjszázalékot az első magyar általános biztosító-társulattól, tekintet nélkül arra, nyeresége vagy vesztesége volt-e a társulatnak az üzleten. És ezt visszakapja oly díjtételek mellett, a melyek felét alig teszik a rendes és általában alkalmazott díjtételeknek; ugy hogy ezen alacsony díjtételek folytán az egyházak pénztárán tetemesen segítve van. Hogy mennyivel többet kellene fizetni az egyházaknak az egyházi biztosítási tervezet szerint, mint most fizetnek, világosan kitetszik Czike Lajos ur számitásából (lásd ^Dunántúli protestáns közlöny« 15. szám.), mely szerint csak a dunántuli kerület egyházai az 1881 -ik évi bevallás szerint 1439 frt 823

/4

krral fizetnének többet évenként biztosítási dijban a Va'/o díjtétellel, mint most fizetnek. 40