Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-05-02 / 18. szám

567 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 568 vonta a zsinat figyelmét, ennélfogva az, az egyetemes özvegy-árva gyámintézet felállítását elrendelte. A legközelebb tartott convent az erre vonatkozó szabályokat megalkotta, leküldötte a kerületekhez, a kerületek pedig az egyházmegyékhez, hogy e szabályzatokat tárgyalják s észrevételeiket megtegyék. Volt szerencsém a fenntebbiekben megjelölni azon kívánalmakat, melyeknek szemelőtt tartását a gyámintézet megalapításánál szükségesnek véltem. Első, hogy a lelkész-özvegyek és árvák elhagyatva ne legyenek. De ez csakis a legközelebbi cél, mely eszközeink szűk voltához van mérve, de a továbbinak annak kell lenni, hogy a lelkész özvegye és árvái oly segélyt nyerjenek, mely az árvák kiképeztetésére biztos alapul szolgáljon, hogy igy a folyó jövedelmet a lelkészi család önfenntartására és gyermekei nevelésére fordíthatván, nyugodtabb és biztosabb helyzete legyen s ne legyen kényszerítve függetlenségét az anyagiak miatt föláldozni. Nézzük megfelelhet-e ezen alapszabályok által tervezett egyetemes nyugdíj- és gyámintézet ennek a célnak. Á mi az első tervezetet, t. i. a nyugdíjintézetét illeti. Ez rombolással kezdi művét. Mindenekelőtt a magyar református egyház szervezetének egy a lelkészekre nézve legmegnyugtatóbb és oly kedvező intézményét konfiskálja, a mely, ha volt még valami a mi csábító erővel bírhatott azokra, kik tehetségeik által más pályán ís előhaladást remélhettek, ez az volt, hogy itt, ha valamely csapás, szerencsétlenség által munkaképtelenekké lesznek, nem dobják el minden tekintet nélkül, mint egy rozsdás vasat, melynek többé semmi hasznát venni nem lehet; hanem élni hagyják őket is, családjukat is. És midőn e nagy jótéteménytől megfosztja a lelkészi kart, igér-e valamit, a mi ezzel aequivalens, vagy legalább ezt megközelítő lehetne ? Nem, hanem azt mondja: e szabályzat kötelező volta a lelkészek- és tanárokra nézve érvénybe lép 1887. jan. i-ső napján, ellenben az intézet kötelezettsége ezek iránt, vagyis a díjazás megkezdése csak akkor, ha majd a convent vagy a zsinat elérkezettnek látja az időt a fizetés megkezdésére. Hogy ezt mikorra helyezi kilátásba a szabályzat, következtetnünk lehet ennek 3. §-sából, a melyben megmondja, hogy ezen intézet tőkéje tetemesen fog szaporodni a tűzkárbiztositásból befolyó jövedelmekből. Minthogy pedig az egyházak 10—12—20 évre szerződésileg kötelezettségben vannak egyik-másik biztosítóintézet iránt, majd midőn ezen kötelezettségek megszűnnek és a tűzkárbiztositás jövedelmet is hoz : akkor megkezdheti az intézet működését; addig pedig, ti elaggott lelkészek és tanárok, kiknek erőiteket a közszolgálat emésztette meg, vagy a kik szerencsétlenekké lettetek, mehettek a nagy világba, vándorbotot véve kezeitekbe, hogy könyöradományokból tengessétek hátralevő élteteket. De nem is tudom összeegyeztetni az alapszabályoknak azon igéretét, hogy a tűzkárbiztositásból befolyó jövedelem tetemesen fogja szaporítani a nyugdíjintézet alaptőkéjét, azon kijelentésével, hogy a jövedelmek első sorban a biztosítás tartaléktőkéjének növelésére vannak rendelve. Ezt egyébként természetesnek és szükségesnek is tartom ; mert minden pénzintézetnek, ha fennállását minden körülményekkel szemben biztosítani akarja, elengedhetetlen kötelessége mielőbb erős tartaléktőkét teremteni, mert e nélkül szüntelen a lét és nem lét között ingadozik s a bizalom, mely pedig sikerének egyik legfőbb alapja, elfordul tőle. S ha ez az intézet is teljesíteni akarja ezen első rendű önmaga iránti kötelességét, honnan lesz akkor az a nagy jövedelem, melyet a nyugdíjintézetnek nyernie kellene ? Ezeknél fogva a nyugdíjintézetet sem ebben, sem semminemű olyan formájában, mely a lelkészeket hivatalaiktól megfosztja, elfogadhatónak nem tartom és elfogadhatónak nem ajánlhatom, ha magunkra nem akarjuk vonni az utókor átkát, hogy ezen legjótékonyabb intézményét egyházunknak megsemmisíttetni s az elaggott, vagy szerencsétlen lelkész-utódainkat földönfutókká tétetni engedtük. A második része a szabályzatnak a lelkészi és tanári gyámintézet felállításával foglalkozik. Ennek sikerét mindenekfelett azon kötelezettségtől várja, melyet a lelkészekre és tanárokra ró, midőn kimondja, hogy ezeknek nolle velle belépniök és fizetniök kell. Igaza van, midőn felteszi, hogy ez is, mint minden pénzintézet csak ugy sikerül, ha sok tagja, tehát sok jövedelme lesz. S hogv sok legyen, senkitől sem kérdezi: akarsz-e bemenni ? hanem azon elvet követve: »compelle íntrare,« kényszerít mindenkit á belépésre. A befizetendő összegek meghatározásánál — úgylátszik — az egyházaknak eddig elfogadott osztályozását vette alapul. Az osztályozásra vonatkozólag csak a két végpontra nézve van észrevételem, mivel a közben eső osztályokra nézve az egymástőli távolság aránya majdnem ugyanaz, de a két végsőn tűi a fokozást nem folytatja ; holott a felső fokon túl a díjazás megy fölfelé, sok esetben messze túlhaladva az 1600 forint felső fokot, a melyen túl szintén lehetne fokozatokat állapítani meg, és a IV-ik osztálytól ismét lefelé, talán a 200 forintig. Mert míg amaz bármennyi fizetése van, nem adózik többet, mint az, a ki az első fokot t. i. az 1600 forintot csak épen alig haladja ; emez pedig az ő 200 forintjával épen annyit, mint a 800 forintos. Ki ne látná ebben a nagy igazságtalanságot, mely annak terhét, a ki elbírja könnyíti, azét pedig a ki nem bírja, megnehezíti. A 7-ik §-sa a szabályzatnak ismét jogot koníiskál, anélkül, hogy ezt kárpótolni igyekeznék. Elődeink ugyanis gondoskodtak, hogy az Özvegyeknek és árváknak épen azon időben, a mikor a csapás súlya alatt gondolkozni is alig tudnak, ne sulyosbbítsa helyzetét az anyagiak miatti aggodalom, megadták nekik a hivatalos darab évet és ezentúl a kegyévet, hogy legyen idejök a biztos helyzetből nyugodtan gondolkozni jövendőjük fölött. Ez a szabályzat ezt a jótéteményt egy tollvonással eltörli és ad helyette fél kegyévet. No de ha itt csorbát szenvednek az özvegyek és árvák, bizonyosan dúzsan kárpótolva lesznek a gyámintézet által, melynek jótéteményét azonnal élvezik 1 Mit igér hát ? Ajánl az özvegynek 100, az árváknak fejenkint 25 frtot: tehát sok és apró részletekben kapja meg az özvegy azt az összeget, melyet egy kegyév alatt megnyert volna. Es mig ezzel, mint egyszerre kapott nagyobb összeggel tudott volna valamit kezdeni, addig amazzal alig lesz kenyere. És ezen száz forint fejében mit kiván ? Fizettet a nyugdíjintézet számára évenként 10, 8, 6, 4 forintot, fizettet a gyámintézet alaptőkéjére egyszer mindenkorra 25, 20, 15, 10 forintot évi járulékot és ezen kívül io?

8, 6, 4 forintot. És minthogy a lelkészeknek meghagyja a jogot, hogy a most fennálló özvegy- árva gyámintézetekre történő befizetések és tőkeszaporitás iránt intézkedhetnek, és mivel ezeknek alapszabályaik rendszerint kimondják, hogy a ki nem fizet, a gyámintézet segélyezésére igényt nem formálhat, tehát hogy ennek jótéteményeit el ne veszitsék, fizetniök kell oda is. P^s igy fizetnek négyszeresen. Ugyan ki birja meg ezeket a fizetéseket? Igen 1 de a 17-ik § a most élő lelkészek özvegyeinek és árváinak nagy előnyöket ad : megengedi, hogy a 885-ik évben kiosztott segélyösszegnek háromszorosát oszszák ki. Méltán kérdezhetném : miért ? Ta-36*