Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-05-02 / 18. szám

5f>0 hagyományos három mondatból álló szöveget adja: már csak azért sem érdemel semmi hitelt, mert a benne hemzsegő temérdek sajtó- és tárgyi hibáiból nyilván látszik, hogy szerzője cikkiró szerint szem- és fültanu egyáltalában nem volt.« Cikkiró egész okoskodásából látszik, hogy ő a fősúlyt Eck, Spalatin, Peutinger és Cochlaeus tudósításaira helyezi »Ez urak szem és fültanuk voltak, a gyülekezetben elől állottak, és így mindent hallottak. Ez urak mindegyike csak annyit közöl »Gott helfe mir, Amen« tehát Luther nem is mondott, nem is mondhatott többet.« Ez cikkiró okoskodása:

nak lényege és áchillesi pontja. Lássuk tehát csakugyan megsebezhetlen ez áchillesi pont. Az emiitett négy ur társaságából először is ki kell vennünk Spalatint, kinek tudósítása szerint Luther ezt mondta : »So helf mir Gott, denn keyn widerspruch kan ich nicht tinin®1

), tehát többet mint »Gott helfe mir, Ammen«. Azután a mi Peutingert illeti, egészen bizonyos, hogy ő nem jól hallott, mert mint Philipp Fürstenberger tudósit, »dann es eyn gross gedreng ond gemurmel war, dass eyner nit alle wort, auch zu zeyten nit den sinnen ond meynung verstehen mocht.«9

) Különben is én oly provincialismust nem ismerek, mely »Gott helfe mir, Amen« helyett »Gott kum mir zu Hilf«-et értsen. A provinciálismus itt nem is abban áll, hanem arra vonatkozik, hogy Peutinger a bevett »komm« helyett »kum«-ot ir. A mi végre Cochlaeust és Ecket illeti, mindkettő latinul írt, és vagy nem is hallották tisztán, vagy nem is akarták Luther ama szavait teljesen az eredeti »deutsch« alakban közleni. Különben Luther e két nagy ellenségének bizonyára nem is nagyon feküdt szívén Luther szavainak a lehető legnagyobb hűséggel való közlése. És most, mielőtt tovább mennék, kénytelen vagyok egy kis kitérést tenni. Ugy tetszik nekem, a cikk erre vonatkozó szavai után, hogy cikkiró azon véleményben van, miszerint Luther a kérdéses szavakat közvetlenül a nagy beszéd után, annak mintegy záradékául mondta. Ez azonban nem áll. Luther nagy beszédjében könyveit három osztályba sorozta. Először olyanok, melyekről még ellenségei is elismerik, hogy nagyon hasznos keresztyéni olvasmányok, s melyeket tehát vissza nem vonhat. Másodszor olyanok, melyeket ő a pápaság és a pápai intézmények ellen írt, rámutatva a számtalan jogtalanságra, s melyeket ha visszavonna, a zsarnokságnak és istentelenségnek nemcsak ablakokat, hanem kapukat nyitna. És végre könyvei harmadik osztálya, melyeket egyes személyek ellen írt, kik a pápaságot és pápai intézményeket védeni akarták, s melyeket ha visszavonna a zsarnokság és istentelenség még szabadabban és féktelenebbül dühöngne mint eddig. A beszéd végén aztán kéri Luther .a császárt és fejedelmeket, hogy ne Ítéljék el őtet ártatlanul, hitelt adva ellenségei ármánykodásainak. A nagy beszéd tehát meglehetősen a védbeszédek szokott illemes hangján volt tartva. Annak végén ép oly kevéssé van helye a »Gott helfe mir«-nek, mint az egész hárommondatos nyilatkozatnak. S csakugyan egyet»Spalatini Annales* Cyprian 1718. I. 44 2) Neujahrs-Blatt 1861. 47. old. s tovább. len egy forrás sem helyezi Luther ama nyilatkozatát közvetlenül a nagy beszéd végére. A nagy beszéd után Eck türelmetlenül szemére vetette Luthernek, hogy nem a feltett kérdésre válaszolt, s határozott fe'eletet kért : visszavonja-e könyveit vagy nem ? Luther erre aztán határozottan fe'elte, hogy nem, mert ő sem a zsinatnak, sem a pápának nem hiszen, mert azok gyakran tévedtek és egymásnak ellenmondottak s mert az ő lelkiismerete fogva van a szentírásban és ő semmit sem tehet a lelkiismeret ellen. Eck erre vádolta Luthert, hogy felidézi az eretnekségeket, melyeket már annyi zsinat s közelebbről különösen a német nemzetből összegyűjtött constanzi zsinat elitélt, s állította, hogy a zsinatok nem tévedhetnek. Es ekkor mindenfelől szorongattatva mondta Luther ama híres nyilatkozatot, először kifejezve, hogy ő semmit sem vonhat vissza, a mi nyilván ki van mondva a szentírásban : »Itt állok, másként nem tehetek, Isten engem ugy segéljen! Ámen.*:1

) Ha Luther akkor csak ennyit mondott volna, »Gott helfe mir, Amen«, az bizonyára nem tette volna a gyülekezetre egy bátor tanúvallomás hatását. Sőt inkább mindenki ugy értelmezte volna azt, mint az ügye győzelme felől kétségbeesettnek a félelem által kisajtolt nyilatkozatát. E subjectiv ok mellett azonban, nem is említve a hagyományt, n*agok az eredeti források alapján is határozottan be lehet bizonyítani, hogy Luther ama hires nyilatkozatát csakugyan az emiitett három mondatban mondta. Egyik erős érvünk erre nézve a »da bin ich,« mely cikkiró szerint négy forrásban fordul elő, de a melyet cikkíró mégis egész könnyű vérrel elvet. Véleményem szerint a »da bin ich« nem egészen esetleg került oda. Kik a »deutsch« nyelv titkaiba mélyebben be vannak avatva, tudják, hogy a legtöbb esetben épen ugy lehet mondani »da bin ich«, mint ezt, »hier stehe ich.« Tehát minden nagy merészség nélkül feltehetjük, hogy az illető Íróknál az eredeti szavak kicsúsztak az emlékezetből s csak a mondott dolog lényege maradt meg. Magyar nyelvünkben mindenesetre mindkét kifejezést egyformán fordíthatjuk »Itt állok«-kal. Lássuk azonban, hogy állunk a másik mondattal ? Spalatin szerint ezt mondta Luther : »So helft mir Gott, denn keyn wiederspruch kan ich nicht thun.« Valóban nekem ugy tetszik, hogy e mondat másodikfele, jelentésre nézve teljesen egyezik az »ich kan nicht anders«-sel. Valószínűleg a Spalatin emlékezetéből is kicsúsztak a szavak, a mint azok eredetileg is mondva voltak, s igy ő csak azok jelentését közli. És ez egészen természetesnek fog feltűnni előttünk, ha meggondoljuk, hogy azon időben a gyorsírás még nem volt feltalálva s igy mindenki saját többé-kevésbé jó emlékezetére volt utalva. Hogy a harmadik mondatot sGott helfe mir, Arnen,* valóban mondta Luther, azt cikkíró sem vonja kétségbe, s igy szükségtelennek tartom a mellett hosszasabban időzni. Annyi tehát bizonyos, hogy Luthernek ama világhiiű nyilatkozata három mondatból állott. De hogy hangzott a három mondat eredetileg ? Három forrásunk van, melyek Luther nyilatkozatát ') A tárgyalás menetéről bővebb tájékozás végett a »Lullier Wormsban c című cikknek e lap fo'yó évi 7-dik és 8-dik számaiban megjelent része.