Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-05-02 / 18. szám

562 mindhárom mondatban közlik. »Die gantz Handlung« »Ad Caesar. Mai. D. M. L. responsum« és »Acta reverendi patris D. M. L.« E források közül cikkíró az elsőt (s suttyomban mellette a másod'kat is) teljesen elveti, mint hitelre nem méltót. Én azonban bár elismerem, hogy lehetnek abban sajtóhibák, de hogy a tárgyi hibák is csak ugy hemzsegnek benne, azt cikkiró bizonyára csak vétségből irta. Tény, hogy ugy »Die gantz Handlung«, mint az »Ad caesar. Mai. D. M. L. responsum« még ugyanazon évben, csak pár hónappal a wormsi országgyűlés után megjelentek, és a legnagyobb hitelt érdemlik. Mindkettő igy közli Luther nyilatkozatát: »Ich kan nicht anderst, hie stehe ich, Gott helff mir, Amen.« Tehát az általánosan elfogadott kifejezés, csakhogy egy kissé felcserélt szórenddel. A most általánosan elfogadott és használatos szöveg : »Hie stehe ich, Ich kann nicht anders, Gott hellft mir Amen«, megvallom csak az >Acta reverendi patris D. M. L.« cimű iratban fordul elő, melyet, általános vélemény szerint, Melanchton szerkesztett össze az »Acta et res gestae D. M. L. in comitiis stb.« című egykorú röpirat után. Az »Acta et res gestae stb.« pedig Luther feljegyzései után készült.1

) Mindazáltal Luthernek ama nagyhírű nyilatkozatáról hallgat. Okát én ennek abban találom, hogy Luther maga nem fektetett nagyobb súlyt arra. O Isten igéjéért küzdött s saját szavait nem akarta Isten igéje mellé vagy épen a felett előtérbe állítani. Luther hívei azonban rendkívüli súlyt fektettek e nyilatkozatra. De annak valódi alakját a létező források után nem tudták megállapítani. Az általános kívánságnak engedve aztán Melanchton, kiadta még egyszer a wormsi események történetét, bizonyára magától Luthertől kérdezve meg ama nyilatkozat eredeti alakját. Cikkiró véleménye szerint »Luthei, midőn a birodalmi gyiilés színe előtt állott, erősen fel volt izgatva s ily állapotban tán mást mondott, mint a mire később emlékezett.« A mi véleményünk szerint azonban Luther, midőn a birodalmi gyűlés szine előtt állott, és különösen azon pillanatban, midőn Eck felemiitette a constanzi zsinatot s ez által az ő véleményére mintegy az eretnekség bélyegét akarta sütni; azon pillanatban, midőn tőle nemcsak Eck, de ugyszólva az egész birodalmi gyűlés, könyveinek visszavonását követelte ; azon pillanatban, midőn az egész terem felzúdult, midőn a rend megbomlott és mindenfelől fenyegető kiáltások hallatszottak ; azon pillanatban, midőn az emberi indulatok mintegy féket veszítve őt megsemmisítéssel fenyegették, a mi véleményünk szerint Lutheit nem »erős felizgatottság,« hanem valami rendkívül magasztos lélekállapot fogta el. E pillanat természetszerűleg mélyen, kitörülhetlenűi be kellett hogy nyomódjék Luther emlékezetébe. Épen ez okból én egyénileg teljesen meg vagyok győződve, hogy Luther ama nyilatkozata szószerint ugy hangzott, mint azt az »Acta reverendi stb.« közli, s hogy tehát Luther ama nyilatkozatának szószerinti hangzását a magyar nyelvben e kifejezésben állapithatjuk meg: »ltt állok, máskép nem tehetek, Isten engem ugy segéljen Amen.« Különben, hogy Luther csakugyan e három mondatot mondta, azt az előbb emiitett két egykorú röpirat után is biztosra állithatjuk. Némi bökkenőt képez azonban, hogy ott más a szórend. Epen ezért e részben a J) Bővebben erről e lap folyó évi 2-ik számában »Lutlier Wormsban, « a források bírálatában. történetírók egyénileg eltérő felfogásainak mindig tér fog nyilni. Cikkiró azon véleményének igazolására, hogy Luther csak ennyit mondott: »Gott helfe mir, Amen,« még e>en nyilatkozatot is kockáztatja : »Azokra végül, kik Luther asztalbeszédei alapján ragaszkodnának a hagyományos szöveghez, csak azt a két körülményt említjük meg, hogy Waltz meggyőzőleg kimutatta (Forschungen VIII.), miszerint Luther saját előadásai sem bírnak mindig teljes hitelességgel; továbbá, hogy a Tischredenek kétféle (Aurifaber és Lauterbach) kiadása közt igen sok ponton lényeges különbség van. (Brieger, Zeitschrift II.)«. Erre csak azt jegyzem meg, hogy a Tischreden Luthernek épen szóban forgó e nyilatkozatát nem emiitik, s igy azokat itt se ellen, se bizonyító érvül felhozni nem lehet. És végül még egy megjegyzést. A »deutsch« irodalom terén ujabb időben egyesek, nagyobb tehetség vagy szorgalom hiányában, uj, bombasztikus eszmék világgá bocsátása által igyekeznek a figyelmet magukra vonni. Ezt a jelenséget a »deutsch« egyházi irodalom csaknem minden ágában sokszor bosszankodva veszi észre az ember. A mi az egyháztörténetet illeti, Neander és Gieseler, e nagy egyháztörténet írók, meghaltak. Most az epigonok virágoznak »Deutschland«-ban. Epen azért nekünk magyaroknak kétszeres óvatosságra van szükségünk, nehogy tiszta buza helyett szemetet vegyünk át irodalmunkba. Meg vagyok győződve, ha Révész ur önállólag tanulmányozza a forrásokat, nem olyan könnyen adott volna hitelt Grunernek. És meg vagyok győződve, hogy Révész urnák tehetsége is és szorgalma is van az önálló tanulmányozásra. Ideje, hogy egy minden tekintetben önálló magyar egyházi irodalmat teremtsünk. E kötelesség teljesítése különösen ránk, ifjabb nemzedékre vár. Én, remélve, hogy azt Révész ur nem fogja visszautasitni, előre is küldöm a szövetkezésre atyafiságos kézszorításomat. llákosi György. BELFÖLD. Szász Károly püspök ur püspöki látogatása. Szász Károly dunamelléki ref. püspök f. hó 27-én délben indult egyházlátogatási körútjára, melyben ezúttal a íelső-baranyai egyházmegye keleti részét, összesen 29 anya- és 2 leányegyházat szándékozik meglátogatni. Vele ment az egyházkerület főjegyzője Szilády Áron halasi lelkész is, ki őt a mult évben az alsó-baranya-bácsi egyházmegyében is kisérte, gőzhajóval a Dunán Mohácsig utaztak, onnan reggeli öt órakor a vasúton mentek Villányig, hol az egyházmegye esperese Kovács Antal terehegyi lelkész vezetése alatt nagyszámú küldöttség, számosan a lelkészi karból s a világi tanácsbirák közül, továbbá Antal Pál siklósi szo'gabiró a megyei hatóság képviseletében, és a 3

/4

órányira fekvő s legelőször meglátogatandó nagy-harsányi egyház elöljárói és az egyházmegyei- tanítói kar küldöttsége fogadták. Először az esperes »meleg beszéddel« üdvözölte a főpásztort, mire az szívélyesen válaszolt. Azután a szolgabíró üdvözölte a megyei hatóság nevében, felajánlva kíséretét és szolgálatát, mit a püspök szerényen s köszönettel fogadott, végre a tanítói kar üdvözletét fogadta s viszonozta. Ekkor hosszú kocsi sorral, s csinos bandérium kíséretében indult meg a menet és hét órakor, ünnepélyes harangzúgás között érkezett Nagy-Harsányba, hol a gyülekezet összes népe, férfiak, nők, gyermekek a templom és pap-