Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-04-25 / 17. szám

527 házunk nem ismer »papi uralmat*, de ismeri és vallja az egyetemes papságot. Ezen a szentírásban gyökeredző elvek alapján mi lelkészek sem helyezzük magunkat a világiak fölé, mint gyarló emberek szólunk gyarló embertársainkhoz, magunkat vizsgálva, oktatva, dorgálva előbb, aztán teljesítve ezen tisztelt szeretett híveinknél. A mit szólunk, azt át kell éreznünk, a mit ajánlunk, azt magunknak is kell cselekednünk, nem nyerészkedés; nem dicsvágy ; de az önmegtagadó és áldozatkész szeretet által vezéreltetve. Avagy nem örök példányképünk e ebben mesterünk és Urunk, ki ámbár nem csak ember, de egyszersmind Isten fiának is nevezte magát, mégis az alazatosság és embertársaiért önön magát feláldozó szeretetnek mii.tája vo't. Hogyan hagyhatnék mi figyelmen kívül Urunk nyája legelsőbb pásztorának, Péternek intését, a ki i-ső levelének 5 ik részében imígy szól : »Legeltessétek az Isten nyáját, mely a ti gondviseléstek alatt van, felügyelvén arra nem kénytelenségből, hanem önként, nem nyerészkedésből, hanem szíves hajlamból ; se nem ugy, hogy uralkodjatok osztályrészeiteken, hanem ugy, hogy példányképei legyetek a nyájnak. Hogyan járhatnánk el máskép hivatalainkban s magasztos hivatásunk teljesítésénél, hanemha Pal apostol kedves tanítványa Timoteusnak adott emez utasítása szerint:« A vénebb embert ne dorgáld meg, hanem kérve intsd, mint atyádat; az ifjabbakat, mint fitestvéreidet; a vénebb aszszonj'okat, mint anyaidat; az ifjabbakat, mint nőtestvéreidet teljes tisztaságban Az özvegyasszonyokat tiszteld, azokat, a kik valóban özvegyek.« A mi hivatalunk nem uralom, hanem szolgálat, szolgálat a szónak legnemesebb érte'mében, az Úrnak nevében. Embernek fia ! Eredj, menj el az Izrael házához! Nem kénye'emre, nem élvezetteljes életmódra; hanem szünet nélküli, fárasztó, nemes és kitartó, buzgó és önmegtagadó munkára vagyunk mi hivatva. Ebben serénykedtél lelkiismeretesen eddig is, szeretett Testvérem ! a Bogláron megjelent vendéghallgatóid előtt ezeket vallottad : »Igaz, hogy e szolgálatban Isten és az üdvözítő szellemének szolgálatában fáradalom, küzdelem vár reád; mert Isten országa nem a kényelem és tétlenség hona. De az is igaz, hogy minden, a mit itt teszesz, önmagában hordja a maga jutalmát.« Te tehát itten is így fogsz járni, kelni Izrael házában, ez üj egyházadban. Nem leszen terhedre foglalkozni a kicsinyekkel az iskolákban, s támogatni azok hű vezetőit, a nevelés és oktatás korszerű színvonalán álló tanítóit; nem lészen terhedre az evangyéliom tejével táplálni a hitben való megerősítésüket évente tőled váró, ezen egyház kebelében mindég oly szép számmal levő confirmans növendékeidet ; szíveden fogod hordozni jó hírnek örvendező középtanodánkat s segítő kezet nyújtani jeles tanári karának ; nem fogod elmulasztani vigasztaló angyalként meglátogatni árvaházi kicsinyeinket is, a kikre leginkább illik Uiunk állítása: »a ki egy gyermek gondját vette fel az én nevemben, nékem vette föl gondomat.« Nem lészen terhedre jó tanácscsal ellátni a jó tanácsot nálad keresőket; vigasztalni a betegeket, az ügyefogyottakat, a kesergőket és az elhagyottakat; istápolni a tántorodókat és a kétségbeesetteket; keresni az eltévedteket s visszaterelni őket Izrael házához, az Isten nyájához. Nem lesz nehezedre megfordulni időnkint a magánházaknál, a családok tűzhelyeinél úgy, valamint nyilvános oktató és nevelő, nem különben jótékonycélu intézeteinknél is. Az egyházkormányzati sokágú teendőkben, a melyekben Téged páratlan buzgalmu felügyelőség és presbyterium támogatand nem feledkezhetel meg az egyház szegényeinek ügyéről sem, s mindenkor jól találod magad a Thabita egylet nemes szívű tagjainak körében. Szólj az én szómmal nékik! parancsolá az Úr. Az Isten igéjének hirdetése a mi fő teendőnk, fő feladatunk. Nem emberi tudomány, nem világi ismeret terjesztése ; hanem a Jézus tudományával, evangyelmi igazságával való felvilágosítása az elméknek s nemesítése a sziveknek a mi fő kötelességünk. Az emberi tudományt mi nem vetjük meg, abban is kellően jártasok vagyunk, de az istenít annak fölébe helyezzük. Mert nem magunkat hirdetjük, hanem a Krisztus Jézust, mert az Isten, ki azt mondotta, hogy világosság fényljék ki a sötétségből, ő támasztott fényt a mi szivünkben, az Isten dicsősége ismeretének a Krisztus arcán való világoltatása végett. (II. Korint. 4. r. 5—6 v). »Szólj az én szómmal nékik,« nem azért lépünk a szószékre, hogy mulattassuk a közönséget, hogy egy kellemes órát szerezzünk neki; hanem azért, hogy a hivek serege épüljön az Isten beszédének igazságain, törvényein, ígéretein, dorgálásain, hogy önmagába szálljon, az erény és az igazság ösvényére lépjen, az élet nyomasztó viszonyaiban és szenvedéseiben pedig vigasztalást és megnyugvást nyerjen. Mert »a teljes írás Istentől ihletett és hasznos tanításra, önmeggyőzésre jobbításra, az igazságban való növelésre, hogy tökéletes legyen az Isten embere minden jó cselekedetre felkészíttetvén. « Ezen nemes egyház elismerésre méltó buzgalommal gondoskodott arról is, hogy kebelében a lelkésznek sikeres működése biztositassék és könnyítessék; az Ur ! azon ifjú nyája számára is, mely a községi iskolákban elszórtan felnevekedik, négy hitoktatót hivott meg s ezek a te hű munkatársaid. Tekintsd őket .azoknak, legyenek ők a Timoteusaid, Titusaid, Filemonjaid és Apollósid. Fogj jó kedvvel a munkához, mert nem valami mély beszédű és nehéz nyelvű néphez küldettetel. Ezen egyház felvilágosodott és művelt fővárosi népe előtt nem idegen az. Ur beszédje, nem nehéz az ő országának nyelve. Ezen drága egyház nyelve a magyar nyelv, gyönyörű anyanyelved, mely három évtized óta nem csak nyelvtanilag tökéletesebb lett, de társadalmi és államilag is tekintélyre jutott. E nyelv nincs kizárva a palotákbol többé, e nyelv az udvarnál ís otthonos lett már s e nyelv oly szépen összefér Isten országának, a szent szeretetnek angyali nyelvével. E hazában és e fővárosunkban ís ő az uralkodó nyelv, ezen édes nyelven fogsz szólni ékesen ; de másnyelvű lelkésztársaidat ís, kik szinte az Isten szavával szólanak híveikhez, szólnak te melletted az Úr e házában, és azon kívül, hajlandó lész szeretni Mert bár nyelvünk még különböző is ; egy szeretett honnak vagyunk hű fiai s egy imádott egyház őszinte szolgái. Mondjak-e még többet, szóljak-e még tovább ? Nem valami mély beszédű és nehéz nyelvű akartam lenni ma: egyszerűn, őszintén kívántalak üdvözölni, mint oly lelkipásztort, ki a munkának terhét is ismeri s a vele járó felelőség jármát is elviseli, ki nem saját, de Ura fényével akar fényleni, nem saját, de az ő dicsőségét keresni, tudva azt, hogy: nem feljebb való a tanítvány a tanítónál, sem a szolga az ő uránál. Elég a tanitványnak ha olyan lészen, mint az ő mestere, és a szolgának, ha olyan lészen, mint az ő ura. Hátra volna még nagy tekintetű egyház ! hogy a midőn oly epedve várt uj lelkészedet diszes hivatalaba beigtatom, felhívjalak, hogy őt szívesen fogadni, nehéz, de áldásdús munkájában hathatósan és készséggel támogatni szives légy. De váljon van-e erre szükség? A te választottad