Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-01-10 / 2. szám

T3 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. ÍJ gyanitják, de az adatokat hozzá bizonyára maga Luther szolgáltatta, a mi látszik abból is, hogy több helyt az elbeszélés a harmadik személyből az elsőbe csap át.2

) Ennek némileg kibővítése is és nemcsak második utánnyomása az »Acta Reverendi Patris D. M. Lutheri, Augustiani stb.«, mely egy pár abban hiányzó tudósítást is foglal magában. Különös figyelmet érdemel az »Epitome Actorum Doc. M. Lutheri in conventu Imperiali Vormatiae M. D. XXI.« melyet M. Johann Erhard Kappen >Kleine Nachlese* című könyvében közöl, s mely nem egyéb, mint Spalatin latinul irt tudósítása a wormsi eseményekről, de a mely — ugyanannak németül irt tudósításától teljesen eltér annak meghatározásában, váljon Luther nagy beszédét április 18-ikán először németül vagy latinul tartotta e, s a melyről alkotott vélemény tehát e tény mikénti meghatározására nézve nagy befolyással van. Es végre itt van helye megemlítenünk Luthernek tárgyunkra vonatkozó asztali beszélgetéseit, melyek tulajdonkép nem tartoznak a röpiratok közé, de minthogy mint olyanok a sajtóban is megjelentek, azok l<özé számithatók. Két ilyen asztali beszélgetés maradt ránk. Az egyik beszélgetést M. Anton Lauterbach közli, ki, mint ő irja, 1521 szept. 27-ikén meglátogatta Luthert Wittembergben s ez neki akkor elbeszélte, hogy mint történtek a dolgok Wormsban. Ez magokban véve igaz tudósításokat ad, csakhogy azokat nagyon röviden és minden történelmi sorrend nélkül, a dolgokat némely helyt értelmetlenül összezavarva közli, s ezért egészben véve használhatlan. A második asztali beszélgetést a wormsi eseményekről 1546-ban Eíslebenben barátjai kívánságára néhány nappal halála előtt tartotta Luther. Az agg, pályája végén levő hős maga is csodálkozással tekint vissza életének e kimagasló korszakára. Lelki s emei előtt mintegy újra felelevenedve vonulnak el az események a magok valódiságokban, a mint megtörténtek. Ez asztali beszélgetés hiteles történeti foirás, mint az egykorú forrásokkal való összevetés is bizonyítja, bár időszámítása pontatlan és a Luther egyéni véleményét több helyt meg kell különböztetnünk a történeti tényektől. A források közé számithatjuk még a Friedrich Miconius »História Reformationis« című könyvét is, minthogy neki ma már nem létező források is álltak rendelkezésére. Nem kis jelentőségű forrásul szolgálnak még tárgyunkra nézve a birodalmi gyűlésen jelenvolt egyes városi követeknek vagy más megbizottaknak és Luthernek magának a levelei. Luthernek, idő és tárgykörünkre vonatkozó levelei a következők: Wormsba utaztában 1. Március 29-én Johannes Lángéhoz Erfurtban, 2. Április 14-én Frankfurt am Main Spalatinhoz. 3. Április 17-én a birodalmi gyűlés előtti első kihallgatás után való este Johannes Cuspiniánushoz Wienbe (Bécs); Wormsból visszautaztában: 4. Április 28-ikán Frankfurt am Main ból Lucas Cranachhoz. 5. Április 28-ikán Friedbergből a császárhoz latinul és 6. ugyanazon nap ugyanonnan a birodalmi rendekhez németül, melyeket a visszaküldött heroldnak adott át. 7. Április 29-én ugyancsak még Friedbergből Spalatinhoz és végre 8., Május 3-ikán Albrecht von Mansfeld grófhoz Eisenachból. 2) Cochlaeus, Luther halálos ellensége a. tán >Commentaria de Actis et Scriptis M. Lutheri* című könyvében csipős szavakkal gúnyolja ki e körülményt : »Verum ut minus impudens videretur sui ipsius laudator, effinxit tertiam personam loquentem et omnia recitantem. Alicubi tamen laudis desidej-io praeoccupatus, omissa tertia persona, ait. Hic ego. Item. Orator imperii dixit, me non ad rem respondisse etc.< S az olvasó, — teszi hozzá a továbbiakban, nem olyan bolond, hogy ne lássa, hogy ő saját maga irta azt. Luther levelei mellett különösen fontosak Philipp Fürstenbergernek a frankfurti városi követnek a frankfurti tanácshoz küldött kimerítő tudósító levelei. A nürnbergi követ Spengler és az augsburgi követ Peutinger tudósításai is adnak egyes jellemző vonásokat, bárha pontosság és kimeritőség tekintetében nem mérkőzhetnek az előbbenivel. E rovatba tartoznak még Christoph von Schwarzenbergnek, a bajor hercegek udvarmesterének, ki Wilhelm von Bayern-nel a birodalmi gyűlésre utazott volt, egy levele április 25-ikén a Luther iránt különösen érdeklődő otthon maradt Ludwig von Bayernhez: és Veit Warbeck, altenburgi plebanus-nak levele április 16-ikáról Johann von Sachsen-hez, a szász Kurfiirst, bölcs Fritdrich, öcscséhez. Es ezzel előszámláltuk az összes lutherpárti, tárgyunkra vonatkozó forrásokat. Még csak azt kell megemlítenünk, hogy mindezen történelmi okmányok, köszönet ujabb korunk forráskutató irányának, a sajtó által is közölve vannak s igy mindenki számára hozzáférhetők. Munkám folyamában a szerint a mint egyik vagy másik forrásra különösebb tekintettel leszek, közölni fogom a szöveg alatti jegyzetek alakjában egyúttal azt is, hol lehet azt nyomtatásban feltalálni. A mi az egykorú röpiratokat illeti, azok még meglehetős számmal fordulnak elő az ősnyomásokban, és én hálával ismerem el e helyen professor Theodor Brieger jóságát, ki azokat nekem különös szívességgel mutatta meg, a mit én neki ezennel nyilvánosan is megköszönök. A pápa pártjáról számra nézve nincs annyi forrásunk, mint a Lutheréről. Az egyik pápai követtől Marino Caracciolo-tól egyetlen egy sor sem maradt ránk. Annál több és fontosabb a másik pápai követtől Girolamo Aleander-től,3

) ki kiválóan a Luther ügyével volt megbízva. Aleander levelei a pápa vicekanzellárjához, Giulio de Medici-hez, megbecsülhetlenek, mert világot vetnek a színfalak mögé, a császári palotában történtekre ; mert világot vetnek a pápai és császári párt fondorlataira és cselszövényeire, s igy kulcsot szolgáltatnak több a nélkül megmagyarázhatlan esemény megértésére. Természetes, hogy e dolgok az inkább a középosztályhoz tartozó lutherpárti tudósítók szeme előtt rejtve maradtak. Szerencsére Aleander leveleit csaknem teljesen birjuk, és azok a mult 1884-ik év végén a sajtóban is, még pedig először, teljes kiadásban, megjelenvén, mindenkire nézve hozzá férhetők. Egyszerre két történelemkutató, egymásról talán nem is tudva, vállalkozott e munkára. Pietro Balan, a vatikáni segédkönyvtárnok és Theodor Brieger, jelenleg marburgi theologiai professor. Balan munkája, »Monumenta Reformationis Lutheraní,* terjedelmesebb, a mennyiben ő az Aleander levelei mellett a vicekdncellár azokra irt válaszait is közli, de az egyes levelek keltezését nem mindig helyesen találta el s e mellett a leveleket egyszerűn, minden magyarázat nélkül adja. Brieger ellenben munkájában »Die vervollstándigte Aleander-Depeschen«, igaz ugyan, hogy csak az Aleander leveleit közli, de keltezései a kritika legszigorúbb kívánalmainak is megfelelnek, és felvilágosító kritikai megjegyzései mellett ő minden egyes levélnek lartalmát is közli, a tartalom fontosságának megfelelő rövidebb, hosszabb kivonatokban, az olyas dolgokat szó-3) A neveket ugy adjuk a mint az illető nemzetek azokat kimondják. Véleményünk szerint boxv.asztó jogtalanság a keres/.neveket leforditni, minthogy azokban tükröződik legerősebben a nemzetiségi jelleg. Hogy a keresztnevek a csnládnév előtt vagy után álljanak, sem jelentőség nélküli. Magyar nevek tökéletesen germanizáltatnak a keresztnév lefordítása és előlrakása által és megfordítva. Fennebb kimondott elvünket tartottuk szem előtt a nemzet és helységneveknél is. Olvasóim bizonyára igy is megértenek.