Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-04-18 / 16. szám

494 be, es miután az ily nyugdíjra szorulando káplánok száma ugy sem igen nagy, tehát a járulék is a lehető legkissebb lenne, igy pl. a IV-ed osztályú egyház fizetne 50 krt, a Il-od 1 frtot, a Ill-ad 1 frt 50 krt és a IV-ed osztályú 2 frtot, a mi oly csekély volna, hogy azt az egyházak kasszája aligha érezné meg. Ezt a csekély adót véleményem szerint az egyházaktól annyival inkább lehet kérni, mert az a káplán, tulajdonképen nem annak a káplántartásra szorult szélütött öreg embernek, hanem az egyháznak, a gyülekezetnek érdekét munkálja ; nem lenne tehát igazságtalan, ha az egyházaktól e csekélység követelte'nék. Hogy ez az intézkedés mikép volna a javaslatba beilleszthető, és hogy ebből vagy e helyett nem lehetne egy hogy ugy nevezzem »káplán-segélyző« alapot teremteni, melyre igen nagy szükség volna, arról most ez alkalommal nem szólok; de igen lekötelezne, ha valaki nálamnál hivatottabb, ez eszmét magáévá tévén, a dologhoz hozzá szólana. Ezeket akartam az országos nyugdíjintézetre, de különösen a káplánokra vonatkozólag elmondani. Ez indítványommal a káp'ánok helyzetén véltem valamit segíteni és ezt célravezetőbbnek tartom, mintha országosan egybegyülekezve beszélnénk, de semmit se tennénk, esetleg ha sztrájkolnánk. Zagyvamel lélci. Válasz nagytiszteletű Kármán József úr nyilt levelére. A prot. egyházi és iskolai lap, f. évi 14-ik száma egy nyilt levelet hoz nagytiszteletűségedtől, melyet az én figyelmembe ajánlott s engemet egyúttal arra is felhívni méltóztatik, mondanék véleményt egy, legközelebb nagytiszteletűséged és Róth Károly verbászi ág. h. ev. lelkész ur között felmerült vitás kérdés felett. Ugy szólok a dologhoz, mint a ki nézetének mérvadó tekintélyt és fontosságot nem tulajdonit ugyan, de a megtisztelő bizalomból hozzá intézett felhívás folytán, a valasz elől ki nem térhet. Arról van szó : »Lehet-e evangelikus lelkésznek böjtben házasulandókat hirdetni?« Erre a kérdésre egyszerűen azt lehetne felelni, hogy »miután azt egyházi utasításaink sehol sem tiltják, hát lehet és szabad.« Magában véve nem is olyan cselekvény a hirdetés és esketés, hogy abban valaki megbotránkozhatnék, akár böjtben akár böjtön kívül, ha nem volna az esketésnek, kivált faluhelyeken olyatén sallangja , a mely nem egyszer szolgáltat okot a megbotránkozásra, t. i. a lakodalmasnép zajos mulatozása és lármás kurjongatása, a mi főleg böjti időszakban, csakugyan mellőzendő volna. Azt mondja ugyan nagytiszteletűséged, hogy nekünk protestánsoknak nincs böjtünk, ennélfogva a házasságkötésnek böjti akadályai nem lehetnek. Hát az igaz, hogy nekünk nincsen szószerinti értelemben vett böjtünk, olyan böjtünk, mely bizonyos ételneműektől való megtartóztatást parancsol a hívekre, hanem van az egyházi évnek egy időszaka, melyet mi is böjti időszaknak nevezünk, s mely Urunk és Üdvözítőnk kinszenvedéseinek emlékére van szentelve. Ezen böjti időszakra nézve már most csakugyan van a mi utasításainknak egy észrevétele s ez az »hogy a böjtben előforduló házasságkötéseknél* a lármás mulatozás mellőztessék. Ez a mulatozás az, a mi nálunk, kivált faluhelyen s kissebb községekben vagy épen nem, vagy csak nehezen gátolható. Mert figyelmeztetheti, lelkére kötheti az a lelkész bármily komolyan és szigorúan annak a násznagynak és vőfélnek, hogy böjti idő lévén, csendben, muzsika-szó nélkül mulassanak ; bizony fellármázza az a lakodalmas menet az egész falu népét, s a boros kancsók mellett ugyancsak senki sem gondol arra, hogy mit is mondott a tisztelendő ur. Egészen más az nagy városokban — a hol mind ez a legnagyobb csendben, csaknem észrevétlenül megy végbe, hol a násznép szépen bérkocsiba ül, a templomba komolyan bevonul s a végrehajtott esketés után, a mint jött ugy tér vissza a lakodalmas házba, zene, lárma és tüntetés nélkül. Már most — nálunknál is buzgóbb és kegyesebb apáink, ugy vélték elejét vehetni a böjti botránkoztató zajos mulatozásnak — ha erre az időszakra beszüntetik a hirdetéseket, esketéseket és a velők járó lakodalmakat. Ez a kegyeletes szokás sok helyen fenntartotta magát a mai napig, a minthogy az, épen az én egyházamban is, mind ez ideig gyakorlatban van. Itt most már az a kérdés áll elő, »tanácsos-e ezen vallásos szokást, ott a hol gyakorlatban van beszüntetni ?« ajánlható-e, hogy ott, a hol a hívek ezen szokáshoz ragaszkodnak, azt a lelkész saját kezdeményezéséből megváltoztassa ? En részemről nem tanácsolnám azt senkinek 1 Nem elfogultságból Ítélek igy 1 hanem egyedül azon szempontból, hogy ne tegyek valami olyat, a mi által megfosztanám népemet attól, mihez vallásos kegyelettel ragaszkodik. Nem akarnám irtani azokat a formákat és külsőségeket, a melyekből a nép vallásos érzülete némi tápot nyer. Eléggé terjed igy is a vallásos közöny — s én még — mint lelkész hozzájáruljak annak fokozásához, és alkalmat szolgáltassak nem egy kegyes léleknek arra, hogy benső megbotránkozással azt mondja, »hát már a mi papunk se respektálja az ősi szokást, nem tartja meg a csendes bojtot, hanem hirdet, eskettet és megengedi a lakodalmi mulatozást derűre-borüra 1 Szóval én e tekintetben Pál apostollal tartok, ki 1 Korinth. VIII. részében, nem ugyan a böjti esketésekre nézve, hanem egy analóg kérdésben azt mondja : hogy az ugyan közömbös dolog — hogy valaki egyék vagy ne egyék — a bálványoknak áldozott állatok húsából, *de meg lássátok — úgymond — hogy valami módon a ti szabadságtok botránkozásokra ne legyen o.z erőtleneknek. Annak okáért, ha az eledel megbotránkoztatja az én atyámfiát, soha húst nem eszem, hogy az én atyámfia meg ne botránkozzék.« Ebből tehát az következik, hogy a mely egyházban az a kegyeletes szokás fenn- áll, hogy böjtben házasulandók nem hirdettetnek s nem eskettetnek, ott ez a szokás nézetem szerint érintetlenül meghagyandó, mint a mely népünk vallásos érzületének némi tápot nyújt s azt fejleszti. Másrészről azt az eljárást, hogy böjtben is hirdettetnek és eskettetnek házasulandók, ha abban a hivek meg nem botránkoznak s főleg, ha a csendes lakodalmi mulatozás is keresztül vihető, részemről legkevésbé sem kárhoztatom. Végül meg, mert ez a punctum salíens, arra nézve is kell nyilatkoznom, hogy mi történjék abban az esetben, ha külön felekezetbeli, vagy külön egyházhoz illetékes házasulandókról van szó, s az egyik egyházban szokásos, a másikban pedig nem szokásos böjtben a hirdetés és esketés ? Ily esetben én, mint nem eskető, csak