Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-01-03 / 1. szám

T3 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. ÍJ nek vissza a vallásos gondolatok keretében az iró korának politikai képei, ott váradalmai, melyeken csügg nemzetével együtt; midőn pl. a többek között az 1866-iki uj évi beszédében mondja: »Mit rejt (az újév) titkos kebelében hazánk, nemzetünk jövőjéből, azt nem tudjuk, mint az éji vándor, ki a sötétben lépéseket hall, annyit tud, hogy valaki közeledik, de ellenség-e, vagy jó barát, utas-e, vagy útonálló, ki megrabolja, vagy vérét ontja, azt nem tudja. így hallunk mi bizonytalan zajt, hallunk lépéseket, látunk egy bizonytalan fényt, wint egy korona árny ékképét; de hogy közelebb jőve mi fejlik ki belőle, a korona e, vagy egy tiizes golyó, mely fejünk felett pattan el, azt nem tudjuk. Hogy mi sors vár ránk és nemzetünkre, teljesednek-e a szép remények, melyeknek nagyobb részét úgyis a lehetetlenségek közé sorozta népünk józanabb része ; leszedik-e vállainkról a terheket, melyek a földig nyomtak, vagy még többet raknak a régiek helyébe, az eddigi fajárom helyett vasjármot tesznek-e nyakunkba és az ostor helyett skorpiókkal vernek-e? Nem tudjuk; de annyit bizonyosan tudunk, hogy nem az lesz meg, a mit a császárok és királyok akarnak keleten és nyugaton, nem az lesz meg, a mit a hatalmasok és fondorlatok titkos tanácsában elvégeztek, hanem az lesz meg, a mit az uraknak ura, a királyoknak királya elvégezett felőlünk, ki mindenható kezében tartja az egész föld kerekségét. Békességben ül-e a föld népe, mindenki szőllője és gyümölcsfája árnyékában, vagy ellenség vagdalja ki azokat ; kapát, kaszát csinálnak-e a fegyverekből vagy azokból fegyveit: nem tudjuk; de annyit bizonyosan tudunk, hogy a seregeknek ura a mi hadnagyunk.* (14. 1.) Vagy a IV. beszédben (1862. újévi) » Ezelőtt egy évvel, ha még jut eszetekbe, megkoronáztuk Isten nevében a bizonytalan uj esztendőt, nrnt egy oltár körül leborultunk és kiáltottunk : » Uram ! múljék el tőlünk a keseiűpohár ! Még mindez ideig elfordítva tartja az Úr tőlünk édes atyai orcáját, még nincs vége a századok óta tartó harcnak és szenvedésnek s bár megindultunk, mint hajdan Izrael népe az Ígéret földe felé, meg kelle állapodnunk akeseiű vizek pusztáján ; ki tudja nem ezután jutunk e még a helyre, hol tüzes kigyók marása alatt kell elhalnunk ?!« és mint egy ó-testamentomi pióféta könyörög: »Gyűjtsd egybe ismét a vének tanácsát, a szent Sanhedrint, hol a fejedelemmel egyetértve, mint hajdan a Sión szent hegyén megkészüljenek a törvénytáblák, melyeket a hegy alatt imádkozó nép várU (H. ö. Ézs: 63 — 64. f.). Majd az 1865 dik sylvesteri beszédben, melyet a 101. zsolt. alapján tart, azt mondja: »Mi is felemeljük ma szemeinket a hegyekre, honnét segedelmünk érkezik. Felemeljük ma szemeinket az országházra, erre a szent hegyre, hol a nép Mózesei és Illései tanácskoznak, hol hazánk szomorú színének változását látni óhajtjuk, hol a hegytetőn a honszeretet lángja ég. Felemeljük szemeinket a hegy tetejére, hol félelmes mennydörgések és villámlások között készülnek az uj törvény táblái. De a hegytetőkön égő láng meglehet nem sokára kialszik, a hatalom szélvésze meglehet nemsokára ismét elfújja az őrtüzeket és mikorra a két tanitványnyal ismét felvetjük szemeinket, nem látjuk ott Mózest és Illést, csak a régi kopár sziklák maradnak ott. Még magasabbra emeljük hát szemeinket U stb. • Képzelhetni minő hatást kelthettek ily féle nyilatkozatok abban az időben 1 De ez alkalomszerűség mellett van ezekben a beszédekben is annyi szép gondolat, miket ma és mindenkor ajkunkra vehetünk s általában az e kötetben levő beszédek majdnem kivétel nélkül gyakorlati használhatóság tekintetében is messze felülmúlják az előzőket, ezek egy-egy műveltebb hallgatósággal biró gyülekezetben minden különösebb átdolgozás nélkül mindég elmondhatók. És most, a midőn a részletekbe kellene mennem, ismertetnem az egyes prédikációkat, nem tudom melyiket említsem előbb ? A szigorú, dörgő, Ítéletet hirdető hangjával megrázkódtató V. és XX. beszédet-e, melyekben nem retten vissza az iró a keményebb szavaktól sem ; a kóros anyagot — gondolja — ki kell vágni és nem elkenegetni, a vágás fáj, de gyökeresen gyógyít. Vagy a XVIIÍ. beszédet e, mely Reguis után annyi szónoki erővel, igazi pünkösti lelkesedéssel van irva, mintha csak Írójának feje felett is ott lebegett volna a tüzes nyelv; avagy a XXI. és XXII. beszédeket-e, melyeket Coquerell vésője vésett, mert tollal ugy irni lehetetlen, ugy ki vannak domborítva az egyes gondolatok, oly kerekded minden vonás, annyira határozott minden bizonyíték, melyek szerves művészi összefüggésben vannak az egészszel. E beszédekben azt bizonyítja textusa alapján, hogy »a Jézus Krisztus tegnap és ma ugyanazon volt, mindörökké is ugyanazon lészen« és cáfolja ama modern naturalistikus felfogást, a mely szerint a keresztyénség helyett még majd egy tökéletesebb vallása is lesz az emberiségnek a jövőben, mert ez még nem a legtökéletesebb s ezeknek mily hatalmasan mondja, és ezzel is hallgattatja el őket: »Hát ti, kik valami jobbat vártok és követeltek a keresztyénség fölött, vagytok-e már olyan jók, milyenek mint keresztyének lehetnétek ? Azt kívánjátok, hogy a világ egy uj vallást uraljon, mely őt túlvigye azon lépcsőn, hová a keresztyénség emelte; de hát ott van-e már a világ azon a ponton, hová őt a keresztyénség emelheté ? Azt akarjátok, hogy a világ egy uj törvénykönyvet nyerjen az égből, jobbat, magasabbat, nemesebbet a keresztyénségnél; de hát be van már töltve az evangelium, be van már töltve annyira, hogy a világ végzett munkája után pihenni menvén, ezt mondhassa a nagy gazdának : Uram ! a három, a hat, a kilenc, a tizenegy órai munkának vége van becsülettel, adj nekünk más munkát ?« sib. Ugyancsak a gyönyörű bizonyítás példányképei a XI. XIII. és különösen a XVI. beszédek, mely utóbbi mintegy kiegészítése a bizonyításban a XIII.-nak. Mindkettő a halhatatlanságról szól, csakhogy in lg" a XIII. beszéd magából az öntudatos életből bizonyítja a fe támadás sztikségképeniségét Isten jóságából és igazságosságából kifolyólag, addig emez abból, hogy lelkünkben van egy ösztön, egy vágy, mely egy jobb haza után sovárog; a lélek önkénytelenül, »titkosan visszasóhajt elhagyott hazájába visszakívánkozik ama mennyei városba; mert add neki a földnek minden kincsét, minden örömét, megelégedést bennök nem talál, rajtuk meg nem nyugszik, mert elevenen emlékezik otthon kóstolt szebb örömeire, mint a hazáján kívül bujdosónak nem édes a külföld minden gyönyörűsége, mert nem szülőföldje adja neki azokat.« (Vége köv.) Kenessey Béla. RÉGISÉGEK. Vizsgálat a zánkai helv. hitvallásuak ügyében 1795. március 12. A mostani zánkai reformátusok 1736-ban költöztek be a római imperiumból, miután III. Károly (mint római császár VI. Károly) egy olyan hitlevelet adott nekik, hogy bárhol települnek le magyarországi birtokain, vallásukat szabadon gyakorolhatják, papot, tanítót tarthatnak stb. Később ág. hitv. evangélikusok is költöztek a