Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-02-21 / 8. szám

236 tor, rettenthetlen hangon és egészen máskép beszélt, mint a hogy az előtt az első este viselte magát és beszélt volt.* A tárgyalás különben e második nap nem folyt le épen a legsimábban és nyugodt törvényszéki alakban. Már a Luther nagy beszédjének vége felé, mint Fürstenberger tudósit bennünket »nagy szorongás és mormogás volt, hogy az ember nemcsak hogy minden szót, de időnként magát a gondolatot és véleményt sem értheté meg.« A zaj aztán a Luther és Eck közötti rövidebb szóváltások alatt folyton nőtt és bizonyára nem hiányoztak a kü'önféle pártok, a Luther és pápa pártja részéről közbeszólások, bátorítások vagy gyalázkodások sem. Midőn a császár a tárgyalást félbeszakította, az egész gyülekezet nyílt tombolásban tört ki.1

) Mint Luther maga elbeszéli, két kísérőt adtak melléje, a mit nem tudva mire magyarázni, »váljon fogságba visznek engem? kiálták a nemes emberek.* Luther aztán megnyugtatta őket mondván: »Ok csak kisérnek engem. «2

) A spanyol nemesek egész hazatérő útjában gúnynevekkel és csufondároskodásokkal üldözték őt.3

) A mi magát Luthert illeti ő nyugodt maradt. Azon magasztos lélekhangulat, mely őt az egész uton kisérte, mely a nagy beszéd tartásakor ismét megszállotta, nem hagyta el őt, ugy, hogy mint Spalatin tudósít >és visszatért ismét szál'ására, oly bátran, megvigasztalódva és vidáman az LT

rban, hogy mások előtt és előttem igy nyilatkozott: »ha ezer feje lett volna is, előbb levágatta volna mindeniket, semhogy visszavonást tegyen «4

) Luther nagy beszédének és azután az egész tárgyalás folyama alatti magatartásának hatása rendkívüli volt.. Nemcsak a közép és felsőbb nemesség, hanem az eddig inkább közönyös választó fejedelmek közül is többeket megnyert az az ő pártjára. A szász választó fejedelem, bölcs Friedrik, a kü'önben oly meggondolt ember, ki még színétől is őrizkedett annak, mintha Luther pártján állana, sem titkolhatta el tetszését Luther magatartása felett, mert mint Spalatin tudósit : ^Friedrik zu Sachsen is, mielőtt asztalához telepedett volna, Lutherhez küldött engemet és a mint ő kegyelmessége vizet akart venni, intett nekem, hogy szobajába kövessem. Es a mint bejöttem, igy szólt ő választó fejedelmi kegyelmessége hozzám nagy elcsodálkozással: »Jól beszélt a doctor Martinus páter a császár urasága és minden választó fejedelmek és a birodalom rendei e'őtt latinul és németül. O szerintem igen merész* ; és engem ismét kegyelmesen doctor Martinushoz küldött.* A hesseni fejedelem, ki még akkor nagyon fiatal volt, személyesen látogatta meg Luthert. »Kedves doctor úr ! mint megy a dolog? e kérdéssel állított be a fejedelem Luther szobájába. »Kegyelmes uram! válaszolt Luther, »én remélem, hogy minden jól lesz/ A fejedelem azután tréfás beszélgetésbe kezdett, és midőn elment, kezet nyújtott Luthernek és igy szólt: »Ha igazatok van, doctor ur, megsegít titeket az Isten!*5

) A pápai párt azonban csak kigúnyolni tudta Luthert Hogy a spanyol nemesek csufondároskodásokkal üldözték őt hazatérő útjában, azt mar emiitettük. Aleander is, a pápai követ, egyéb eszköz hiányában egyelőre a kigunyolással igyekezett bosszúságát csillapít ni. Miután Luther kilépett a teremből, irja ő, »a magasba ') >Ain anzaigung, wie D. M. Luth. stb.« 2) A halála előtt tartott asztali beszéd. s) Acta Reverendi. 4) Spalatini Annales. b) Mindkét asztali beszéd. nyújtotta kezeit, mint azt a német landsknechtek szokták, midőn ujongnak egy jól kivitt csiny felett.* ') A császár pedig végre komolyan elhatározta, hogy végét szakítja a dolognak. E végre már mindjárt másnap, pénteken, április 19-ikén reggel magához hivatta a választófejedelmeket és még több más fejedelmet is, és megkérdezte őket, mit kellene a Luther dolgában tenni az ő véleményök szerint. Azok gondolkozási időt kértek. »Jól van« mondá ekkor a császár, „megakarom nektek először is a saját véleményemet mutatni,* és azzal felolvastatott egy sajátkezüleg franciául leirt nyilatkozatot, mely kimondta Luther felett a birodalmi kiközösítést. 5-ik Károly megakarta mutatni a világnak, hogy ismeri a keresztyénség császárának kötelességeit. Különben is már, biztosítva volt, hogy a pápa nem szövetkezik Franciaországgal. Épen ezért sajátkezű nyilatkozatát mint kedves meglepetést a pápának küldötte és elrendelte annak kinyomatását latinul, olaszul, németül, spanyolul, franciául és hollandul és az egész keresztyén világban való elterjesztését. A pápai követeket is biztosította a császár, hogy ő a Luther meghívásával is csak a legjobbat akarta, hogy a nemzet ne panaszkodhassék a felett, hogy Luthert nem hallgatták ki. És a pápai követek most már tökéletesen meg voltak elégedve a császárral: »Mennyivel jobb, hogy ez igy történt,* irja Aleander »mintha a császár egyszerűn a maga fejétől egy rendeletet adott volna ki.* Azonban a dolog nem ment olyan könnyen, mint a császári és pápai követek gondoltak. A császár ugyan e nyilatkozatát Luther kiközösítésére vonatkozólag németre fordíttatva a birodalmi gyűlésbe küldötte és a mainzi választófejedelem négy választófejedelem (3 egyházi és az ő testvére a brandenburgi) nevében követelte a rendektől Luther visszaküldését, aztán a későbbi fellépést annak személye ellen és az azonnalit könyvei ellen, de a rendek kívánták, hogy előbb még tudós emberek beszéljenek Lutherrel és próbálják őt a jó útra téríteni, mert Isten igy szól: „Nem akarom a bűnös halalát, hanem inkább, hogy megtérjen és éljen.« A rendek akarata azonban érvénytelen lett volna a választófejedelmek többsége ellen, ha egy esemény közbe nem jő, a mi e négy választófejedelem véleményét is megváltoztatta. Ez esemény volt a német nemesség határozott és fenyegető fellépése, mely 20-ikára viradólag egy a tanácsház ajtajára kiszegezett cédulában nyert legközelebbről latható kifejezést. E cédula igy hangzott: »Miután mi megbeszéltük és megesküdtünk, hogy az igaz Luthert nem hagyjuk el, számszerint négyszáz összeesküdt nemes, egy értelemmel irjuk a fejedelmeknek és a romanista uraknak, elsőben is a mainzi püspöknek, a mi komoly ellenségeskedésünket, mert a becsület és az isteni jog nem szabad, hogy elnyomva legyen; nevünk feljegyzése és a papok pártolása melletti mindenféle zsarnokságnak hozzáfiiggesztése nélkül; egyszerűn írok én, de egy nagy gyalázatot vélek én, nyolcezer emberrel harcolni akarok én, szövetkezzetek, szövetkezzetek, szövetkezzetek.8 2

) E cédulának, bár irója gyanithatólag job-J) Aleander levele április 19. a) A cédula: »Als myr beredc habén ond geschworen den gerechten luter nit zuverlossen in unser zale vierhundert geschworuer Edeln,. kleines verstandes schyben wir fursten ond herren Romanisten, zuvor J

dem bischoff fon mentz, onser ernstlich feintschafít, dieweil doch ere ond gotlich recht verdruckt seyn sol, sunder anzeigung eynes namen und zufügung aller tiranny ober pfaffen irn bystant ; slecht schrib ich, doch ein gr.ossen schaden meyn ich, mit achtusend man kriegen villich, Buntschuh, Buntschuh, Buntschuh.* Található Neujahrsblatt 1861. Steitz: »Die Mel. u. Luthersbergen stb.« Cochleus is emliti azt munkájában »Commentaria de Actis et Scriptis Lutheri.*