Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-02-21 / 8. szám

237 PROTESTÁNS EGYHÁZI ES ISKOLAI LAP. 14 2 ban értett a kard, mint a penna forgatásához, aztán több hatása volt, mint a birodalmi gyűlésen tartott szép beszédeknek. Általános lett a félelem Wormsban, hogy a nemesség szövetkezik a parasztsággal. A mainzi választófejedelem, ki személyesen is meg volt emlitve, komolyan megijedt. Másnap tehát, szombaton, ápr. 20 án, midőn a császárnál volt kihallgatáson, felfejtette ennek, hogy ajánlatos lesz Luthert még egyszer megkérdezni és tudós emberek előtt egyes fejedelmek jelenlétében a birodalom nevében kihallgatni; ez az összes választófejedelmek véleménye. A császár azonban kereken kijelentette, hogy ő egy jotát sem enged a saját elhatározásából, a választófejedelmek jól teszik, ha Ígéretük szerint egyakaratulag követik az ő határozatát. (Folyt, köv.) Rákosi György. KÖNYVISMERTETÉS. Imádságtan. (Euchetika) a prot. lelkészi kar de különösen a hittanhallgatók használatára Csiky Lajos debreceni ev. ref. hittanártól, szerző sajátja. Ara 1 frt 10 kr. 159 lap. Nemcsak sajátságos, de valóban meglepő tény az, hogy bár az imádkozás a magános s a közistenitiszteletnek is lényeges alkatrésze, még eddig az egyházi irodalomban tudtunkkal nem jelent meg egy oly önnálló mű, mely nem magát az imádkozást, de ennek segédeszközét, az imádságot tette volna részletes s önálló tanulmány tárgyává. Nem jelent meg még oly mű, mely az imádságra, mint az egyházi szónoklatnak egy különálló ágára terjesztette volna ki figyelmét. De egy kis körültekintés ezt a meglepő jelenséget könnyen kimagyarázza. Nézetünk szerint legalább ennek egyik s fő oka az, hogy az igehirdetők kezében századok óta kész anyag volt s még azok közül is többen, kik hajlamot éreztek volna önálló imádságok készítésére, szárnyalásukban gátolva voltak az egyház egyeteme által elfogadott s közhasználatba jött, kész imádságok által. Angliában p. o. nem volt értelme az imádságtannak, hogy az, mint külön tudomány szerepeljen, mert hiszen »the book of Common Prayer* — ezt teljesen feleslegessé tette. Helvétiában, Franciaországban sőt Németország protestáns egyházaiban is nagyrészint általános elfogadott imádságokat használtak az igehirdetők, sőt még a jelen század harmincas éveiben Szászországban azt a lelkészt, ki más imádságformulát használt, mint a melyet a »Generalversammlung* elé szabott, még hivatalából is kitették. Nálunk, istennek hála, ily lelketnyűgöző bilincs nem létezett, a formákkal szakíthattak lelkészeink, de mindamellett az »imádság«-tan tudományos szempontból ha tárgyaltatott is tanáraink kathedráiban, mint külön tananyag nem dolgoztatott föl. Ennek okát pedig abban vélem rejleni, hogy oly példányokkal szemben, mint p. o. Szikszay Gy. ki az imádságszer/és mestere gyanánt tekinthető, továbbá Révész Bálinttal alig-alig mertek versenyezni s ha itt-ott akadtak is néhányan, kik fölléptek, azokat meg sem közelíthették. Kimagaslik még Baksay Dániel a másik kettő mellett, mint szintén mester és példánykép, de miért ne vallhatnók be őszintén, hogy bár a többiek között is egyik-másik kiemelkedik a középszerűség színvonalán, a mesteri fokra nem értek el. Egyházi beszédiróink jóval nagyobb számmal találhatók, a mit bizony nem az »egyházi szónoklattan*-ok hatásának tulajdonithatunk, mint inkább annak, hogy egyházi beszédet sok esetben könnyebb irni, mint imádságot. Az imádság Írásához, ha szabad kifejeznem magamat így : külön szellemi orgánum vagyis érzék kívántatik. S bár tudják is tanítványaink az imádság alkatrészeit, ha e szellemi organismuss il nem rendelkeznek, imádságot írhatnak ugyan, de ez nem lesz valódi imádság. Ezt a nehézséget önkénytelenül is érezheték h ttanáraink. Ok szellemi orgánumot nem teremthettek, ez Isten ajándéka. Előttök állottak ama mesterek, ama példányok, azokra mutattak, műveikből vontak le egyes szabályokat, utasították azok követésére tanítványaikat, sőt serkentették azokat imádságok kés/itésére, de a csak kevesek előjogául adatott imádkozás művészetének titkait nem közölhették hallgatóikkal. Az imádkozás maga tulajdoni-épen nem művészet. Ez mindnyájunknak szív-szüksége, erre tanítani senkit sem kell, megtanulja az, kit Isten elhívott. De ha az imádkozás nem művészet, a gyülekezet előtt mondandó imádság már csakugyan joggal tekinthető a theol. tudomány egyik ágának, még akkor is, ha ennek nem lesz annyi gyakorlati eredménye, mint a mit elérni e tudomány tanítója óhajtana. Csiky L. hittanár urnák nagy gonddal s tanulmánynyal irott munkája a szó teljes értelmében hézagot pótló mű, s örvendenünk kell, hogy theologiai irodalmunkat »Imádságtan«-ával gazdagította. Eléri-e ezen becses munka ama kitűzött célját, hogy több imadságszerzőt produkál, az a jövő kérdése, En legalább erre most igenlőleg felelni nem tudnék, de már maga az megbecsülhetetlen érdeme lesz művének, hogy azokra nézve, kiket különös kegyelem vezérel, megkönnyíti az utat s a felsorolt szabályok a külső formák szem előtt tartására ösztönzik az imádságirót. Munkája két főrészből áll; elébb jön az elméleti aztán a gyakorlati rész, mi emez utóbbit minden tekintetben jobbnak, gyakorlatiasabbnak tartjuk, mint az elsőt. Ebben az elsőben is sokkal nagyobb élvezettel olyassuk a történelmi részt, mint a bölcsészeti elmélkedéseket és vitatásokat, melyeket a történelmi résznél határozottabban gyöngébbeknek tartunk. Indokolhatnék ezt részletesen, de terünk nem engedi, hogy hosszasabban terjeszkedjünk ki. Nem indokolhatjuk rövid ismertetésünkben, hogy az imádkozásnak szükségességét még csak párhuzamba sem hozhatjuk hasonlitás céljából a testi munkálkodás törvényeivel, csak annyit em'ithetünk meg, hogy Isten eleve ugy végezte azt, hogy vetni ke'l s csak ugy arathatunk. Ily érvek e'őtt a bölcsész le nem teszi fegyverét. Az antropomorphismus hasonlatai szerintünk nem erős érvek. • > Az elméleti résznek egyik legszebb szakasza, melyet valódi gyönyörűséggel olvastunk át a 6. 7. 8. 9 ik § ai, melyekben az imádságra vonatkozó bibliai felfogást általában, majd az ó-s ujtestamentomi felfogást tárgyalja, továbbá figyelmet érdemlő cikk a 9. §., mely »az imádság történetét a ker. egyházban* rajzolja. A 10-dik § a magyar nyelven megjelent imádságos könyveket sorolja elő időrendi sorozatban, a XVI-dik századtól korunkig. Oly irodalomtörténeti adat ez, mely még igy s ily pontosan elősorolva nem volt, s alig h's/szük, hogy valamire való imádságiró kimaradt volna. E közleményével szerző az egyház irodalomtörténetnek fontos, szolgálatot tett. Az elméleti rész 20. §-ban tárgyalja az imádságot mint tudományos tanulmány tárgyat s átolvasván a 103 lapra terjedő értekezést, azon meggyőződésünket ismételjük, hogy az imádságtan méltán beilleszthető a theol. tudományok keretébe s szerzőnek ezen úttörő munkája oly alapra van fektetve, a melyre biztos sikerrel építhetnek mások is idővel. Felöleli e mű részletesen mind azt,