Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-02-21 / 8. szám

231 den gymnasiumi növendéknek, hadd lássák tehát és élvezhessék is, ne csak híréből ismerjék. Pázmán prédikációit ritka évben mulasztom el leendő lelkészeinknek ajánlani, az antik pogány bölcsészeinek s a keresztyén patristikának máig is nagy haszonnal élvezhető kincsesházai azok az egyházi beszédek; örvendek, ha majdan minél több protestáns lelkész is olvassa azokat. Hanem hát még sem ezekben volt legnagyobb Pázmán, nem ezek tették őt hiressé, esztergomi érsekké: hanem a protestánsok iránti gyűlölete, s nagy sikerrel folytatott küzdelme. Veszett volna el inkább örökre az ő zamatos, tősgyökeres magyar irálya, csak egyházunkat s ezzel együtt nemzetünket hazánkat ne segítette volna oda juttatni, a hova jutott. Előttünk három millió protestáns előtt Pázmánban messze előre tolódva a hires polémikus, egyházunk erős diadalmas ostromlója áll, nem pedig a magyar nyelvész s a tudós theologus. Ezért a miniszter s a törvényhozás megkímélhetett volna bennünket attól, hogy ennek műveit országos költségen adjak ki. A minisztert nem vádoljuk érte, ő maga is kijelenté, hogy protestánsok ajánlatára tette; de vádoljuk igen is azokat, a kiknél a mily mértékben megtompult az önnön egyházuk iránti érzék, ép oly mértékben kifejlett a kathol. egyház anyagilag és szellemileg gazdag főpapjai iránti majdnem szolgaias hízelgés, s azt hiszik, hogy ők is csak azoknak a főpapoknak megszokott és ismeretes udvariasságát utánozzák s viszonozzák, a mikor a katholikusok irányában, önnön hitfeleik rovására ily előzékenységet tanúsítanak. Pedig nagy a külömbség a két udvariasság között. A mai művelt katholikus főpapság elve: svaviter in modo, sed tortiter in re. Azok a katholikus főpapok igen kedves, svavis, előzékeny emberek, ha üres udvariassági tényről avagy egyéni szívességről van szó, valóban követendő példányképek; de próbálja meg valaki a kath. egyház érdekeit sérteni, azok a sima, örök mosolytól csillogó arcú urak egyszerre zordakká, hajthatlan, kemény római jellemű férfiakká lesznek. A nagy simaság mellé ezt a rómaias jellemet is ajánljuk némely protestánsnak. Farkas József. ISKOLAÜGY. Közoktatásügyi mizériák. A napokban egy derék akadémikus s országos képviselő Láng Lajos, székfoglaló értekezésének tárgyául, népiskolai oktatás ügyünket választotta; még pedig 1868-tól az 1884-ig terjedő évekről szólott, a nála meglevő szokott alapossággal.*) *) Lásd bővebb kivonatban alább. Szerk. A fővárosi lapok egyike, a »Pesti Hirlap«, minden megjegyzés nélkül közölte a jeles értekezést, s ebből mi mélyen elszomorító adatoknak jutottunk tudomására. Megértettük nevezetesen azt, hogy a népiskolai oktatás terén, a prioritás ma nem a mi magyar nemzetünké; nemcsak a németek, de még tót atyánkfiai is megelőztek itt bennünk. A speciális magyar faj, a magyar hazában a kultura terén csak a harmadik helyet foglalja el. Megdöbbenve látjuk azt is, hogy még a szerbek is, a közoktatási törvények megalkotása óta, aránylag hatalmasabb lépéseket tettek előre a tanügy terén, mint mi magyarok. Megdöbbentő biz ez 1 Hiszen ha igy haladunk : akkor ne beszéljünk mi magyarok nemzeti missiónkról ; s ne ijjedezzenek olyan nagyon a többi nemzetiségek ; ne jajduljon fel bánatában a német Schulverein sem oly igen érzékenyen ; mi bizony soha le nem győzhetjük őket! Nem ismerem az állami elemi népiskolák körül dívó felügyeletet, s így arról méltó joggal nem is szólhatok ; de igen is jól ismerem azt a gondoskodást, a melyben az állami hivatalos közegek felekezeti népiskoláinkat részesíteni szokták, s ezt ismerve, bátran állithatom, hogy az általaban véve nem felel meg a legprimitívebb kívánalmaknak sem. Altalános a panasz a magyar királyi tanfelügyelők egynémelyikének tanügyi hiányos ismerete felett. De meg, ha van is képzettségűk, csak olyan robotféle munkának tekintik az oktatásügyet, lelkökben nem buzdulnak, igazán soha fel nem melegülnek érette ! A szolgabírói hivatalok utján a tanfelügyelő az egyes községektől beköveteli magának koronként a hivatalos statisztikai kimutatásokat, azokat irodai közegeivel lemásoltatja, öszszeüti, felküldi év végével a közoktatásügyi miniszternek, s evvel eleget tett kötelességének, s édesen nyugszik babérain. Távol legyen tőlem, hogy én e különben igen tiszteletreméltó testületet blasfémizáljam. Tartozom az igazságnak azon határozott kijelentéssel, hogy vannak közöttök hivatásuknak komolyan élő egyének is ; de biz igen sok közülök nem tesz eleget annak, mit pedig a tanügy szent és magasztos érdeke méltán megvárhatna tőlük mindenkor. De hogy is tehetne ennek eleget, mikor tudomást se vesz róla soha.. . ? Kerek 6 éve, mióta községemnek lelkipásztora vagyok ; tanfelügyelőt csak egyszer láttam itt, a ki két iskolánkban elidőzött vagy tiz percig. E rövid idő alatt — már ugy, a hogy lehetett, szét is nézett; s különösen feltűnt neki, hogy az egészségügyi követelménynek nincsen nálunk elégtéve, hogy : >sem ide, sem oda nincs ... hóval* Meg is hagyta ám egész szigorúsággal, hogy röndnek és izének kell rövid időn lenni; de biz azóta annak utánna nem nézett soha senki, hogy vájjon elég lett-e aztán téve a parancsnak ! ? Igaz ugyan, hogy első sorban mi magunk vagyunk a hibásak, hogy a szigorú meghagyást nem foganatosítottuk; de hát a ki ismeri a mi dicső autonomikus állapotunkat, az nem fogja könnyen a kárhoztatás kövét reánk dobni. A mi népünk már azt is nagy tehernek tekinti, ha az évi múlhatatlanul szükségelt kiadásokat: lelkipásztori, tanítói, egyházi szolgák stb. fizetését előirányozza ; azontúl biz az csak arra szavaz meg valamit, a mi már elkerülhetlenül szükséges és el nem odázható; de ezt is csak akkor, ha a felsőbb hatóság parancsolja rá! Azt az ellenvetést is tehetné valaki, hogy az majdnem a lehetetlenségek közé tartozik, hogy egy ember, egy nagy kiterjedésű vármegye területén, a meglevő iskolák felett teljes felügyeletet gyakoroljon, és a hol