Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-08-23 / 34. szám

I. És mit tett oly régi idő óta? volt-e oly hatása, mint a mai kor iratainak? II. Mikor a világ porban fetrengett a római császárok idejében, e könyv legyőzve dél romlottságát, uj világot teremtett. És mikor a barbarok elsepréssel fenyegették az újra éledő Európát, e könyv győzedelmeskedett észak barbarismusán és megteremté a modern társadalmat. Megmenthet az bennünket harmadszor is, a minthogy meg is térité már az igaz Istenhez e földnek határait. I. Bizonyosan tudom, ha a világ tudná és értené ezt, több figyelmet fordítana e könyvre. II. Olvasni kellene; ott kellene lennie minden iskolában, minden kunyhóban, minden franciának meg kellene szerezni. III. Kedves városi barátim I már egy fél órája beszélnek vallásról s még egyikőjük sem emlité akár az egyházat, akár a püspököt, akár a Curatort. Mi falusiak nem megyünk ily messze, tiszteletben tartjuk azt, mire önök nem is gondolnak. Tudják meg kérem, hogy a francia nép még mindig jár gyónni, még mindig hisz plebanusában, kinek egyedül van joga igazgatásunkra. És az egyház eltiltja e könyvet, melynek a nép által való olvastatásáért ön ügyvédeskedik. II. Hogy tilthatja el az Isten embere az Isten könyvének olvasását ? I. Mit beszél? kérem; én láttam cikket erről egy lapban, melyről azt mondják, hogy a párisi érsek patronátussága alatt adják ki. II. Hogyan 1 a főpapok eltiltják a népet a Szent írás olvasásától 1 Ez épen annyi, mintha a király miniszterei eltiltanák a franciákat az alkotmányirat olvasásától, melynek pedig megvalósítása az ő feladatuk I. Fogják is mondani a gonoszok, hogy a főpapoknak aligha nincs okuk, a miért ne engedjék meg másoknak megnézni mi van e könyvben. III. Nem tesz semmit. Az egyház mindig ugyanaz, az a jelen nemzedék gúnyja és bosszantása dacára is csak azt parancsolja, a mit a szent atyák régi időben parancsoltak. És nekünk meg kell hajolnunk az előtt, mi régtől fogva igaznak van elismerve. II. De kimondta azt önnek, hogy az egyháznak maga számára kell megtartani a kincset, mit ő azért nyert, hogy másoknak adja. III. Ha az egyházi atyák kívánták, hogy e könyv olvastassék, miért nem mutatják ki nekünk ? I. Ha az a könyv az, minek ön mondja, miért nem hivják fel a jelen nemzedéket olvasására? II. (Az I-hez) Ön felhívást kíván kortársainkhoz; (a Ill-hoz) ön pedig a régiek szavát kívánja hallani. Jó, de ha e felhívás és a régiek szava hallható lesz, ígérjenek meg egyet. I. Mí az? II. Komoly figyelés. I, III. ígérjük. A régiek szava a tizenkilencedik század faihoz. I. Oh népek 1 hallgassatok az Úrnak szavára 1 Isten szóllott. Ő, ki kezdetben teremté a mennyet és földet, szóllott az emberekhez. Az ő szava hatalmas mint az erős szél, mely meghasogatja a hegyeket és darabokra töri a sziklákat. Az ő szava szelid és vigasztaló; átjárja a szivet, felvidámítja a lelket, mint egy égből alászálló gyöngéd hang. Óh ember! teremtőd, atyád, barátod, megváltód, Istened szólt itt alant és te még sem kallgattál reá. Hallgatád vigadó társaid hangját; az ő meséiket, tréfáikat, felzúgó kacajjaikat; de Istened szavát még nem hallottad! Hallgattál a kisértő hangjára, kinek szavai hízelgők, ajka méztől látszik csepegni, mig szavai keserűk mint az epe; a ki mondja: »Jöjj velünk« de léptei halálra vezetnek, ösvénye a sirban végződik ; de a te Istened szavára még sem figyeltél! Hallgattál a piaci hangokra, adók és vevők hangjára, a kereskedők — mammon — szolgáira ; hallgattál saját szivedre, midőn mondá: »örvendj! örvendj!« de a te Istened szavára még sem hallgattál. Hallgattál a melletted elfutó hirnök szavára, midőn mondá: »Ez, vagy az történt,® barátaid kérdezősködésére: »Mi újság ?« Hallgattál azok hangjára, kik olvassák az állam férfiak vitáit, katonák csatáit; de a te Istened szavára még sem hallgattál. Oh ember! Teremtőd szólt a földön. Te figyeltél minden más hangra; egyedül Isten szavára nem hallgattál ! II. Óh népek! Hallgassatok az Úrnak szavára! Elfeledhet-e téged az, ki éltedet adá! A ki téged semmiből formált, nem tudja-e megmutatni a boldogságodra vezető utat ? Nem ismer-e téged a te Alkotód, nem tudja-e Ö, mi reád jó és hasznos ? Óh ember! hol találsz te hatalmasabb, hol gyengédebb barátot, mint Teremtőd, Istened ? Kire hallgatsz hát, ha nem Ö reá? Az első tavasznak egy estvéjén történt; minden csendes volt. A hold nyájas [sugaraival bekandikált az ablakon keresztül. A lakók játszottak, nevetgéltek, táncoltak egy késő óráig, aztán szétváltak s az ünnepély zaját az éj csendje váltá fel. Az ifjak közül néhánynak szive feldobogott s mondák: »Ez még sem boldogság ; még hiányzik valami: éltünk ideje semmi az Úr előtt; van egy más, az örök boldogság, mi adja azt meg nekünk ? Mi jelöli ki az utat?« És nekem ugy tetszett, mintha az égből halottam volna egy hangot — válaszolni : »Az TJrnak beszéde.« Óh emberek fiai és leányai! Az urnák beszéde megmutatja ez utat. Olvassátok azt! Nyár volt. Városban és mezőn egyaránt dolgoztak. A polgár szorgoskodott boltjában, az iparos műhelyében, az anya családjában, a katona a gyakorló téren, a munkás a mezőn. A rovarok dongásához hasonló zaj tölté be a levegőt, de annál erősebb volt, mert ez az emberek dongása volt. Beesett tekintettel, szomorú hangon sok kiálta igy: »Ej! nincs boldogság e sürgés forgásban ; mi fogja azt megmutatni nekünk ?« Es nekem ugy tetszett, mintha az égből hallottam volna egy hangot — válaszolni: »Az Úrnak beszéde.« Óh emberek fiai, Istennek beszéde megtanít titeket, mely ut visz boldogságra. Olvassátok azt. Egy őszi nap volt. A szél megkoppasztá a fákat, száraz levelek boriták a földet; öreg férfiak és nők házaik előtt ülve melengeték elgyengült tagjaikat ; sütkéreztek a napfényben, mig gyermekeik dolgozának. És mindegyik gondolá magában : »Nem sokára süt már az én utolsó napom is; a halálnak szele nem sokára letép már engem is, — mint e leveleket — az életnek fájáról s lefektet a földre, mint azokat. Mi biztosit engem a halhatatlanságról, mi ad nekem örök életet ?« Es nekem ugy tetszett, mintha hallottam volna egy hangot az égből válaszolni: »Óh ti elaggottak!* Istennek beszéde meg adja ezt nektek, olvassátok azt. Tél volt. Minden kiszáradt; megfagyott; meghalt. Ez az idő, mikor az emberek összetalálkozva bűnre csá-