Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-08-23 / 34. szám

bitják egymást; de ez az idő, mikor Isten hatalmasabban szól a lelkekhez. A lelkiismeret — e láthatatlan tanú, melyet mindegyikünk szivében hordoz — néhányban felébredni látszott. Férfiak és nők, ifjak és öregek falun és városban sirtak bűneik felett. Egy ezek közül a megrettenés hangján kiáltá : »Vétkeztem. A halál, mely uralkodik felettünk, szivembe költözött; semmi mást nem teszek rosszat. Ki tarthatja fel az Úr jövetelének napját ? Ki állhat meg előtte, ha megjelenik ? Bűnöm! bűnöm ! Ki szabadit meg tőled ! Ki ment meg engemet ?« Es nekem ugy tetszett, mintha hallottam volna egy hangot az égből válaszolni: »Jézus Krisztus, ő megszabadít téged. Hisz azért jött, hogy felkeresse s megmentse az elveszetteket. Olvasd Istennek beszédét és megismered a Megváltót, nyersz üdvösségét !« III. Hallgassatok e beszédre, mely panaszom ellened óh Izráelnek háza ? Ugy tetszik, mintha igézet volna az embereken. Ily esdeklések dacára is, nem olvassák a könyvet, mely oly kedves a szivnek, melyben ama beszéd irva van. Ajánlták e könyvet egy ősz hajszálu, aszott kezű, reszkető öreg asszonynak s ő igy kiálta fel: »Hagyjatok nekem békét az Isten beszédével!« Es visszadobá a könyvet ajánlójának s becsuká az ajtót előtte. Oh Isten! e nemzedék gyermekei keresik a méltatlan könyveket, de megvetik a te beszédedet! Ajánlták e könyvet egy kövér, büszke tekintetű hatalmas alaknak, ki kacagott az ajánlatra hangosan, mint a hogy a pokol szellemei kacaghatnak. Egy borzasztó átkot hallatott s a könyv vissza hullott ajánlója kezébe. Oh Isten! e nemzedék gyermekei keresik az aljas könyveket; de megvetik a te beszédedet! Aztán jött egy férfi, első tekintetre tiszteletreméltónak tünt fel. Ajka édesebbnek látszott a méznél, de szavai élesek voltak, mint a kétélű kard. A bárány bőr alól ragadozó farkas kegyetlen szemei villogtak midőn kiáltá: »Ne olvasd Istennek beszédét«. Aztán káromlások között kikapá a könyvet egy öreg ember kezéből, ki abban az örök élet reménységét s legfőbb vigaszát találta és szentségtörő kezekkel tűzbe dobá ; a láng felcsapott s megemészté a könyvet. Én néztem s Israel jóslatai helyett láttam a hamut. Oh Isten! e nemzedék fiai a ravaszul kitalált meséket, hazugságok tanait keresik, de megvetik a te beszédedet. Ne olvassátok Isten beszédét, kiáltanak ők; de a régieknek hangja is felcsendül; az Úr szentjének biztatatása meghallgattatott. A dicsőségnek letűnt idejében Krisztus népének összes tanitói kérék híveiket, hogy olvassák az Urnák szent iratait és figyeljenek a mindenható hatalmas szavára ! De ime! A keresztyénség elfajult, nem hallgat többé jótevőjének szavára! Oh vétkes nyelv, mely kiált ád : >Ne olvassátok Istennek beszédét!«, nem féltél-e, hogy Isten szájának lehellete alá száll, megbénít, némává tesz téged örökre! ? Es te, szentségtörő kéz, mely kiragadád Istennek beszédét amaz öreg kezéből s megégetéd előtte, nem féltél-e hogy a halál kinyújtja reád csontos ujjait, ugy elapaszt és oly élettelené tesz mint ő maga?! Oh népek ! hallgassatok hangjára az Úr szentjeinek, az igazság hirdetőinek, a Krisztus egyháza atyáinak, azoknak, kik most a mennyben vannak Ábrahám, Izsák Jákobbal egyetemben. Keresztyének ! beszélnek ezek ama karókról és keresztekről, melyeken itt alant halált szenvedtek a Krisztus nevéért. Beszélnek az egekről, hol most Krisztussal együtt uralkodnak az ő dicsőségében! Figyeljetek az ő szavukra, mert baráti hangok azok. Földi létök alatt harcoltak ők az evangéliumért, melynek ti mindent köszönhettek: kicsinyeitek megszenteltetését ép ügy, mint véneitek békés nyugalmát; a férfikor világosságát, a házi tűzhely örömeit, a béke művészeteit, mindenekfelett pedig: »Az örök életet.« Embernek fia ! bárki légy is, légy bár férfi vagy nő, ifjú vagy öreg, világi vagy egyházi, bölcs vagy tudatlan, szegény vagy gazdag : figyelj! a tanuknak e csoportja az égből szól hozzád, vedd kezedbe Istennek beszédét, olvasd, gyűjtsd azt szivedbe, valósítsd azt meg életedbe. föjj hát; utazz keresztül a kezdődő korszakon, de először vesd le a te lábadnak saruit, mert a hely, melyhez közeledel — szent. O, kinek neve: »Vagyok« Feje és Bevégezője a mi hitünknek, beszélni akar. (Folyt, köv.) A rendes és segédlelkészek érdekében. — Ajánlva főt. és nagyságos Révész Bálint püspök ur figyelmébe. — Az országos kiállítás tömeges látogatása iránti buzdításra a magyarországi községi és körjegyzők körlevélileg hivattak fel a kiállítási elnökség által, mint olyan tényezők, kiknek a népre e tekintetben közvetlen hatásuk lehet és van. Azt hiszem, a hazai lelkészek is megfognak ily irányban kerestetni illetékes uton s a lelkészeknek honfiúi kötelességük lenne, a kiállítás anyagi sikere érdekében hatásosan közreműködni. De hogy tehessék ezt, ha maguk a kiállítást testi szemeikkel nem láthatva, kénytelenek a hírlapok leírásaira, vagy egyes szemtanuk hézagos elbeszéléseire szorítkozva, minden lelkesülés nélkül, közvetlen tapasztalati benyomás hiányában, szemmel nem látott, csak képzeletileg álmodott dolgok és tárgyak hasznos látványára hivni fel a tehetősebb honpolgárok figyelmét. Eszközt és alkalmat tehát arra, hogy kivált a kissebb egyházak lelkészei, sőt minden rendes és segédlelkész is személyesen tekinthesse meg a kiállítást. A ki komoly figyelemmel kiséri az eseményeket, látja: hogy az országban minden hivatás, életnem szerint megtörténtek a lépések a kiállítás hozzáférhetőségére nézve. Iparosok, tűzoltók, tanítók stb. testületi szervezkedés és fellépés alapján, kedvezményes utazási és elszállásolási előnyben részesülvén: tömegesen sietnek a kiállításra. A rendes és segédlelkészek érdekében tudtommal mindeddig nem történt meg az, mi rájok nézve a kiállítás meglátogatását lehetővé tenné. A lelkészek összejövetele érdekében igaz, hogy szót emeltek a »Protestáns egyházi és iskolai lapban.® A 2i-ik számban Lévay Lajos sárkereszturí lelkész felveti az egyetemes lelkész értekezlet eszméjét, szeptember hó első napjait vélvén alkalmas időpontnak arra, hogy a nagyobb részt gazdálkodást folytató lelkészek is megjelenhessenek a fővárosban. E tárgyhoz szól Csepeli Pál is »Böngészett címen a 23-ik számban, képzeletileg hallván már a 2000-ből álló fekete sereg poharainak összhangzatos csengését. Majd a 28-ik számban Thuri Etele h. lelkész az olcsó elszállásolás érdekében emel szót, hogy a 21 frtért szolgáló dunántuli káplánnak is kifuthassa a lakbér. Mindenekelőtt megjegyzem, hogy igen szép eszmének találom én is a lelkészek országos egyidejűleg tervezett összejövetelét, de teljesen kivihetetlennek. Hogy az ország, illetve a magyar ev. ref. egyház lelkészi kara,