Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-02-08 / 6. szám

resztyén neveléseire iskolát alapítván, levette rólunk terhiink egy részét, amit kötelességünk szerint nekünk kellett volna hordozni. A belmisszió nemes munkái, melyekkel az egyesület a katholikus Spanyolországban levő madridi gyülekezet segélyezésére, az ideszakadt csángók gyámolitására, a végvárul álló eszéki protestánsok erősbitésére szintén adott összegeket, nem alkalmasok-e arra, hogy a belmisszió iránt való szeretet érzelmét bennünk felköltsék és megerősítsék ? Szóljak-e valamit a Gusztáv-Adolf-egylet (a nagy) segélyezéséről, mely magyarországi ev. és ref. egyházakat is segélyezett ? A mely filléreket ide ad az egyesület, azokról el lehet mondani, hogy azok a tőkét idehajtó kamatok. Lehetetlen a Gusztáv-Adolf-egyletről szólanom, hogy felejthetetlen Székácsunk egy szavát ne hozzam fel, ki a Gusztáv-Adolf-egylet egyik nagy gyűlésén mondott beszédét igy zárta be : Egy szót kérek s egy szóval zárom be beszédem, de két hangsulylyal : Gebei és <7<?bet. Imádság s adomány, e kettőre szükségünk van. Imádkozik az egyesület érettünk ; és azért a magyar prot. egyháznak s e kis egyletnek is ki kellett fejezni háláját, sőt azt ki nem fejezni halálos bűn lett volna. Tisztelt gyülekezet 1 Mindaz, amit mondtam ahhoz a szóhoz vezet vissza, a mivel kezdettem. Ez egyesület működése egy szívdobbanás a keresztyénség nagy testében, Mint ilyen annak az egység érzetének kifolyása, mely minden keresztyén lelket s minden gyülekezetet összeköt s egyesit abban a nagy társaságban, amit Urunk 12 apostollal mustármagként ültetett el s nagy terepélyes fává növelt. E fán egy kis ágacska vagyunk mi is. De épen azért nem szabad leszakítani engednünk magunkat a nagy fáról s a gyökérből jövő éltető nedvet elutasítanunk, mert ha leszakadunk, nem a nagy fának, hanem a kis ágnak élete szűnik meg. Hadd legyen azért a mi fillérünk, amit nyujtunk a világot átölelő nagy egyesületek millióihoz, hadd legyen a mi munkánk, a melynek egy évi lefolyásáról ma hallottunk, hadd legyen a mi imánk, melyet a nagy és fenséges célok felvirágoztatására Istenhez felküldünk, kifejezése a kisded ág s a nagy fa összetartozásának. Legyen ezen s legyen mindnyájunkon Isten áldása. A ref. theologusok karéneke után Moody András lelkész hívta fel a jelenlevőket a belépésre s kifejezte a fölötti örömét, hogy mig az egylet tavai körülbelül 700 most több mint 900 forintot gyűjtött s azon óhaját, hogy jövőre az ezer forintot elérje. Szólt azután ez egylet működéséről s kilátásba helyezte, hogy az a jövő évben a slavon-missziót is képes lesz segíteni, a melynek érdekében Körmendy Sándor esperes már ez évben is szót emelt az egyletnél. Megemlité azt is, hogy vannak olyan helyek a slavon-misszió működése körében, hol 3 nyelven kell prédikálni az Isten evangeliomát. Beszélt arról, hogy a kik Isten országa terjesztésében fáradoznak, azok sokszor sirva vetnek, de drága magvat hordanak, s megtérnek örömmel, hozván kévéiket. Szólt arról is, hogy az ily szent célokra fordított minden fillér egy-egy csép, mely az embertől elszállva, Istentől gazdag áldásesővel viszonoztatik. Emlékeztetett az Ur Jézus Krisztus szavára, (mely az egyedüli, a mi a Szent írásban Pál apostol által van fenntartva): Jobb adni, mint venni. Felemlité, hogy sokszor van baj a munkálkodás közepette, de vigasztalhatjuk magunkat azzal, hogy oly sokan egyesülhetünk a Krisztusban. Itt nincs görög vagy skytha, nincs magyar német vagy angol, hanem egyek vagyunk a Krisztusban. Nagyon jó, ha érezzük, hogy egy vagyunk s az igazság egy alapján állunk. Egy cél van előttünk, az hogy legyen egy akol és egy pásztor és egy igazságra kell támaszkodnunk. Nincsen senkiben másban üdvösség, nem is adatott az embereknek, melyben találhatnának üdvösséget, egyedül a Jézus Krisztus neve. Moody András lelkész beszéde után, buzgó ének, s Szász Károly püspök ur áldása zárta be az összejövetelt. De vajha nyitná fel Isten a sziveket, hogy azok befogadnák az isteni igazságokat, melyek majd azután ösztönöznék a lelkeket a munkálkodásra. Mennyi hézagot be kell még tölteni. A magyar prot. egyháznak egyelőre legalább adni kellene a pogány misszióra s igy tölteni be a feltámadott Krisztus parancsát. Menjetek el széles e világra. Kidobva gondolkodásunkból a hitetlen elemeket s megtérve a Krisztus által hirdetett váltsághoz, megerősítve lelkünket az ő általa felajánlott balzsammal: Ez az én vérem, mely kiontatik sokak bűnének bocsánatára, elvetve az emberi képzelődéseket, követve a Szent Lélek világosságát, a családok intézetek körében jó helyet kellene adni az Idvezitőnek. Vasárnapi iskolákat, a nők nevelésére keresztyén intézeteket, a betegek ápolására diakonissza-házakat, az eltévelyedettek visszahozására Magdolna-intézeteket, ker. ítjusági egyleteket, az árvák gondozására árvaházakat, a szegények segélyezésére s a cselédség helyes uton való megőrzésére nőegyleteket kellene alapitanunk s ily és más egyletek által oda törekednünk, hogy a Krisztus ismertessék, hogy az emberek a bűnöket megutálva hozzá térjenek svéve tőle Szent Lelke erejét, éljenek szentségben s igazságban. Még a foglyok lelki gondozására is jobban kellene ügyelnünk. Gondoskodni kellene arról is, hogy ha nem is eredeti művek irása, de oly művek, mint a Lange-féle »Bibelwerk« kiadása által a lelkészek segédkönyveket nyerjenek a Szent írásba való bemélyedésre. Nemcsak más népektől kellene vennünk a könyvek-könyvét, hanem magunknak kellene azt tenyészteni. Vallásos lapok és iratok létrehozása, fordítása s terjesztése szintén szükséges volna. Vannak vagyonos emberek, kik ily célokra áldozhatnának. Szóval minden módon s minden eszköz felhasználásával meg kellene kezdeni egy életerős munkát, melybe az eddigi munkálkodások, a Krisztus evangeliomának a templomban való hirdetése, a vallásos nevelés s tanitás a nép-és középiskolákban a theologusok s tanitóképezdészeknek a Szent írás igazságain alapuló képzése be kellene, hogy olvadjanak. Igy terjedne az Isten országa nálunk is, veszne a hitetlenség, sötétség és közöny, pusztulna a bűn, s annak irtózatos következményei nem vetnének oly sötét árnyat s az Idvezitőhöz, ez isteni Szabaditóhoz, menekedő hitben és szeretetben megerősödött lelkünk felkiálthatna : Kicsoda ez, hogy mind a szelek, s mind a tenger engednek neki 1 Szabó Aladár. Hol az igaz? »Szólj igazat, betörik a fejed!« Tisztelendő Zoilus ur » melyik igazi feliratú cikkben a sárospataki főiskola ifjúságával és közelebbről szerény lapunkkal foglalkozván, azon ellenmondás megfejtésére hiv fel, mely lapunk 4-ik számában, a budapesti theologus ifjúság egy részének a vasárnapi iskolák és bibliai szövetség ügyében, hozzánk intézett felhívására tett kedvezőtlen nyilatkozat és a főiskolai széniorRác István egy magán levelében foglalt — ugyan e tárgyra vonatkozó, üdvözlete közt létezik. Bevalljuk, hogy a fenntebbi ügy tárgyalása végett összejött ifjúsági értekezletről szóló tudósításunkban nagyon Őszinték voltunk, talán nem ártott volna egy kicsit