Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-12-27 / 52. szám

csut egész hazai protestáns egyházunk a letűnő évtől, s félelemmel üdvözölte az újat. De a hajó kormányosa adott bátorságot, lelkesedést s a vé­szes hullámok lecsillapodtak. Most már csak nyugodtan nézhetünk a Syl­vester elé? Nyugodtan, mert keblem ha üresebb, sokkal üresebb is, mint ez előtt félszázaddal, de Istenben vetett hitem az idővel együtt erősbödött, az én egyet­len hű barátomhoz való ragaszkodásom csak fokozó­dott. De a nyugodtság alatt ne értsetek tétlensé­get. Embernek pihenni e földi életben nem szabad. Ha nagy veszélyek nem fenyegetnek is, de ellen­ség környékez, pedig minden oldalról; ellenség fenyegeti nemzetünket, egyházunkat, társadalmun­kat. Teljesen nyugodtak soha nem lehetünk, za­vartalan megelégedést, boldogságot e földön nem élvezhetünk. Előbbre, mindig előbbre ! Fogadjátok jó barátotok gyanánt azt, ki hű barátja, hű társa volt nagy' apátoknak s nyugodtan nézhettek a következő évek elé. Senex. A lelkészválasztási törvények. Sokat és több helyen volt mostanában alkalmunk a lelkészválasztási törvények hiányosságáról olvashatni. Világért se mondom, hogy a támadások nem jogosultak s hogy azok a törvények olyanok volnának, melyekhez semmi további szó nem férne; de azt is ki merem mon­dani, hogy nincs oly jó törvény, mely tapasztalatban, vagy rosszakaratú, vagy könnyelmű vagy értetlen kezek­ben sok rcssznak ne lenne forrásává, és viszont nincs oly rossz törvény, mely tapasztalt, jóakaratú' komoly gondol­kozású s értelmes kezekben tűrhetővé ne emelkednék. Hogy valaki egy törvényt helyesen tudjon alkal­mazni, mindenekelőtt annak intentiójával kell tisztába jönnie. A lelkészválasztási törvények intentiója az az emberi és isteni érzelmekkel s szokásokkal megegyező elv keresztülvitele akart lenni, hogy az érdem jutalmaz­tassák. Ez a vezérfonal... minden ide vonatkozó §-t ez vezet. .. ennek kell ezeket átlengenie. Meg is mondja ezt oly világosan a 186. §, hogy csak a süket nem hallja. Fájdalom, hogy közöttünk nagyon sok süket van ; mert sok jelölő bizottságnak ez a vezér § csak annyi, mint siketnek a jó reggel-t; a mennyiben minden te­kintet nélkül felvesz a jelöltek sorába bárkit, — nem is említve a százféle érdekeltségeket, — csupán azon az alapon, mert a szolgálati évek száma a meghatározott mennyiséget megüti, tekintet nélkül a minimalis 10 vagy 20 év mikénti eltöltésére. Legelső tehát, hogy a jelölő bizottságokat, — mig a mai törvény fennáll, — hassa át e törvény éltető, vezérlő lelke, és soha semmi szín alatt el ne térjenek e törvény intentiójától, mely is az érdem jutalmazni akarása. A második, az egyöntetűség. Hát biz én rövid el­mémmel fel fogni nem birom, hogy ez miért nem jön mind ez ideig létre. A hány a superintendentia: annyi­féle eljárás. Ez maga is anomalia. De még nagyobb az, hogy ez a quodlibet mindezideig nincs egy füzetkében közrebocsátva, hogy ezt mindenki megismerhetné; így történik aztán, hogy egyik superintendentiabeli lelkész nem tud pályázni a másikba. De itt eljutottunk egy na­gyon kényes kérdéshez. Ahhoz t. i. hogy a khinai fa­lakat le kellene bontani, hogy az ország mindegyik su­perintendentiájába lehessen pályázni a siker reményével. Ma nem lehet. Pedig a törvény nemes intentiója ez volt. Mert lehetetlennek tartom, hogy ez az egyes su­perintendentiák szűk korlátai közé szándékoltatott volna összezsugorittatni. De gyarló emberi felfogások, indula­tok e jó intentióval nem törődnek s egyik superinten­dentia elzárkózik a másik elől. Sőt nemcsak a superin­tendentiák, de még a tractusok is. Volt alkalmam a tractuson különben tekintélyes szerepet vivő egyéntől hallani: mi be nem eresztünk a mi tractusunkba senkit; ha nem ide tartozik, ki nem jelöljük a legkitűnőbb pá­lyázót sem. Nohát ilyen felfogással, ilyen sajtkukacko­dással, vagyis inkább ilyen otromba önzéssel a legjobb törvénynek se lehet üdvös eredménye. A harmadik, a mit a »Nagy hatalmaknak« jó lenne még ideje korán jól megfontolni, a népválasztás. Bizony mind azt a foltot, mely a lelkész palástját elbo­rította, az óh népválasztás fecsegtette arra.*) A »Nagy hatalmaknak® érdemes, tanulságos lenne megismerkedni a falusi választások lefolyásával, melyet szépen megirt a »Protestáns Pap« közelebbi számában, és ezelőtt 12 évvel dr. Foki az Egyházi Lapban... Szépen, híven leirta . . . bár fájdalommal olvastam. Végül szigorú büntetés a korteskedéseknél. Nem tu­dom, más hogy gondolkozik, de én egy lelkészt minden egyéb emberek között első helyen szeretnék látni jel­lem, becsület, finom izlés, tisztesség, tekintély stb. dol­gában. S az ilyen érzelem azt követeli, hogy szigorúb­ban is büntessen minden olyat, mi a papi tisztességet csökkenti, a becsületet félre rúgja, a palástot beszeny­nyezi. Az az minden kiderült korteskedést a legszigo­rúbban büntessen. Olvasom a jegyzőkönyvekből, hogy egy segéd-lelkész etetés, itatás, pénzigérgetések, lukma nyirbálás stb. miatt — tehát bebizonyított korteskedés alapján, — büntetésül csak annyit kapott, hogy még egy évig nem lehet pap. Egy másik alkalommal egy lelkész, ki egy barátjának zajos megválasztatása után, ennek egy formális kontót, saját kezeirásával, 200 forint követelésben, mint kifejezése szerint etetésre, itatásra fordított költségét különben 8 nap alatti beperlés stb stb . . . s ezért a hallatlan követelés formájában példát­lan arcul köpdöséséért a lelkészi hivatalnak elitéltetett ioo frt birságra. Hejh! az a törvényszék de sokat mon­*) Hát bizony az óh nép választása néha-néha furcsa eredmény­nyel végződik, de a felsőbb hatalmasságok se csupa angyalok ám! A nép tesz ferde lépéseket, de öntudatlanul, hierárchák pedig tesznek ön­tudatosan, s előttem ez utóbbi mindig bosszantóbb s jobban fáj. De hát mai napság divat az óh népet rágalmazni, melyért három-négy év­tizeddel ezelőtt még az apák annyira lelkesültek. De értem ezt is. Legtöbb választásnál az egy megválasztatott mellett, van négy, öt, meg több olyan a ki óhajtotta volna az illető helyet elnyerni, de a választó nép által mellőztetett ; következőleg mig egy — ha ugyan ez is megvá­lasztatása után ellene nem fordul az őt választóknak, — helyesli a nép által történt választást, négy öt vagy több szidja a demokratia elveinek foganatosítását és foganatosítóit. Ott van a lelkészjelölés; ezt nem a nép gyakorolja, hanem az egyházmegyék szemen-szedett egyházi és vi­lági vezérférfiai, és rövid két évi gyakorlat után mennyi panasz merült fel már azok eljárása ellen. Ha már a nagy világ, értem a politikai téren szereplők, a magukat drága pénzen megválasztatók avagy a drága pén­zük árán elbukottak szidják is az óh népet: mi protestánsok ovakodjunk azt uton-utfélen rágalmazni. Rágalmazás helyett javitsuk, oktassuk, fo­kozzuk választóképességüket. Ne kövessük e világ fiainak példáját, kik előbb százezrek elfecsérlésével megrontották a nép gondolkozását s jel­lemét — mert ezelőtt 20—25 évvel nem ugy mentek a választások, mint ma mennek — és most már szidják, gyalázzák. Jaj a botránkozó­nak, de jajabb a botránkoztatónak. A mi protestáns népünk ha téved is egyszer-másszor, de általánosságban becsülettel megállta helyét. Ha szenvedni kellett az egyházért ott volt a szenvedők közt, ha áldozni kell egyházért és iskoláért ott van az áldozók között. F.

Next

/
Thumbnails
Contents