Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1885-11-01 / 44. szám
Jászság, túlnépes nagyobb községeiből. Az egy Feketehegyet kivéve, hova a szomszéd német községek tekintélyesb számú rajokat bocsátottak — melyekből a községben német leányegyház lett, mely a magyarba nem olvadt bele — a többi három megmaradt tiszta magyarnak. A két első vált a hatvanas években a nazarénizmus bölcsőjévé, mely Pacséron keletkezett s innen terjedt el, de csakis a magyar községekbe (a a németek nem vették be) s át Baranyába is. E magyar községek különben virágzók, népök jó, jámbor, dolgos és módos is, bár ez utóbbi tekintetben a németek felülmúlják ; felül, egészen a testiekről való túlságos szorgalmaskodásig, melytől — a lelkiek érdekében inkább óvni kell őket a vallás nevében. Oly nemű bűnök, mint a minőkkel Alsó-Baranyában találkoztam, itt hála Istennek nem uralkodnak ; — e részben püspöki látogatásom sokkal könnyebb és kellemesebb volt, mint a baranyai részen ; ámbár itt is volt ok és alkalom az intésre, feddésre és dorgálásra — mint az alábbiakból ki fog tűnni. De örömmel s hálával mondhatom, hogy intéseimet sőt teddőzéseimet is, a gyülekezetek itt is mindenütt jó néven vették s azok — remélem — nem is maradtak hatástalanul. Intéseim egyik főtárgya volt, a más felekezetek — s nemzetiség-beliekkel való békés együtt élés — s keresztyéni atyafias szeretetre való buzdítás. Bács vármegyében,hol a magyar kisebbség a sokkal nagyobb számú németek, szerbek, bunyevácok, és ruthének s tótok közt való lakásra van utalva, a különböző felekezetiségek által is részekre osztva: csak a közös haza szeretete s az emberiségi és felebaráti közösség képezhet oly kapcsot, mely békés együttélésben tarthatja meg a fajokat egymás között. Az 1848 /9 -lei nagy viharok után — tanulván maga kárán mindenik népfaj — most a békesség, hála Istennek, meglehetősen helyre van állva: s az egyháznak, Krisztus és a szeretet Istene egyházának egyik legszebb hivatása, egyik legszentebb kötelessége, e jó békességet a kölcsönös szeretet hirdetése által ápolni. S midőn ennek épen irányomban, a többi felekezetek és népfajok oly megható példáit adták: én sem mulaszthattam el, erre inteni az enyéimet. Egyebekről az egyes egyházak vizsgálatának leírásánál lesz szó; itt átalánosságban még csak azt jegyzem meg, hogy a bácsi egyházakban átalában mindenütt dicséretes jó rend uralkodik; a presbyteriumok mindenütt a zsinati törvényeknek megfelelőleg szervezvék; kötelességöket a legtöbb helytt buzgón teljesitik; a lelkészi és tanitói fizetések pontosan kiszolgáltatva; az egyházi épületek jó karban (csak tűz ellen biztosítva nincsenek); az iskolába járás átlag kielégítő; jegyzőkönyvek, anyakönyvek mindenütt rendben, az anyakönyvek a német egyházakban is magyarul vezettetnek; az erkölcsi állapot átalában kielégitő ; az egyház iránti buzgóság nincs hanyatlóban; versengések ritkák; az egyházi tisztviselők megbecsülteinek s többnyire jó békességben élnek a gyülekezettel és a presbyteriummal. Most még csak azon körülményt kell fölemlítenem, mely egyházlátogatási kőrútunkat félbeszakította s előre megállapított utirendünktől, annak már vége felé eltérített. A hírlapokból értesülvén ugyanis, hogy O Cs. és Ap. Királyi Felsége, legkegyelmesebb urunk, szeptember közepe felé, a pozsegai hadgyakorlatok alkalmából Szlavóniát szerencsélteti legmagasb látogatásával s ott a polgári, katonai és egyházi hatóságok hódolatát fogadandja: mivel egyházkerületünk területe Szlavóniára is kiterjed, szükségesnek tartottam kérdést intézni miniszterelnök úrhoz, vájjon kegyesen fogadná-e O Felsége egyéb egyházi hatóságok közt a mi hódolatunkat is szlavóniai anyaegyházaink s diasporáink (öszszesen m. e. 5000 lélek) nevében és képviseletében. Miniszterelnök úr igenlő, sőt biztató szives válaszát szeptember 6-án Uj-Szivaczon vettem s azonnal elhatároztam, — részint az Urunk Királyunk iránti köteles hódolat kifejezéseért, részint szlavóniai hitsorsosaink érdekében, kiknek a horvát-szlavon politikai hatóságok — és az ottani népiskolai törvény alatti szorongatott helyzetének könnyebbitésére, s egyházi s iskolai viszonyaik rendezése iránt a horvát bánnal már előbb értekezésben álltam: hogy az utat, bár körutam félbeszakításával, megteszem és Szilády Áron főjegyző s Kármán Pál esperes urakkal együtt Pozsegába utazom. E végből a cabinet-irodában a szükséges bejelentést megtettem s szeptember 11-én Uj-Sóvéban végzett látogatás után a körutat félbeszakitva, vasúton Szabadkán és Dályán át Bródba, innen kocsin Pozsegába mentünk, hova 12-kén délben — O Felsége odaérkezte után pár órával megérkeztünk s a másnap d. e. tartandó elfogadásra jelentkeztünk. Itt szlavóniai egyházaink részéről hozzánk csatlakozott mélt. Cseh Ervin erdődi nagybirtokos és alsó-baranya-bácsi egyházmegyénk tanácsbirája, valamint a dunántúli egyházkerület részéről Körmendi Sándor belsősomogyi esperes ur vezérlete alatt a horvátországi két anyaegyház lelkésze s két-két világi képviselője, kik — szintén az én vezetésem alá voltak rendelve. Igy 11 tagból álló küldöttségkép, szeptember 13-ikán délelőtt a többi egyházi hatóságok sorrendjén, O Felsége által elfogadtatván, iránta ugy horvát-szlavonországi, összesen 87*
