Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-11-01 / 44. szám

6000 lelket meghaladó hitsorsosaink, — mint egész egyházkerületeink részéről hódolatunkat kifejezve s egyházainkat O Felsége legm. királyi kegyelmébe ajánlva, tőle nemcsak kitűnően kegyelmes választ nyertünk, de azon szerencsében is részesültünk, hogy O Felsége általam a küldöttség minden egyes tagját bemutattatni s mindenikkel néhány kegyes szót váltani — azonkívül engemet az udvari ebédre is meghivatván, azt követőleg tőlem ottani egyházaink helyzetéről bővebben is tudakozódni méltóztatott. Ez alkalmat végre arra is felhasználtuk, hogy ugy a miniszterelnök, mint a horvát bán ő nagyméltóságaiknak testületileg is, külön is tisztelegve, őket szlavóniai híveink helyzetéről több oldalról felvilágosítottuk — tolok megnyugtató biztosításokat nyertünk. A pozsegai, összesen negyedfél napba került kirándulás után még a kőrútból hátralevő újvidéki és pirosi egyházakban elvégezhettük ugyan a látogatást, — de engem más kötelesség Erdélybe szólitván, a Csajkás kerületbeni szórvány meglátogatására, ami pedig programmomba szintén fel volt véve — már nem maradt idő s azt jövőre kellett halasztanom, nagy sajnálatomra, mivel megjelenésünk ott is szükséges, sőt bizonyos okokból sürgős lett volna. Áttérek most már az egyes egyházakban végzett látogatásom részleteire, még csak azt bocsátván előre, hogy magát a látogatást ezekben is azon módon végeztem, mint az a.-baranyai egyházakban, úgymint előszóra templomban istenitisztelet tartásával (a német ajkú egyházakban természetesen németül tartván én is a szónoklatot); azután az iskola beható megvizsgálásával s végül a presbyteriummal való értekezéssel, melyhez az egyházi irattár-, számadások és jegyző- s anyakönyvek megvizsgálása is tartozott. KÖNYVISMERTETÉS. Közönséges vasárnapi tanUásoh az ujabb 1850— 1880 közötti korszakból. Irta Dobos János. Kiadta Dobos László. Budapest 1885. A kiadó tulajdona. 244 lap. Az agg pásztor, az ősz próféta a mú előszavaként adott autobiographiájában azt a vallomást teszi a közönség elé bocsátott beszédekről: »Engem azokban a dolgozatokban ne keressetek, mert én azokban nem vagyok és mégis bennök vagyok mindenütt és mindegyikben.* E vallomás annyira bevésődött emlékezetembe, hogy ez előttem levő beszédek o'vasásánál mindég újra meg újra eszembe jutott s önkénytelenül kerestem »mindenütt és mindegyikben« azt a felkent szolgáját az Úrnak, a kit jó kedvében hivott el még egyházunk ujabb fejlődésének hajnali óráiban a maga szőllejébe munkásnak és megtartotta őt a késő alkony idejéig. Kerestem és — igen' kevés hely kivételével — meg is találtam, különösen ott, hol az ő mysticismusra hajló lelke mélyedhetett el az istenség titkainak vizsgálásába s lelke átszállhatott amaz ország, ama birodalom határaiba, melyből az Úr lenyúlhat ugyan ide alá a földre, de a hova mi csak hitünk szárnyain tudunk emelkedni és akkor is csak tükör által látjuk annak viszonyait. Es megtaláltam öt ott, hol felemelhette dorgálásának szavát, mint egy Náthán vagy egy Illés a megromlott kor által trónra ültetett szenvedélyek és bűnök ellen. Sajátságos! Furcsa! — mondhatják erre az »Őrállók,* kik, a mint e beszédek napvilágot láttak, őrállói tisztükhöz képest azonnal megtámadták őket, az útleveleiket szedték el és megállapították, hogy hiszen majdnem mindnyájan külföldről jöttek be s mint indigenák keresnek szállást és szíves vendéglátást idehaza — és mikor ők azt teljesen igazolták, hogy ezek legnagyobb részben csak felfogadott, csak egy más ruhába való öltöztetés által sajátjaivá lett gyermekei Dobosnak : akkor még elő mer állani va'aki azzal, hogy e gyermekekben azt az apát ismeri fel, a ki soha sem volt atyjuk, vagy kép nélkül, e beszédekben megtalálja Dobost, pedig hát ő csak forditó. (L. »Debr. Prot. lap* 38. sz.) Igenis megtaláltam ! Mert az embert meg lehet abból ismerni, hogy mit fordit, ha fordít; a külföld jeles írói közül melyek azok, a kiket szeret, kiknek gondolat-és érzelemvilágában érzi magát jól és tud ebbe belehelyezkedni. Vagy nem igaz az a magyar közmondás, hogy az »embert barátjáról ismerhetni meg* ? Dobos szereti Coquerelt, Celleriert, Gerokot, velők társalog szüntelen, őket tolmácsolja azoknak, a kik az ő eredeti nyelvüket nem ismerik — vájjon e nemes társaság árnyat vet a körükben időzőre ? és vájjon őket híven tolmácsolni vagy csak megérteni is tudni nem kell-e akkora léleknek lenni, mint a minők ők ? A mi pedig azt illeti, hogy hát miért nem nevezte meg Dobos minden egyes beszédénél az eredeti szerzőt: arra vonatkozólag mindjárt azt gondoltam, még mielőtt fiának Dobos Lászlónak igazoló nyilatkozata megjelent volna, hogy Dobos lefordította e beszédeket a maga használatára, íróasztala és kathedrája számára s a magánhasználatra szánt dolgozatoknak nem irta alá a szerző nevét, mit most évtizedek után már el is feledett. 82 éves korában azt hiszem nem fog már valami nagyon az emlékező tehetsége az embernek. E feltevésemet igazolta az apa jellemét nemesen védő fiúnak amaz előszava, mely a 2-dik kötet elé van adva s a mely szerkesztőségünkbe megküldve, alkalmat nyújtott arra, hogy lássuk, hogy a buzgó kiadó mint veszi egyfelől magára ama mulasztás terhét, a mely szerint a szerzők a kiadott beszédek alatt megnevezetlenül maradtak, másfelől hogyan magyarázza meg, hogy ma már lehetetlen minden egyes beszéd szerzőjének utána járni. Még egy szót az »előszóra*. Ugyanis azt irja ebben a kiadó, »hogyha a magyarhoni prot. egyház közvéleménye úgy kívánná, a beszédek további közlését beszüntetni kötele-ségemnek ismerem*. Ezt világért se tegye ! Szegény irodalmunknak szüksége van mintákra, példányokra, inventióban, tárgyalásban uj gondolatokra. Ha valaki nem zarándokolhat el oda, hol az ó-kor nagy művészeinek egy Apellesnek, Phidiasnak szobrait őrzik, hogy a remek alkotásokat példányul szemlélhesse maga előtt — vájjon nem veszi-e meg a művészetért lelkesedésében még drága pénzen is az ezekről készített hű másolatokat, kivált ha e másolatokat olyan emberek készítik, kik még az eredetinek lelkét is bele tudják lehelni ezekbe ? Egy művész által készített másolatok e beszédek. Igaz, hogy nagyon, de nagyon kevés kivétellel, alkalmasok arra, hogy úgy a mint előttünk vannak, el-