Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1885-10-25 / 43. szám
Vasárnapi iskola R.-Komáromban. A budapesti theologia ifjúsága ezelőtt két évvel megpendítette a vasárnapi vagy bibliai iskola eszméjét s felhívást intézett az összes hazai ev. ref. és ág. hitv. papnöveldékhez. E felhívásra érkezett ugyan néhány helyről kedvező válasz, de igen nagy részben mégis kiáltó szó maradt a pusztában, mert alig néhány helyen alakult vasárnapi iskola. Ezután, azt gondolva, hogy a szónak nagyobb hatása lesz, mint az Írásnak: Előszóval ajánlgattuk mindenfelé a nemes ügyet s igyekeztünk minél többet meggyőzni ennek szükséges voltáról. Siker azonban nem sok helyen koronázta fáradozásunkat. Sokan azt mondták, hogy idegen gyümölcs ez, magyar clima alatt teng ugyan egy ideig, de jövője nincs, előbb-utóbb elpusztul. Mások azt mondták, hogy Budapesten s általában városi gyülekezetekben van rá szükség, de vidéken nincs, mert ott elég jó a népiskolai vallástanítás, elég nagy a buzgóság. Én pedig azt állítom, hogy ez az idegen gyümölcs igen szépen díszlik a mi climánk alatt ís, s igen szükséges lenne ezt minél több helyen meghonosítani. Panaszolkodunk ugyanis a vallási közönyösség ellen, tartunk elkeseredett predikatiókat a vallástalanság, egyháziatlanság ellen, cáfolgatjuk a korunkban uralkodó materialisticus stb. eszméket. Hiábavalóság és a lélek gyötrelme 1 Próbáld meg a ferde növésű vén fát kiegyenesíteni, nem sikerül, mig csemete korában tetszésed szerint idomíthatod. Azt az embert, a ki ifjúságától sőt gyermekkorától fogva közönyös vallása, egyháza iránt: hiába próbálod predícátióval megtéríteni 1 Ennek oka pedig nem az, mintha az igéből hihalt volna az az erő, a mely egykor meggyőzte a világot, hanem az, hogy a mí népünknek — legnagyobb részben — nincs érzéke a vallásosság iránt, hiányzik belőle az egyháziasság s hiányzik azért, mert nem volt egyházias szellemben nevelve. Úgyde ha azt akarjuk, hogy gyermekeink ilyen szellemben neveltessenek, akkor kell, hogy a tanitó egyúttal theologus is legyen; a jelen viszonyok között pedig azt tapasztaljuk, hogy tanítóinknak legnagyobb része épen nem theologus s nemcsakhogy egyházias szellemben nem tanit, a mint kellene, de — mint már több helyen tapasztaltam — a »sok tananyag« miatt éppen a vallástan szenved rövidséget. Ennek az eredménye aztán az, hogy az iskolás gyermek betanul néhány ó- és újszövetségi történetet, egy kis egyháztörténetet, morált, a nélkül hogy bele tudná magát találni a szentírás szellemébe. S ezekből lesznek a mi híveink! Ime az iskola neveli nekünk a hiveket, tapasztaljuk, hogy nem olyanoknak neveli, a minőknek kellene, és mi mit csinálunk ? Hintjük az evangéliumi magot a szószékről arra a talajra a mely ezen mag befogadására nem képes, a mely nem terem. Ha azt akarjuk, hogy teremjen, a talajt kell előkészítenünk, művelnünk úgy, hogy alkalmas legyen a jó mag befogadására s teremjen 6o anynyit, ioo annyit. Kezünkbe kell venni, sőt nem szabad kezünkből kiereszteni a vallástanitást 1 Én a kisgyermekek vallásos oktatását oly fontosnak, oly féltékenyen őrizendő kincsünknek tartom, hogy nem tartom helyesnek azt, ha a lelkész bármily körülmények között másra bízza. Ebben a tekintetben tanulhatnánk kath. atyánkfiaitól, kiknek iskoláiban különös súlyt fektetnek a vallástanitásra. A hol pl. községi iskola is van, ott a plébános mindent elkövet, hogy a szülék a kath. iskolába adják fel gyergyermekeiket, mert tudják, hogy ha néhány évig oda jár, ha más nem is, de >jó katholikus* bizonyára válik belőle. Nálunk pedig válik belőle értelmes ember, jó hazafi, de vallásos ember, jó református minél kevesebb esetben. A vasárnapi- vagy bibliai-iskola igen szépen pótolja a népiskolai vallástanítás hiányait ott, hol ez nem a lelkész által végeztetik, de a hol a lelkész tanít, ott is igen jó szolgálatot tesz ; belecsepegtetheti itt a vas. isk. tanitó az ártatlan szivekbe a bibliai igazságokat, a melyek varázserővel hatnak a gyermek kedélyére s az itt nyert jó benyomások nem enyésznek el úgy, mint a népiskolában betanult dolgok. Hogy a vasárnapi iskolára csak városon van szükség, mert a falusi iskolákban a vallástanítás egészen kielégítő : az nem áll. Ha egy kissé széttekintünk azok között, a kik mi tőlünk áttérnek más egyházba, azt tapasztaljuk, hogy városi gyülekezetekben az áttérőknek legnagyobb része vidékről vándorlott be s legalább 7 /l 0 -e azért tér át, mert nem részesült elég vallásos oktatásban, nem tanulta meg egyházát igazán szeretni, ahoz ragaszkodni s egy kis biztatásra, ígéretre stb. nagyon könnyen hűtlen lesz egyházához. Az az ellenvetés sem állhat meg, hogy úgyis túl vannak a gyermekek terhelve az iskolában, nem jó még vasárnap is fárasztani, sőt talán kedvök sincs vasárnap feljárni. A tapasztalat épen az ellenkezőt bizonyítja. Komáromban pl. az első kihirdetés után várakozáson felül seregelttek fel a gyermekek, dacára annak, hogy itt a rendes iskolai órákon kivül még más, pl. zene, stb. órával is el vannak foglalva, — s a szám azóta folytonosan szaporodik. És mig egyéb kötelezett órát valamely szórakozásért vagy csekély akadály miatt elmulaszt: addig a vasárnapi iskolába — a melyre pedig sincs kötelezve — a legrosszabb időben eljön, ott hagyja érette kedvenc szórakozását. Budapesten egy alkalommal, midőn már az órát elvégeztük, kértek bennünket a kis gyermekek, hogy még egy óráig magyarázzunk nekik. Ilyenekből kell lenni a mi híveinknek! Nincs semmi olyan akadály a mely gátolna bennünket abban, hogy a vasárnapi iskolákat felállítsuk s ekképen a belmíssziót gyakoroljuk. A mely egyházban hiányzik a missziói törekvés, a misszionáriusi szellem, az az egyház lassú léptekkel bár, de halad a pusztulás felé. Nem kell ehhez egyébb, mint egy biblia, a mely mindegyikünk könyvtárában megvan, és egy kis buzgóság, a mely mindegyikünk szivében kell hogy legyen. S ha a lelkész e két fegyverrel megkezdi működését gyülekezetében és folytatja kitartással 15—20 éven át: a keze alól kikerült generatió sokkal erősebb oszlopa lesz anyaszentegyházunknak, mint a mostani, az majd tudja szeretni egyházát s nem fogja átengedni gyermekeit katholikus házastársa egyházának akkor, midőn lelkét a plébános pokollal, öröktűzzel fenyegeti. Kezdjük meg tehát minél többen a munkát most, az iskolai év elején és folytassuk kitartással. Állítsuk fel a vasárnapi iskolákat, mert gondoljuk meg, hogy ha minden lehetőt megteszünk arra nézve, hogy egyházunk ügyét előbbre vigyük, hogy a vallásosságot terjesszük : ezzel csak egyházunk iránti kötelességünket teljesítjük. Plántáljunk, öntözzünk az Urnák szőlőjében s az eredményt bizzuk Istenre, kinél van a siker, ki a szorgalmas munkásnak megadja jutalmát s kinek legyen dicséret, dicsőség és hálaadás, örökkön örökké ! Rácz István, rév-komáromi ev. ref. s. lelkész.
