Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-10-04 / 40. szám

leti gyűléseken kifejezésre talált. A tény fontosságához mérten fogadta ezt egyházunk, mint egy lépést, a melynél fogva még közelebb jutunk az elvben már régebben kimondott, de a valóságban, ugy látszik, csak lassan érvényesülő teljes jogegyenlőséghez és viszonossághoz. Mi nem tekinthetjük sem hitelveink, sem egyházi szervezetünk követelményeinek, hogy egyházi elöljáróink számára ez állásuknál fogva egyúttal az államban is törvényhozói jogot is kívánhassunk, csupán a hazai jog fejlődésének menetét, a r. kath. és gör. kath. egyházak főpapságának megadott törvényhozói jogát tekintve, a törvényesen bevett vallásfelekezetek teljes jogegyenlősége és viszonossága érdekében nyilvánította egész egyetemes egyházunk már a múltban ama lelkes kívánságát, hogy addig, mig a róm. kath. főpapság a főrendiházban törvényhozói jogokat gyakorol, a törvényhozásban bírjanak hasonló jogokkal saját szervezetéhez képest hasonló állású elöljárói is és mivel emez óhajtás kifejezést nyert ama törvényjavaslatban, mely egyetemes gyülésünk megbízásából és annak óhajait tolmácsolandó, még 1868-ban készült, ez szolgált rám nézve okul arra, hogy ennek a főrendiház szervezéséről szóló törvényjavaslat tárgyalásakor kifejezést adjak. Már a mult évben utaltam arra, miszerint Horvát-Szlavon-Dalmátország területén lakó hitsorsosaink helyzete folytonos figyelmünket, gondoskodásunkat fogja igénybe venni. Habár a Horvát-Szlavonország területén lakó összes evangélikusok, az ott levő összes egyházak teljes rokonszenvünket birják, egyházi céljaink előmozdításában erkölcsi és anyagi támogatásunkat nekik készséggel felajánljuk, első sorban főfigyelmiink tárgyát képezze, hogy a mai Horvát-Szlavonország területén levő gyülekezetek, melyek az 1791-ik XXVI. t. c. alapján s részben csaknem százados gyakorlatnál fogva is ev. egyházunkkal szerves összefüggésben állnak, annak kiegészítő részét képezik, e törvényes kapcsolatból necsak ki ne szakittassanak, hanem ebből folyó jogaik is sértetlenül fenntartassanak és megóvassanak. Legyünk készek bármily áldozatra e cél elérésére, tanúsítsunk törhetlen ragaszkodást törvényesen biztosított jogainkhoz. Törhetlen ragaszkodás jogainkhoz, ez legyen jelszavunk, melylyel a gyűlést is megnyitván, egyházkerületeink küldötteit üdvözölvén, van szerencsém egyetemes felügyelői jelentésemet ezennel átnyújtani. A tiszáninneni ref. egyházkerület határozata. Feszélyezett helyzetben volt pár hó óta a hazai ref. egyház. Valami nagy veszély ugyan nem fenyegette, de mégis kellemetlen helyzet az, mikor az embernek minden percben attól kell rettegnie, hogy az emberek majd egyet mosolyognak felette. Olvasóink előtt eléggé ismeretes volt a helyzet. A főrendiház újjászervezéséről alkotott törvénycikk szentesítést nyert, s ebben protestáns egyházunk is jogot nyert arra, hogy a főrendiházban hat-hat egyházkormányzó által képviseltetve legyen. Kilenc egyházkerület — vagy ha a

z

unitáriusokat is magunkhoz számítjuk — hát tíz, ugy tekintette ezen intézkedést, mint nem feljutást ugyan a vallásegyenlőség s viszonosság magaslatára, de mint egy ujabb lépést a felé s mint ilyet, mindegyik kerület örömmel fogadta. A tiszáninneni kerület azonban, hogy megmentse az egyházat, vagy talán a hazát, ez előtt pár hóval elhatározta, hogy elnökei csak akkor mehessenek be a felsőházba, ha erre a majd nem tudom mikor összehívandó zsinat a reform, egyházat feljogosítja. S ez a határozat hozatott akkor, mikor az országgyűlés újból összehívásától nem is igen messze voltunk. Az idő közelgett, ez előtt 8 nappal a főrendiház ajtai megnyilandók voltak és aggódva néztük, mi történend. A világ nem dőlt volna össze, még csak a főrendiház sem, ha a tiszáninneni kerület kormányzói gátoltattak volna a bejövetelben, mert hiszen helyettük behivattak volna a korszerint következők. Hanem bizony pirultunk volna nagyon sokan protestánsok, ha az újjászervezett főrendiháznak mindjárt az első ülésén konstatálni kellett volna, hogy a protestánsok egyik kerülete távol marad, mert ezen intézkedésben, hogy most már egyházunk is résztvesz a törvényhozásban s ez által a régi igazságtalanságnak és méltánytalanságnak egyik kiszögelő fala leromboltatik, egyházunk szabadságának, ősi jogainak veszélyeztetését látja, ő pedig nem hagyja az egyházat. . .0 küzd, harcol, vagdalkozik, még ha Don Ouijott-féle lovagnak fogják is tartani. Hát hiszen a magunk körében ilyet is tehetünk, a nagy világ mostanában nem igen kíváncsiskodik, hogy mi protestánsok a magunk konyháján, saját tűzhelyünk körül mit kotyvasztunk: hanem mikor valamely intézkedésünkkel az egész nemzet elé kilépünk, már akkor vigyázzunk az emberek ítéletére. Abban a főrendiházban ott ülnek a kathol. egyház főpapjai, kiknek egynéme lyike alkalmasint dicsekszik oly mérvű talentummal, mint a tiszai testvérkerületnek egy némelyik hangadó embere, ott ülnek azok, kiket egy ország által ismert, s méltányolt szellemi tehetségük segített be abba a házba: és most ezek előtt kel-