Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1885-10-04 / 40. szám
lett volna bejelenteni, hogy egyik református kerület főnökei, hazai reform, egyházunknak több mint 50 év óta küzdő, mindenek felett kimagasló vezére helyett másokat kell behivni, mert azokat a kerület nem ereszti, nehogy romba dűljön a magyar reform, egyház. Mit gondolnak tisztelt lovagjai hazai, protest. egyházunk szabadságának, nem lett volna egy kis nevetés ? Nem ! Azok a finom műveltségű főurak, s beretvált arcú főpapok csak mosolyogtak volna: de az azon mosolyból kilövellő nyilai a gúnynak az egyházát igazán szerető protestánsnak a szivéig hatottak volna. E mosolyban ki lett volna fejezve nagyon sok. De köszönet a kerület higgadtabban gondolkozó, s az egyház érdekeit a politikai pártérdekekért fel nem áldozó vezérférfiainak, kik azon korábbi határozatot az utolsó órában megváltoztatták, s a mult hó 22-én S.-Sz.-Péteren tartott egyházkerületi közgyűlésen kimondották, hogy az elvet ugyan fenntartják, de a kerület elnökeit a főrendi házba való bemenetelben nem kívánják korlátozni. Köszönet érte. Hogy az eljárás teljesen korrekt volna, a midőn az előbbi kerületi végzést, a közvetlenül utána összeülő gyűlés megváltoztatja, azt nem mondhatjuk. De hiszen nem csalódhatlan tagokból állanak a mi közgyűléseink, és hol van az az ember, avagy emberekből álló testület, a mely egyszer másszor ne hibáznék? Mi részünkről sokkal nemesebb eljárásnak tekintjük a hibának beismerését és javítását, mint csupán a következetesség kedvéért, a testület tekintélyének látszatáért a téves intézkedés fenntartása mellett élet-halálra harcolni. Arra Európának mindegyik parlamentjében, vagy más tekintélyes testületében találunk példákat, hogy hibásan intézkedtek s hogy a hiba felismerése után azon intézkedést, még némi megsértésével is a testület tekintélyének megváltoztatták ; de hogy egy értelmes tagokból álló testület egész szenvedélylyel harcoljon oly intézkedés s törvény ellen, mely legelső sorban azon testület érdekeit mozdítja elő, erre azt hiszem hiába keresnénk példát a művelt népek történetében. Ezzel azonban nem azt akarjuk mondani, hogy azon korábbi kerületi végzés védelmezői annyira korlátolt szelleműek volnának, hogy hozzájuk hasonlók ne találtatnának, hanem mondjuk azt, a mi már sokszor elmondatott, hogy ők a politikai pártérdekért készek voltak az egyház igaz érdekeit háttérbe szorítani. De ezt sem mondjuk a védelmezők mindegyikéről. Meglehet — mert hiszen a szívekbe nem látunk, hogy csak ugyan voltak közöttük a kik az egyház ősi szabadságát látják veszélyeztetve a főrendiházi törvény által. De ezek vigasztalódjanak meg azon tudat által, hogy a többi kilenc kerület vezéremberei között is vannak élesszeműek, a jövőben bekövetkezhető esélyeket latolgatok, ha ezek majdnem kivétel nélkül örömmel fogadták azon törvényt, akkor talán még sem lehet az oly igen veszélyes. Vagy talán azok is látják az egyházunkat fenyegető veszélyt, hanem mivel a kormány kegyeiben akarnak járni, vagy mert tetszik nekik a méltsás főrendek soraiban helyet foglalniok, csupán azért fogadák el a törvényt? no hát akkor is nyugodjanak meg az aggodalmaskodók a végzeten. Ha a két magyar protestáns egyház vezéremberei oda sülyedtek, hogy nem maradt közöttük az egyház jogainak több igaz bajnoka, mint az a 28 férfiú, a kik Sajó-Sz.Péteren a régi végzés fenntartása mellett szavaztak : akkor ugy is vége a mi egyházunknak, nem menti azt meg sem a bemenetel a főrendiházba, sem az abból való kimaradás. Akkor üljünk le egyházunk ősi jogainak romjaira, és keseregjünk feldúlt Karthágónk felett. Sohse keseregjünk biz ott! Nem fenyeget oly nagy veszély. De ha mégis nem tudnak az aggodalomtól a leszavazott végzés bajnokai szabadulni; állitsanak a többi kerületeknek is példányképül szolgáló miskolci protestáns nőnevelő intézethez hasonló intézeteket, szervezzenek a szétszórtságban levő minden lelki táplálékot nélkülöző református hívek számára egy pár vándor lelkipásztorságot : s bizonyára teendenek annyi hasznot, a mennyi felér a főrendiházba való bemenetel által okozott kárral. Farkas József,. Nyilt levél Tettes Beliezay Gyula úrhoz a fehér-komáromi egyházmegye ügyészéhez. Tettes Uraságod e becses lapok 37-ik számában, az ország színe előtt, br. Prónay Dezső ő méltóságát fölhívja bizonyos veszélyes mozgalmak megfékezésére; mintha ez oly rövidlátó lenne, hogy az egyházunkat fenyegető, vagy egyházunkból kiinduló káros hatású mozgalmat észre nem venné, vagy annak útját állani nem akarná vagy nem merné. Mindezek dacára a ^nyílt level^-et igazolva látnám, és jogosságát elvitatni nem lehetne, ha a nevezett mozgalom, vagy egyházunkat fenyegetné, vagy egyházunkból kiindulva, az ország ellen törne, anélkül, hogy mi arra ügyet vetnénk. De Istennek hála! ezek egyike sem áll. Azt irja ugyanis: hogy „azon hazafiatlan s egész a botrányosságig űzött pánszláv mozgalmak", a felsővidéki tótajkú megyékben, az „ágostai ev. hitsorsosaink által űzetnek." Ezt úgymond: „más vallásit testvéreinknél hiába keresnénk; mert ök az ilyeten mozgalmat ismert haza fiságuknál" stb.