Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-10-04 / 40. szám

kifejezést. Ott ellenben, a hol a protestáns egyház üldöztetéseknek volt kitéve, igaz, sok helyen annyira megfogyatkozott erőben, hogy az enyészet szélére jutott, de ha >

meg fogyva bár, de törve nem/ fenntartotta magát mégis, mint pl. hazánkban ; az állammal szemben oly önállóságot vívott ki magának, külső egyházi szervezete, oly fejlődést vett, a melyben legszebb összhangzás ban áll az egyháznak tanaival. Amaz egyház, mely az egyetemes papság elvét vallja, ezen elv logikai folyományaként csak ugy szervezheti magát, ha az egyházi ügyek igazgatásába az egyháztagok összeségének is megfelelő befolyást biztosit. En nem látok esetlegességet abban, hanem az elveknek szükségszerű logikai következményét, hogy hazai protestáns egyházunk széles alapú demokratikus szervezettel bir. A reformáció tiltakozás volt a külsőségek kultusza ellen s miként az istenitiszteletnél mellőzi mindazt, a mit a külsőségek kultuszának tekint, egyházi alkotmányában is azt tanaival teljes harmóniában akarja kifejteni s az egyszerű puritán jelleget fenn akarja tartani. A míg ev. egyházunk a létért való küzdelem korszakát élte hazánkban ; a mig a fennmaradás biztosítása minden egyéb tekintet fölé emelkedett s míg az állam részéről, hol üldözött, elnyomott, hol tűrt egyház volt csak, sanyarú és szomorú idők voltak ezek bizonyára, de attól nem kellett tartani, hogy az egyház szervezete oly fejlődésnek indulhatna, mely a hitelveink által követelt puritán egyszerűség követelményeitől való távozást jelezné. Ma, hála Istennek, szebb és jobb időket élünk; országos alaptörvények biztosítják egyházunknak fennállását és önállóságát is. Időnkint felmerült egyházi belügyeink rendezésének kérdése, s mert a hazai evang. egyház kodifikált egyházi jogforással nem bir, egy ily kodifikált egyházi jogforrás megalakításának a kérdése is. Egyházi szervezetünk tökéletesbitésének egyik vagy másik módja időszerűbb-e, a kodifikáció utja-e, vagy a fennálló szervezetnek az időnkint való követelményekhez képest való kiegészítése és részleges fejlesztése: e felett nem szándékozom elmélkedésekbe bocsátkozni; de ha nem annyira egyházi életünkben, mint inkább a hazai társadalomban a kizárólag materialisztikus felfogást, az üres külsőségek kultuszát napról-napra terjedni látom, nem mellőzhetem, hogy kifejezést ne adjak amaz óhajtásomnak, miszerint igyekezzünk mindenkor sértetlenül fenntartani a puritán egyszerűség jellegét. Ha már vallási elveinkkel való egyöntetűség is kivánja ezt, van még egy más ok, mely hazai viszonyaink közt is ezen irány követésére késztet, és ez egyházunknak eléggé ismert szegénysége, melyet némely esetekben még sem veszünk eléggé tekintetbe. Egyetemes egyházunk a maga egészében megóvta eddig ezen jellegét ; de vannak egyes jelenségek, melyek bennem mégis némi aggodalmat keltenek. Például nem egy gyülekezet engedi magát elragadtatni a külsőségek kultusza által, bele bocsátkozik talán jó szándékkal, de kevés megfontolással olyan építkezésekbe, melyek számos évekre oly terheket raknak az egyházra, melyek annak fejlődését hoszszu időre megbénítják. Evangelikus egyházunk helyet ad a művészetnek bizonyos mértékig az istenitiszteletnél is ; mert tagadni nem lehet, a művészet egyes ágainak áhítatot gerjesztő, a legnemesebb érzelmeket keltő hatását. De vájjon művészet e az mindig, a mi e névre igényt akar tartani s nem-e csak olyan üres díszítés, mely a valódi művészeti érzékkel bíróra nemhogy áhítatot gerjesztő, nemhogy lélekemelő, de néha talán éppen ellenkező hatást gyakorol. Elismerem, hogy ezen jelenségek, melyekre utaltam, ma még kivételesek s talán ezért sokak előtt nem is birnak valami nagy fontossággal ; az én nézetem szerint azonban egész egyházunkban a lehető legnagyobb összhangnak fenntartása a reformáció egyik alapelvét képezi s a puritán felfogás megóvása oly kötelesség, melyet mindenkinek egyházunk körében ott, hol erre alkalom nyilik, teljesíteni kell, és mivel engem egyházunk bizalma az elnöki székre emelt, legyen szabad nekem e helyről elmondani egyházi ügyeink jelen állásáról való nézeteimet. Nem tudom eléggé hangsúlyozni mily szükséges egyházunkban mindenben a legnagyobb takarékossághoz való szoros alkalmazkodás. Utóbbi időben már többfelől felmerült és megvitatott kérdést képez számos lelkészeinknek csekély javadalmazása s hogy e bajon segítsünk, a legkülönfélébb javaslatok tétetnek. Jól tudom, hogy mindazon intézkedések megtétele, a melyek e bajon segíthetnek, az egyházkerületek és esperességek hatáskörébe tartoznak; mivel azonban e baj nemcsak egyes esperességekben, hanem mind a négy egyházkerületben előfordul, tehát egyetemes egyházunknak közös baja, erre e helyen ráutalni, valamint a baj orvoslási módjáról is nyilatkozni itt is helyén való lesz. Egyházunk körében a közvélemény nyílvánulásának legfontosabb, leghivatottabb organumai az egyházkerületi közgyűlések. Egyetemes gyűlésünk a kerület küldötteiből alakulván, már csak mintegy visszhangja annak, a mi az egyházkerületi gyűléseken történik. Természetes, hogy ennélfogva ama, az egyházunkra nézve is fontos tény fölött, miszerint a főrendiház szervezetének módosításáról szóló törvény értelmében egyházunk elöljárói közül többen a főrendiház tagjai közé soroztattak, egyházunk közvéleménye már a kerii-