Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-09-27 / 39. szám

A mi igen van, az nincs jól. Summum jus, summa injuria. Ne légy felettébb igaz. Ezek igazságok, melyeket, ha az egyes fumigálhat is, de a köztapasztalás helyesel. Mindezeket nem veszi figyelembe a túlszigort negélyző. Az iskola jó hirneve nem az által fényesedik, ha a tanár urak 50 növendék közül 20-at megbuktatnak, hanem inkább az által, ha ugy magyaráznak, oly értelmesen tanitanak, hogy mind az 50 lelkesedjék, értsen és feleljen. Hitem és meggyőződésem ugyan is az, hogy jó magaviseletű, szelid, szorgalmas tanulót azért, hogy tán az előadás gyorsaságát kisérni nem képes ugy, mint a többi, megbuktatni nem szabad, sőt vezetni, segélni kell. Az ily eljárás csak ellenszenvet kelt az iskola iránt a nagy közönségben. A nagy közönség az ily túlszigort elitéli, hasznosnak nem tartja, félelemnek nézi. A mi a növendéket illeti. Elismerem, hogy nem minden tantárgyra egyformán képesült p. o. lehet jó latin, görög, de kevésbbé fogékony a mennyiségtanra és megfordítva. Az következik-e abból, hogy a tanuló, kinek 6 tantárgyból jó osztályzata van, egyből, tán a mennyiségtanból megbukjék ? Ámde a szaktanár hivatkozik önmagára, leckekönyvére és szemben collegáival, kik a fiút jónak minősítik, ő elbuktatja. Mi ez ? ha nem indokolatlan túlszigor. Mert ha megengedtem is fentebb egyik vagy másik tantárgyra a kevesebb képességet, de azt meg nem engedhetem, hogy a ki 6 tudományból jó előmenetelű, az épen egyből teljesen képtelen legyen. Azután azt is meg kell gondolni, hogy mily arcul csapás az egy ifjúnak, ha osztálytársaitól visszamarad csak azért, mert épen egy tantárgyból elégtelen osztályzatot nyert, és ismételnie kell azt is, a miben jó e'őmenetelt tanúsított. Ertem és értjük, ha ilyen eljárás a hanyagokat, a rosz magaviseletűeket éri. — azok kivágandók — de mikor Prokrustes ágyába fektetik a jót a gonoszszal s egyformán jár a kard, ez eljárás az ifjúságot elkedvetleníti. Az ujjunk sem egyforma. Nem lehet egyenlő mértéket szabni az ifjakra sem. Annyival inkább nem, mert nem igazságos, hogy P azért bűnhődjék, mert nem született A lángeszével. A szülők ! azok valódi rettegésben élnek. Ma rettegettebbek a tanár urak, mint ők gondolják. Eélre ne értessem. A rend, kellő erély szükséges, de oly túlszigor, a hol a legjobb növendékek hullanak azért, mert egy némely tanár urnák ugy tetszik, fenn nem tartható. Á bizalmatlanság, boszu, dac nagyon káros lenne az iskola fenntartó szülőknél prot. intézeteinknél, hol a filléreket az adózó nép gyűjti össze. Fejtessék ki szigor, de ne túlszigor 1 A szakigazgatók ügyeljenek, hogy a szorgalmas, jó növendék ellenszenv áldozata ne legyen. Az iskola fenntartók, az igazgató tanácsok gyakoroljanak befolyást az osztályozásoknál, a köz és magán vizsgáknál. Mert az nem lehet, hogy a tanuló minden apellata nélkül elbukjék. Ha az apellata meg lesz, ha az elbukott hivatkozhatik az igazgató tanácsra, a közvizsgán és magánvizsgán jelenlevő hivatalosokra, és ezek az osztályzat adásra is befolyhatnak, ekkor megnyugszik a tanuló, meg a szüle, meg a közönség, addig nem. Figyelő*) *) Közelebb lesz a mondottakhoz egy pár észrevételünk. Szerk. KÖNYVISMERTETÉS. »Centralismus a magyar ev. reformált egyházban.« Irta: Szabadelvű. Baja 1885. Ára : 80 kr. Eléggé érdekes a cím és még érdekesebb az a jelige, a mely alatt e kis előttünk levő, 70 lapból álló füzetecske megjelent. »Nem az ember van az egyházalkotmányért, hanem az egyházalkotmány az emberért. Az ember ura az egyház alkotmánynak is« — ez a mottó és ennek megfelelőleg ki akarja szerző azt mutatni, hogy a mi mai egyhá'/szervezetünk szerint bizony az ember van az egyház alkotmányáért és nem megfordítva s be akarja bizonyitni, hogy »egyházunknak ez időszerinti autonomicus szervezetében vetett hit : csalódás, s azt mondani, hogy magunk kormányozzuk magunkat: merő tévedés/« Sajnálom : de itt eleve kénytelen vagyok kijelenteni, hogy ez az állítás is az! Egy a kerületi, vagy conventi segélyezésből készakarva, vagy véletlen folytán kimaradt lelkésznek jerémiádja 7 kis paragraphusban elmondva ez az egész füzetecske. Az író, mellőztetése feletti bánatában neki áll az egész zsinati alkotmánynak, azt lebírálja s ráfogja, hogy az nem más, mint centralismus ; de elég tapintattal b;

r mégis arra, hogy csak úgy a munkácska közepe felé árulja el, hogy tulaj donkép mi is ösztönözte őt különösebben e röpirat készítésére, jól sejtve azt, hogy ha mindjárt legelői is más cím alatt dörgedezik az egyház alkotmány ellen mellőztetése haragjában, akkor a legtöbb ember az egész művecskét ad acta teszi; — igy pedig elérte azt, hogy sokan elolvasták. Egyházalkotmányunk most és tígy, a mint van nem az autonomia elvein nyugszik s azok a magasabb forumok nem az egyház alapját képező gyülekezetek érdekeit, hanem a saját érdekeiket és dicsőségüket szolgálják, rólunk nélkülünk határoznak és hierarchiára törekesznek stb. stb.! — ezek rettenetes népszerű gondolatok nálunk s ily elvek hangoztatása mellett sok mindenfélét el lehet mondani, még azt is nyilvánosan, sajtó utján elpanaszolni, hogy rosz és centralistikus az az egyház alkotmány, mert nekem nem adott segélyt a kerület vagy a convent, pedig ugyancsak megérdcmlettem volna ! Nem tehetek róla ; de rám e röpirat ezt a benyomást tette az egyházkerületek és a convent szervezetét bíráló cikkeivel, — azokban szól legkeményebb hangon s nem tud szervezetük roszasága ellen mással argumentálni, mint hogy mily önkényesen (?) járnak el a segélyosztásban. Nem a szervezetben van ott a hiba, hanem . . . Különben nem polemizálni akarok, hanem könyvet ismertetni s bírálni; mert ha polémiába bocsátkoznám, célomtól, feladatomtól igen messze mennék el, legalább is egy akkora füzetecskét kellene irnom, mint a mekkora itt előttem fekszik, a mennyiben az én egyházpolitikai hitvallásom merőben más, mint szerzőé, nem szeretem túlhajtani a szabadelvűsködést és nem szeretem túlságosan széttagolni a jogokat és kötelességeket s megosztani az erőket. Az Úristen nem egészen rosszul tette azt, hogy a gyomornak a lábaknak s a kezeknek és testünk egyébb részeinek nem adott külön külön agyat! Mit gondol ? I Hogy az egyházközség már centralistikus szervezetű, azt a preshyterek szerfeletti számára való rámutatással bizonyítja, a mennyiben igy : »az erő nélkül maradt beteg gyülekezet játéklabdája lesz a presbyterium tekintélyének. « De hát vájjon a gyülekezet jogai nem jobban vannak-e megóva és biztosítva, ha nagyobb számba vesznek részt a gyülekezet vezetésében épen a gyülekezet tagjai, a kik, bármiként játszunk is a szavakkal, mégis