Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-01-25 / 4. szám

szerencsések nem lehetnének, valóságos emberte­lenség lenne — jelen körülményeink között — e paragrafus szigorú alkalmazása. — — Tudva van, hogy az összes lelkészi szolgálatok között, legterhesebb s legkimeritőbb a lelkésznek az ün­nepek alkalmával végezni tartozott teendője. Pél­daképen megemlítem, hogy a közelebb mult ka­rácson ünnep első napján, magam is, ki pedig a kisebb egyházak lelkészei közül való vagyok, a templomi egyházi beszéd végezése s az Úrva­csora kiosztása után még betegeket is látogatván, csak délutáni 3 /4 2 órakor értem haza, hogy — a miben reggeli 9 órától fogva módom nem volt — ülve kipihenjem magamat. Nem embertelen­ség lett volna-e akkor tőlem azt követelni, hogy negyed órai pihenés után harangoztassak s álljak ismét szószékbe? Ha már a szószék tekintélye érdekében való cselekvés szükségességét érezte a zsinat: miért nem vette tekintetbe — mielőtt e célból §-t alkotott volna — a létező viszonyokat s körül­ményeket ? Miért nem nyúlt bele a darázsfészekbe, kimondván, — mert hiszen arra joga lett volna, hogy amint a józan ész, felvilágosodás s vallásun­kat jellemző egyszerűség egyaránt követelik — az ünnepek csak egy napon tartassanak. Vagy leg­alább miért nem mondotta ki, hogy ünnepeken s általában oly napokon, a mikor Úrvacsora osztatik, az egyházi beszéd tartása elhagyandó, eléggé he­lyettesitvén azt az ugyanakkor tartatni szokott szertartási beszédek ? Igy nem lett volna oly terhes és kimeritő a lelkész ünnepi szolgálata. Igy meg lehetett volna követelni, az embertelenség vádja nélkül, minden lelkésztől, hogy délután is maga végezze a tem­plomi szolgálatot. Igy több sikere lett volna a szószék tekintélye érdekében alkotott paragrafus­nak. E nélkül azonban az végre nem hajtható, sőt — a mennyiben annak utja megegyengetve nem volt s azt a fentebb jelzett intézkedések valame­lyike meg nem előzte: valóságos filius ante patrem ? A másik §, melyet a fennti címirat szerint >végre nem hajlottnakc neveztem a 109 ik. Ez igy hangzik: > kötelessége — t. i. a lelkipásztornak — az Ui asztalához készülő növendékeket előkészíteni.( < Világos, minden kétséget kizáró helyes § ez is, sőt ha igazi buzgósággal s lelkesedéssel vite­tik keresztül mindenütt, talán többet ér a zsinat minden alkotásánál. Most már nemcsak erkölcsi, hanem hivatali kötelességünk is, hogy a jelen nemzedéknél jobb s vallásosabb érzésű ujabb nem­zedéket neveljünk. E paragrafus eszközölheti azt, a hogy egy emberöltő elmultával, egyházi és vallási életünk világában uj ég és uj föld lészen! De mit látunk ? E nagy fontosságú paragrafus, csak irott malaszt s az, bár a törvény már két év óta életbe lépett, mind ez ideig végre nem haj­tatott. Volt alkalmam a közelebb mult évben — mint a can. visitatio egyik szerény tagjának — bejárnom egy egyházmegyének jó részét. Felvé­tetett mindenütt az előirt kérdések között: Jel­kész által gyakoroltatik-e a confirmandusok előkészí­tése ?€ A felelet — kevés kivétellel — tagadó vagy legjobb esetben himező-hámozó volt ilyen formán: >; ) igen, én gyakorlom a felügyeletet, több izben meglátogatom őket* stb. Több mint bizo­nyos, hogy igy van ez, nemcsak az általam is­mert, hanem kivétel nélkül minden más egyház­megyében. De azért ki hallotta valaha, hogy va­lakit ebbeli mulasztásáért felelősségre vontak volna az egyházi főbb hatóságok ? Ez uraim! nem jól van igy. Ha törvényt hoztunk: tartsuk is meg! Ha mi nem felelünk meg azoknak, a melyeket a törvény kötelesség­képpen elibünk ír : ugyan hogy kívánhatnánk meg, hogy a tanítók, gondnokok, egyházfiak és az egyes egyháztagok eleget tegyenek, az őket illető fejezetek­ben elibök irott kötelességeiknek. Hogy nem félünk azokat kötelességeik teljesitésére serkenteni, midőn azok minden percben rá mutathatnak a 109. §-ra ezt mondván: ^hagyja el tiszteletes uram a törvény szentségére való hivatkozást, hiszen tiszteletes uram sem teljesítette ezt* ! Előre is bocsánatot kérek, de kimondom: itt már a törvény végrehajtására s annak végre­hajtása feletti őrködésre hivatott egyházi felsőbb hatóságoké a mulasztás. Azoknak kellene utána nézni s megkövetelni minden lelkipásztortól, hogy teljesítse e tekintetben is törvényszabta hivatalos kötelességét. Itt nincs semmi mentség. E § vég­rehajtható minden lelkipásztor által mindenütt; né­hány héten keresztül naponként egy órát ily nagy fontosságú munka végzésére minden lelkész szen­telhet, még a legnagyobb egyházban is; hiszen még a nagy Debrecenben sem esik, az öt lelkész közül egyre-egyre évenként több hatvan növen­dék előkészítésénél! Elég baj már az, hogy vannak törvényünk­nek végrehajthatatlan paragrafusai ; legalább azo­kat, a melyek végrehajthatók, hajtsuk is végre ! *) IbÓ Pál. Imádkozzunk, de ne szédelegjünk! »Syrus cum non sis ne syrissa !« Annyiszor hallunk feljajduló panaszhangokat vallásos egyházi tanoknak az újkori komoly tudományos műveltségtől való elmaradót tságafe­*) Sajnálattal értesültünk a fentebbi sorokból mindkét törvény­cikknek végre nem hajtásáról. Sietünk ezekre észrevételeinket mihama­rább elmondani. Szerk. PÁPA

Next

/
Thumbnails
Contents