Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-01-04 / 1. szám

nem mondható, de tekintve az intézmény közönségesen elismert szükségességét, biztat a remény, hogy mihelyt a kezdet nehézségeit leküzdöttük, egyre gyorsuló sebességgel közeledünk majd a célhoz ; kivált ha az áldott emlékezetű Jordán István példája, mint a ki közel 200,000 frtra menő egész vagyonát a közalap céljai előmozdítására hagyományozta, követők nélkül nem marad. A gondviselés különös áldásának mondható, hogy épen akkor engedte valósággá lenni a több mint negyed századig hőn ápolt óhajunkat, midőn az országosan felkarolt közmívelődés minden téren érezhetővé vált hatása folytán a szellemi tényezők díjazása oly mértékben emelkedett, hogy a mellett egyházi és iskolai személyzetünk ellátása a legszomorúbb színben tűnik fel és félő, hogy ennek következtében a jelesebb tehetségek a papi és tanári pályától visszariasztatnak. Ha végig tekintek az e téren halaszthatlanná vált teendők során, nem az aggaszt engem, hogy azok sürgős voltának méltánylására az illetőknél az ép belátás, sőt az áldozatkész indulat is hiányzanék, hanem az, hogy ugy az egyházat, mint az iskolát egyszerre, minden átmenet, úgyszólván min -den respirium nélkül kellene a kor igényeihez mérten berendezni, mely íeladat anyagi tehetségünket túlszárnyalja. Ezeket tekintve, szerintem, Isten áldásának mondható az is, hogy az országos törvényhozás az Eötvös inaugurálta közoktatási politika irányzatát követve, míg egyfelől felekezeti iskoláinkat az állam és a római katholicusok jól dotált iskoláival való versenyre ösztönzi, másfelől azon középiskoláinkat, melyek a törvény fokozott kívánalmainak önerejükből megfelelni nem birnak, államilag segélyezni rendeli. Mi e térre önálló egyházi jogaink és érdekeink megóvása mellett annál bátrabban léphetünk, minthogy ma már nem a Regnum Marianum kormányával, hanem olyannal van dolgunk, mely mint a nemzeti parlament kifolyása, a nemzetnek felelős, melynek mi is tényezői vagyunk. Csak az tagadhatja a középiskolai 1883-ikí törvény 47-ik §-ának a protestantismusra nézve áldásos voltát, ki a megszokott hagyományos jelszók után indulva, az uj bort ócska tömlőkbe töltögeti, s a protestáns szabadság netovábbját még ma is kizárólag a bécsi és linci békekötésekben hiszi feltalálhatni, holott a mint régebben e lapokban én fejtegettem, legújabban pedig Timon Ákos ^A párbér Magyarországon* című jeles művében apróra kimutatta; >Az 1608. k. e. decretumban, valamint a későbbiekben vajmi kevés történt a protestánsok vallásfelekezeti önállóságának biztosítására az uralkodó kath. egyházzal szemben. A szabad vallásgyakorlat elve ismét és ismét kimondatik, de még ez korántsem egy és ugyanaz a vallásfelekezeti autonómiával, korántsem végleges szakítás az uralkodó vallás álláspontjával.* Mindenesetre visszásság oly alapra helyezkedni, mely mint a változatlan maradt uralkodó egyházzal való pactálás eredménye, rakva van kelepcékkel s nem sokára csakugyan a Lipót korabeli iszonyatosságokat tette lehetővé, másfelől pedig nem bizni a nemzetnek a 48-iki törvény értelmében teljes egyenjogúságra mind határozottabban törő közszellemébe, melyről, mint ez esetben örök igazságon alapulóról elmondhatni Augusztinussal, hogy ^premi potest, opprimi non potest.* E szellem hatalmának tulajdonítandó, hogy midőn a főrendiház reformja került szőnyegre, az, hogy általában az egyházak nyerjenek-e képviseletet a felsőházban, igen is, kérdésbe tétetett; de hogy, mint eddig, egyedül a római kath. magas clerus foglaljon ott helyet a többi bevett felekezetek kizárásával, ilyesmit még az egyházpolitikai sophismák nagy mestere, Schlauch szatmári püspök sem merészelne javasolni. Ugyan e szellemnek tulajdonítandó az is, hogy amit az illetéktelen keresztelések ügyében a rosszul stylizált törvény oly alaposan elrontott, a cultusmíniszter jól fogalmazott legújabb rendelete a felekezetek teljes egyenjogúságát kimondó 1848-iki törvény értelmében helyreütni vállalkozott. E törvény, mely az 1848-iki törvényhozásnak egyik legdicsőbb alkotása, a 2-ik §-ában félre magyarázhatlan világossággal kimondja: „A hazában törvényesen bevett minden vallásfelekezetekre nézve, különbség nélkül, tökéletes egyenlőség és viszonosság állapittatik meg.* Akkor nyerte hazánkban először a vallásszabadság azt a kifejezést, mely megadja a vallásnak minden politikai intézvényt túlszárnyaló jelentőséget anélkül, hogy a hitfelekezetek közül valamelyiknek kiváltságos állást tartana fenn a többiek rovására. E törvényre kell nekünk támaszkodnunk s nem a kiváltságos korban vérrel szerzett egyezményekre, hol az uralkodó egyház legszélsőbb engedményeiben is mindig tolvajréseket tudott fenntartani, melyeken Kuthyval szólva: az érdek be- s az igazság kibújhat. íme nagyjából felekezetünk egyházpolitikai helyzete s ebből folyó feladatunk jövőre. Többet ezúttal nem mondok, hanem átadom a szót Farkas József barátomnak, mint a lap ezentúli főmunkásának. Ballagi Mór.