Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-01-18 / 3. szám

ur is, midőn hitjelöltjeinek egyszer megírta »meg fogom nézni a jegyzeteket !* Már ugy hiszem, hogy azzal kissé elevenre tapintott. Aztán még azok ellen is volna alapos kifogásom, kik az egyetemet idő előtt, néhány hónappal a semester berekesztése előtt elhagyják s mégis élvezik azon ösztöndijakat, melyek ^egy évre* szólnak. A Glósius S. és D.-féle ösztöndijosztó bizottság fenntjelzett idézetéből világos az, hogy midőn e bizottság ^a második félévre lett beiratás felöli bizonyítványt* kívánja és hangsúlyozza, ezzel azt hiszem, biztosítani akarja magát az iránt, hogy a jótéteményes e semestert végig is fogja szorgalmasan hallgatni. Ez a józan logika de nem az : beiratkozni ugyan a második semesterre is, el is küldeni a bizonyítványt a beiratásról a bizottságnak, de az ösztöndíj vételével az egyetemet rögtön elhagyni. Kivételt itt senki nem tehet; ha állomásra bivják az illetőt, jelentse azt be a bizottságnak, s ha az őt ösztöndija élvezetében korai elmenetele dacára is meghagyja, akkor semmi ellenvetésem. Azoktól az uraktól, kik ámult semesterekben junius vagy julius havában eltávoztak a külföldről, szeretném megkérdeni bejelentették-e korai elmenetelüket az ösztöndijtosztó bizottság mélyen tisztelt jegyzőjének? Midőn 1882-ben Jénában nagy egyháztörténészünknél Hasénál látogatást tettem, örömmel értesültem, hogy a jénai egyetemen tanuló két enyedi ref. testvérünk mily pontosan hallgatja az előadásokat, sőt még jegyzetekkel is ellátják magukat, s maradt annyi idejük is, hogy Goethet Schillert stb, áttanulmányozzák. S ismeretes az »öreg Hase^ nyilatkozata: hogy ^Jénában a magyarok padja soha sem volt az utolsó/ Ilyet hallani magyarokról a külföldön jól esik lelkünknek. Végűi ismételten kijelentem, hogy vádolni senkit sem akarok. E sorok Írására még künn a külföldön kérettem föl derék tanáraim által, miután azon meggyőződésben vannak, hogy ezen visszaélésekről s lelkismeretlen gazdálkodásról nincs tudomásuk az illető ösztöndijtosztó bizottságoknak. A cél itt nem is a panasz s nem is vád, hanem az, hogy föt. főpásztoraink s a t. ösztöndijtosztó bizottságok biztosítsák magukat az iránt, hogyan töltik a külföldre kiküldött jótéteményesek a drága idötí! lelkismeretesen hallgatják-e az egyetemi előadásokat? s érdemesek-e jótéteményeikre? Zsilinszky Mihály legközelebb az s

Ev. Egyház és Iskola * 52. számában panaszképen fölemiitette, j>hogy végzett theológusaink előtt,kik a külföldi prot. életet és irodalmat közelről nem látták, a mai theol. irodalom valóságos terra incognita Hozzá tehetem, hogy még azok előtt is, kik, de csak futólag, a külföldön voltak. Ezeket kívántam mind magyar evangy prot. egyházunk, mind pedig különösen a magyar név reputatiója érdekében a külföld előtt a mélyen tisztelt ösztöndijtosztó bizottságok s főt. sup. urak kegyes figyelmébe ajánlani! Szlávik Mátyás, r. prot. hittanár Eperjesen. T Á R C A. A „vasárnap" mult évi folyama. A „Vasárnap* című evangyeliomi heti lap, a magyar nép barátja, immár ötödik évfolyamába lépett. Szerkeszti az ismert nevű Celder Márton, kecskeméti ref. lelkész, a ki azt négy évvel ezelőtt nem a legkedvezőbb körülmények közt indította meg, sőt egy ideig csak áldozatokkal tarthatta fenn. De Celder oda se nézett annak a pár száz forintnak, a mit e célra a magáéból fizetett. Más ember hasonló körülmények között nem tudom, mit tett volna, de az ő lelkével annyira össze volt forrva az a magasztos érdek, melynek Vasárnapjával szolgálni kivánt, hogy arról lemondani nem tudott, nem akart. Úgy cselekedett, mint az abban a szép fejezetben van meg irva: ,A szeretet nem keresi csak a maga hasznát.« Örömmel értesültem, hogy most már a lapnak boldogabb sorsa van, ugyanis idáig már több százezer példányban forog a nép kezén. A kitartást ennélfogva kezdi siker koronázni, és ennek a sikernek a jövőben csak fokozódnia lehet. A buzgó szerkesztőnek buzgó munkatársai is vannak, kik a lapot fenállása óta lankadást nem ismerve látják el dolgozataikkal. Többnyire ugyanazon nevekkel találkozunk, a kiknek tehát méltán adózunk önzetlen munkásságukért elismerésünkkel. Az állandó munkatársak közé tartoznak : Láng Adolf, Molnár Sámuel, Melcer Gyula, Thomay József, Thury Etele, Bakay Géza, Nagy Imre, Varga Lajos, Rác Károly, Kecskeméti Ferenc, Földesi Péter. A í Vasárnap« tartalma olyan, hogy az a népet valláserkölcsileg nevelje ; van benne vallásos ének és ima, vallásos elmélkedés, vallásos elbeszélés, egyéb ismeretterjesztő és hasznosan mulattató elbeszélések, költemények. A nyelv egyszerű népies, a nép felfogásához mért. Igy például a mult évi folyam egyik augusztusi füzetében (532 lap) Molnár Sámuel az »Ázt hittem, hogy meggazdagszom« cimű elbeszélését igy kezdi; »01yan rövid történetet mondok el, mely közvetlen szemem láttára folyt le,« melyből a csiklandós vérű s más vagyona után sóvárgó ember tanulságot vehet magának.« E történetben olvassa népünk: »Mely boldog a ki jól és igazán él, hamis keresményt házában nem szemlél, a ki kenyerét eszi dolgozva, nem álnok uton és nem orozva. Csendes az belől a maga lelkében, vidám, jókedvű, jártában, keltében. Nem retten az fel édes álmából, a maga lelkevádolásától.« A 15 — 16-dik számban közölve van a tiszántúli ref. egyházkerület vasárnapügyi bizottságának: ,A vasárnapügy külföldön és hazánkban« című nagybecsű dolgozata, a mely méltó nemcsak arra, hogy minden egyházi lap egész terjedelmében közölje, hanem arra is, hogy vele az egyes egyházak, esperességek stb. behatóan foglalkozzanak, a mint azt pár év előtt a pestmegyei esperesség tette, a midőn ennek egyik közgyűlésén e sorok irója volt megbízva a becses munkálat ismertetésével. De köznépünkre sem téveszti el hatását, ha ezeket olvassa belőle : »Az angol és skót nemzetnél állami intézménynyé lett a vasárnap, a nép jellemébe