Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-05-31 / 22. szám

hogy tökéletes rendszerrel és előadással írjon meg egy könyvet! Hát még az ő akadémiai beszédei, polemikus iratai, a kor égető es miéit tárgyaló dolgozatai! Egy beszéd Scholtentől Hollandban egész esemény volt! És a midőn Holland theologiájában és egyházában valamely nagy és fontos ügy vitát keltett, csakhogy jelentékenynek kellett lennie, mert apróbb viták nem érdekelték és civódásba sohasem bocsátkozott: — akkor, mikor már sokakról egész sereg cikk és röpirat jelent meg, akkor tollat ragadott Scholten is, hogy tekintélyt parancsoló tudományossága és diadalmaskodó világos előadása egész súlyával a vitát eldöntse. Igy pl. a keresztségi formuláról írt és németre is lefordított könyvével, midőn ezen kérdés Holland ref. egyházában nagy mozgalmat keltett volt. Minden szaváról érzett, hogy lábai mindig szilárd talajon állanak, és ezen drága adományt olvasóival is tudta közölni. Mert Scholten nagy érdeme abban állott, hogy ő soha sem tette, hogy csak opponáljon, hanem egyszersmind mindig valami positivet is mondott. Alapjában positiv és reali tikus természet lévén, sohasem irt valamely tárgyról addig, míg alapos tanulmány által magának alapos meggyőződést nem szerzett. Mindig megtalálta a probléma megoldását, mi természetesen nem volt csalhatatlan, de min dig mélyreható gondolkozás és az egészet felölelő ismeret eredménye. Ez a titka azon lelkesült tiszteletnek, melylyel t'nitványai iránta viseltettek. Nincs a szabadabb iranyu ho'land theologiának egyetlen jelentékenyebb képviselője, ki vagy közvetlenül, vagy legalább iratai után az ő tanitványa nem volna. Lehet, hogy vannak theologusok, ugy a szabadelvű mint a másik irányból, kiknek a személyekre, tani'ványaik kedélyéletére nagyobb befolyásuk volt. Teszem fel, Hoofstede de Grootnak és Osterzeenek. A tanítványok személyi viszonya Kuenenhez többnyire sokkal bensőbb. De az alvó szellemeket felébreszteni, hatalmas személyiségét ez egész nemzedékekre ráerőszakolni, a mely erőszak azonbancsak komoly igazságszeretetre, önálló szabad kutatásra, szigorú öngondolkozásra és munkára kénvszeritett: ehez senki sem értett úgy, mint Scholten. O theologus volt, csakis theologus, itt is kizárólag dogmatikus és kritikus. És mégis, míg mások, mint Groot és Oosterzee a mívelt köröknek csak kicsiny részében jutottak népszerűségre, addig volt idő, midőn Scholten vallásbölcsészeti előadásaira jogászok, orvosnövendékek, sőt az egyetemi tanfolyamot már régóta fényesen végzett meglett férfiak is tódultak. Az volt a holland szabad theologia aranykora ! a megtalált eszmény boldog időszaka : Midőn keresztyénség és tudomány va'lás és humán miveltség kö'csönös ellenségeskedés helyett fenséges harmóniába olvadott össze ! Izlésteljes szónoknak Scholtent nem mondhatni. De az ő mélységes komolysága, az ő szent tüze mindaz iránt, mit igaznak és jogosnak ismert, és tán még inkább az a belső, tökéletesen szilárd bizonyosság, melylyel az ő igazságait kristály tiszta világosságban, egy német ember előtt tán túlon-túl dísztelen, de előttünk hollandok előtt rokonszenves beszédmódjával előadta : mindez lehetetlen volt, hogy hallgatói szivét eszét meg ne nyerje és meggyőződést ne ébnszszen. Scholten pályája elejétől egész végéig mindig ugyan az volt, önmagához mindig hű maradt, 50 hosszú éven át; ő nemcsak keresztül élte ujabb theologiánk egész fejlődésfolyamát, hanem mindvégig u'mutató és elhatározó szóvivője is volt annak ; ő inkább, mint bárki más, atyja a holland »modern theologiának.« Már doktori felavatásakor kitűnt, hogy vele uj szellem lépett fel, jóllehet akkor még. (1836-ban!) az uralkodó supranaturalismusban leiedzett. Már akkor,, miként önmaga irja, eszméi tudományos öszhangját kereste, keresett észszerű hitet, melynek világánál a keresztyénség esze és kedélye előtt egyformán igaznak tűnjék fel. Első műve volt: De Dei erga hominem amore religionis christianae fundamento A hitnek tárgya nem a hitcikkek, nem is a titkok, hanem isten szeretete, a mi egyszersmind viszontszerctetet ébresztve, inditó oka isten képe szerinti tökéletesedésünknek. Azután a Krisztus személye felőli tanulmányhoz kezdett. Franekerben tanszékét: »de docetismo etc. summopere vitando« című bes-éddel foglalta el, melyben kiemelte, hogy Krisztus épen mint tökéletesen és igazán ember istenfia. Későbbi beszédeinek tárgya : a szentlélek bizonyságtétele az ember belsejében a keresztyén vallás igazsága felől; a bölcsészet és theologia harca, megszüntetve a kettő helyes tanulmányozása által, stb. Az ellenség, mely ellen Scholt< n ugy a hitet, mint a philosophiát biztosítani akarja, különböző formákban, de mindig egy és ugyanaz, a dualizmus. Hit és tudás, a világban és Krisztusban történt kijelentés, szabadság és szükségesség, történelmi érzék s kedélyi hit, keresztyén kegyesség és egyházi előhaladas, vallás és humanitás, isten é-; világ, mindezek előtte eleitől fogva soha sem voltak ellentétek, nem is csak egymás mellett járó jelenségek, hanem összer

iiggő, gyakran csak a név vagy legfennebb a nézőpont szerint különböző dolgok, melyek közül egyik a másik alá foglalható vagy olykor a másikból kivonható. Ezen úton tüntette fel az ő uj bö'csészeti determinismusát a valódi reformált alapelv törvényes következménye gyanánt, és egyszermind állította, hogy e mi modern keresztyénségünk nem egyébb, mint maga az eredeti történelmi keresztyénség, a Krisztus keresztyénsége. »A mi dicsekedésünk az, hogy Jézust és a keresztyénséget inkább ismerjük, mint Athanasius és Luther, s még inkább mint az ő követőik.* Scholten a holland reformált theologia hü mintaképe volt, a szó legnemesebb értelmében, korunk humán és tudományos képzettségének teljes birtokában. Sokkal inkább komoly mint érzelmes, mérsékelt és éles elméjű, ki a ratió számára mindig nagy jogot biztosított és azonnal szót emelt, mihelyt valaki, miként hajdan Opzoomer, az érzelmet a vallás egyedüli kútfejévé akarta tenni. Végig híven őrzött meggyőződése volt, hogy a hit világának valóságai nem hozzáférhetlenek az ész tiszta igazságérzéke előtt. Ennélfogva nemcsak az észt és tudományt megvető orthodoxiát támadta és kicsinyelte, hanem a Hollandiában nagyon terjedt t

ethikai* irányt is, mely az ujkánti iránynyal a keresztyénséget mindenféle tudós világnézettel elzárja. Scholten a holland theologiát nem egyes részeiben korrigálgatta, hanem a maga egészében uj pályára vezette. A természettől is theologiai reformátorrá volt elhíva. A godolkozás és kutatás terén soha egy helyt nem állva, hanem saját fejlődésében mindig tovább haladva; a problémák megoldásában nehany lépéssel másokat mindig megelőzve, és mégis a múlttal soha teljesen nem szakítva, az áramlattól soha el nem ragadtatva, hanem azt inkább vezetve és felette uralkodva, uralkodva saját gondolatai és törekvései felett is — ilyen volt ő ! Szivvel lélekkel hollandus református volt és kiválólag értett hozzá, hogy tanítványait is lelkesítse az egyház és az egyházi szolgálat iránt. O soha sem osztotta azon megvetést, mi Hollandiában még a kegyes theologusok között is divatos az egyház iránt, hanem mindig azon volt, hogy az egyházat reformálni kell saját történeti alapelvei szerint. És midőn husz év előtt a reformált egyházba behozták az általános szavazatjogot és a