Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-05-31 / 22. szám

BELFÖLD. Nyílt levél. — Ballagi úrhoz. — Kedves nt. uram ! Egy — gondolatom szerint nagyon — közérdekű tárgyat volnék bátor kedves nt. uram becses figyelmébe ajánlani itt, a nyilvánosság terén, szíves tisztelettel kérvén, kegyeskedjék csillag alatt véle ményt mondani felette. A kolozsvári »Prot. Közlöny® 19. számában megírtam már, miként jutottam én az én regi kedves kenyeres pajtásom Nagy Ignác utján azon szerencséhez, hogy szeretve tisztelt fó'pásztorunk püspöki visitatiójának tanuja lehessek ! Ugyanott röviden emlitém, miféle 3 okból tartom én a püspöki visitatiót felette hasznos és üdvös in tézménynek; most tehát mindezekről nem szólván, az általam indítványozandó tárgyra térek át! Keveseknek jut ki az a szerencse, melyben engem a kegyelmes Gondviselő oly bőven részeltetett ifjú koromban, hogy t. i. káplánságom két első évét oly emberek lábainál töltöttem el, mint Szász Károly és Szilády Aron. Hallgattam én az én püspökömet ezelőtt 22 évvel szabad szállási pap korában, meritettem az ő megtelt lelkéből, melyet — áldja meg az én Istenem érette 1 — soha se zárt be előttem ; élveztem az ő kedves szivének áldott jóságát, melyet mindig kiöntött reám ; szívtam az ismeretek édes mézét, mely az ő ihletett ajkairól oly bőven csurgott számomra egy-egy alkonyati séta alkalmával ; együtt repült lelkem a templomi gyülekezet lelkével, midőn az apostolok tüzes nyelvén szólván, a hetedik égiglen ragadott bennünket; — ez a lélek, ez a szív, azok az ismeretek, az a tüzesen szóló nyelv, most is megvan Szász Károly birtokában, és pedig — a mint Kölkeden tapasztaltam — hatványozott mértékben ! Hogy Baranyában mondandó beszédeit, az e!őre beszerzett informátiók alapján, vázlatban előre mind elkészítette, azt tudtuk, maga mondta s mutatta is nekünk, nem akarván készületlenül indulni a nagy útra, sem rögtönzéssel dicsekedni E vázlatokat domborítja ki ő, előadás közben művészi alakítással, oly hathatós beszéddé, mely valóban a csontok és velők megoszlattatásáig hat I Én láttam, sőt éreztem a kölkedi beszéd hatását! Kármán esperes ur a mohácsi-nál úgy nyilatkozott, hogy annak elveszni, a történelem és közerkölcsiség elleni bűn lenne; — Zeke komám pedig azt mondja ugyanerről, hogy még most is éjjel-nappal annyira foglalkozik vele az ő lelke, hogy szüntelen előtte lebeg, mint Izráelnek a fényes felhő ! Náci leirá az alsó baranyai ecclé-iákban mondottaknak rövid tartalmát, hatását; de hát 1 mi majd elmulunk, a mostani nemzedék is elmúlik, s velünk együtt elmúlik az a sok szép tanítás is, mely kedves föpásztorunk ihletett ajkairól hangzott felénk! De hát én azt akarnám, hogy ne múljanak el a tanítások ! sőt mint a Zsoltáriró mondja : »írattassanak meg ezek a következendő nemzetiség hasznára /« De hát hogyan ? Kértem én Kölkeden az én Atyámat — midőn templom után keblére borultam : ha haza jut, kipiheni magát, dolgozza ki e töredékeket és adja nekünk és a mi népünknek szent örökségül! felsóhajtott: hajh kedves Farkas ! nem érek én rá arra ! És bizony nem ér rá! Nem jó volna-e azért, ha egy ügyes gyorsíró kísérné útjában őtet ? Ki azonnal papírra vetné ama láng lelkű tanításokat, miket aztán odahaza rectificálván, ki lehetne nyomatni sok-sok példányban, hogy minden egyház kapná meg néhány krért legalább azt, mely az ő kebelében mondatott, a pap osztaná szét házról házra; igy lenne ám a fópásztori tanítás igazán felróva a mestergerendára ! Vagy adnók ki egész kötetben, nem képzelek oly szegény papot, ki az utolsó garasát is oda ne adná e ért ! Nagy gyönyörűséggel olvasgattam e tisztelt lapokból a nagy Báthori tanításairól közlött feljegyzéseket, de hát ezentúl mi maradt meg belőlük ? Semmi! kár pedig, nagyon kár ! Nem lesz kárba veszett pénz az, a mit a dunamelléki egyházkerület a gyorsíró tisztelet dijául kiad, nagy kamatot hozand az nekünk és a mi népünknek, s a kiadott tőkét szívesen visszafizetjük. Verba volánt! Írattassanak meg azért e tanítások a következendő' nemzetiségek hasznára ! Én ezt mondom, s várom már most, mit szól hozzá kedves nt. uram ?! *) Gyűd, 1885. május 18. Kálmán Farkas. Templomszentelési 100 éves emlékünnepély. Magasztos és lélekemelő ünnepélyben adózott az elhunyt elődök iránti kegyeletnek f. hó 3-án a verőcei ev. reform, gyülekezet. Ama jobb hazába költözött hit-és vérrokonaik által emelt s az utódok által mind e mai napig, erős lélek- és hittel, épségben fentartott szentegyházuknak ülték meg ez alkalommal 100 éves fennállását! Régóta várták a verőcei hivek e nagy napot ; régóta élt szivökben a vágy, minél magasztosabbá tenni ez emlékünnepélyt. Hitök végre látássá, reményök valósággá változott. Az őseik által emelt szent hajlékot ez alkalomra, szépen kicsinosították, kijavítatták, mi közel 400 frt költségűkbe került. Kés/séggel tették azonban le e tetemesebb anyagi áldozatot az Ur oltárára, habár mind a közel mult, mind a jelen is, folyton sújtotta és sújtja őket, a szőlőműléssel foglalkozókat, még pedig igen ér/ékeny csapásokkal. De hát a nemes áldozatkészség nem szokta mérlegelni a súlyos terheket, sem az anyagi csapásokat. Az igaz hitbuzgóság mindig csak a jót reményli s bízik a gondviselésben. Meghozták ők is az áldozatot önként, hitből s igaz buzgósággal. A várva várt napon, közel és távolabbi vidékekről jöttek hitrokonaink, örülni az ö ülőkkel. Szép számmal volt képviselve az intelligentia is, részint világi, részint egyháziak által. Megható volt, midőn az öröm őszinte könyei közt hangzott fel az ének: »Im bejöttünk nagy örömmel, Felséges Isten«... Elhangzása közben ez éneknek, a jelen sorok írója lépett a szószékbe. Egy év óta vagyok rendes lelkészéül megválasztva e gyülekezetnek; de mert még a folyó év özvegyi kegyév, nem működöm az egyházban. Fiatal munkás levén az Úr szőllejében, midőn ily szép tisztségre hivattatám, hogy én tartsam az emlékbeszédet, midőn láttam leendő gyülekezetem igaz buzgóságát s láttam arcaikból ítélve, lelkökben élővé válni a hitet, nem tagadom, át voltam hatva szivemben lelkemben a kimagyarázhatlan magasztos érzelemtől! .. . *) Arra nézve nemcsak mi ketten, de azt hiszem minden protestáns ember egy véleményen van, hogy egyházunk egyik emelkedett lelkű főpásztorának az igaz lelkesedés hatása alatt született beszédeinek elhangzani, elveszni nem szabad. Hogy ez miként akadályoztassék meg, annak eldöntésére most éppen jó alkalom kínálkozik, e sorok megjelenése után néhány napra összeseregelvén közgyűléssé egyházkerületünk főemberei. B. Af.