Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-05-31 / 22. szám

Alkalmi egyházi beszédem alapigéjéül felvettem C. Z^olt. 4— 5 verseit. A bevezetés után, beszédem folyamán szóltam a küzdelemről, miket a protestantismus vívott hazánkban a hatalom- és sötétséggel szemben ; a csüggedetlen kitartásról, mit őseink tanúsítottak s a mindenkor nyilvánult áldozatkészségről, mely kebleikben honolt. Intettem azután a híveket, hogy mint méltó utódok, legyenek ők is rendithetlenek az egyház s a haza iránt; legyenek testvérek s legyenek áldozatkészek. Lelépvén a szószékről, egy alkalmi ének vég-orainál a helybeli adminisztrátor Hollósy Károly úr állott az Úr asztalához, hol tárgyhoz illő bevezetés után, felolvasta az egyház történetét. Végül egy uj egyháztagot és honpolgárt részesített a keresztség szentségében, sikerült alkalmi beszéddel a diósjenői lelkész nt. Nagy Gedeon ur. Ezzel a lelkiekre nézve befejezést nyert a nevezetes emlékünnepély, következett a világias része az ünnepélynek, az egyház által a paplakon rendezett majd nem ioo terítékű közebéd. Melynél önkényt értetőleg nem hiányoztak a felköszöntők! Ezek sorát a helybeii körjegyző, Ioó Sándor nyitotta meg, éltetvén a legelső magyar embert a királyt és fenséges családját ; Oroszy Jenő, Tisza Kálmánt, mint egyházkerületi főgondnokot éltette; Nagy Gedeon az egyházat; Balázs Ferenc főszolgabíró gróf Gyürky Ábrahámot, úgyis mint egyházmegyei gondnokot, úgyis mint megyénk főispánját. Nagy hatású volt különösen Nagy Gedeon felköszöntője ki Kossuth Lajosra, mint ez egyháznak 1861 ben megválasztott presbiterére iirité poharát stb. Oroszy Jenő, ref. lelkész. Apróságok dunántúlról. — Ajánlva Dunánluli és Bokodi Vince urak figyelmébe. — Egy kis böngészetet akarok szíves olvasóm felmutatni előtted, és épen azért ajánlom azt Dunántuli és Bokodi Vince urak figye'mébe, hogy mikor egy dunántuli prot. lap felett oly hosszasan eltudnak merengeni, hadd elmélkedjenek az itt következők felett, és tudják meg, hogy az emlegetett lap nélkül igen el lehetünk — annyi jeles egyházi lap mellett — csak ügyeinket igyekezzünk egy kissé rendesebben végezni, hogy mindenekékesen és jó renddel legyenek közöttünk. Az 1884. évi egyházkerületi jegyzőkönyv 163. pontja alatt elrendeltetett, hogy a theologiai 4-ik tanszékre a pályázat ezen évben oly időben meg legyen hirdetve, hogy az illető tanár az ez évi gyűlésen megválasztathassék a kerület által. Hallottunk ugyan már lépéseket a pályázat meghirdetése felől, de azt még mind ez ideig olvasni, szerencsések nem lehettünk, pedig az 1881. évi egyházkerületi jegyzőkönyv 83. pontja — 3. bekezdése világosan rendeli, hogy a »pályázat kihirdetése és a választás határnapja között legalább egy hónapi időköznek kell lenni.* Igen, de most már ezen kívánalomnak hogyan teszünk eleget? Ugyancsak az 1881. évi kerületi jegyzőkönyv 222. pontja szerint. . . ezután nem az egyházkerület, hanem az egyes egyházmegyék, közgyűléseiken adandó szavazat többséggel választják a tanárokat.« Ez a határozat már most ugy látszik papíron marad, a menynyiben ez ideig csaknem minden egyházmegye megtartotta közgyűlését, pályázat pedig a gyakorlati theologiai tanszékre mind ez ideig meghirdetve nem levén, most majd az egyházkerületi közgyűlés választ, és annyi praecedens után, most megint uj döntvényt hoznak. Nem jó lenne e felett elmélkedni? De ki győzi azt a rengeteg jegyzőkönyv tömkeleget fejében tartani; ha abban ott benne van a határozat, mint a cigány levelében a rák, s ha igy szemünkbe mondják és olvassák saját végzésünket, álljunk elő azon régi óhajtással, hogy a »kerületi szabályrendeletek öszszegyiijtésével Szekeres Mihály ur újólag megbizatik, oly utasítással, hogy munkálatát a jövő gyűlésre mulhatlanul beterjeszsze.® Lássák jó uraim ! Minekünk van hat rendes jegyzőnk, ezeken kívül vagy öt fölkért jegyző minden kerületi gyűlésen, s az a sok jegyző mind ki akarván tenni magáért, annyira körül indokolják a végzéseket, s azzal oly sok dolguk van, hogy a jegyzőkönyvet gyűlés után, ujabb gyakorlat szerint hét hónap múlva küldhetik csak szélyel. Ebbe a 239 oldalt tartalmazó jegyzőkönyvben azután a törvény ugy látszik csak irott malaszt marad! Be kár volt vele oly sokat fárad ni! No de hát maradjunk meg a jegyzőkönyvnél. Kár, hogy a főjegyző ur oly távol lakik a nyomdától, de azért természetesen az ő figyelmetlensége az oka annak, hogy az 1884. évi jegyzőkönyv 174. pontja alatt olvasható a — pápai reform, főiskolai pénztár Összes bevételei és kiadásáróli számadás 1883 január i-től december 31-ig, és a 216 pont alatt ugyancsak a főiskolai számadás 1882 január i-től december 31-ig. Már ugy hiszem főjegyző uram, ezt kellett volna előbbre tenni, mivel 1882-dik év már előbb elmúlt mint 1883. és az összefüggés szempontjából is ugy kellett volna összeállitani a jegyzőkönyvet, hogy a számadás egymásután következő pontok alatt jött volna elő. De hát arra mit szóljunk, mikor az 1884. évi jegyzőköny 217. pontja alatt az 1883-dik évi költségvetési előirányzatot olvastuk a pápai főiskola pénztárairól, mikor ezek még 1883-ban mind kiadattak, mint a 174. pontban olvashatjuk?? Most legyen elég ebből ennyi, s lássuk az uj névtárt. Az 1885-dik évre kiadott névtárt, nt. Kis Gábor pápai lelkész s egyházkerületi pénztárnok és tanácsbiró ur állította össze, mint az előző években; igyekezett az ő páratlan pontosságával mindent lehetőleg feltüntetni, és ezen névtárnál mindenesetre kiváló érdeme a nagy gonddal összeállított »Betűszerinti névsor«, melyben 1. Az egyházmegyék, 2. A hivatalnokok. 3. A községek betűrendben feltalálhatók, s a hol neveik a névtárban előfordulnak lapszám szerint megjelölvék. Igen fárasztó munka állíthatta ily teljesen össze, s bár egykét név hiányzik belőle, de hisszük, hogy ha még ezután is ő szerkeszti össze a névtárt, minden kívánni valót feltalálhatunk benne. Azonban nem hagyhatok emlités nélkül egy körülményt. Nevezetesen a 45. lapon 18. folyó szám alatt ezt olvasom : »IIodos a. e. Pozson3r

m. kj. Alsó-Csallóköz Ik. Balahó Antal (lakik D.-Szerdahelyen). .. Ez is csak a komáromi egyházmegyében történhetik meg, hogy a lelkész nem lakik gyülekezetében, hanem saját kényelmére a szomszéd városban, pedig egyházi törvényeink 127. §-a világosan rendeli, hogy. . . »A lelkipásztorok gyülekezeteikben lakjanak és maradjanak. . .« Balahó ur pedig, mint a névtár tanúsítja, lakását D.-Szerdahelyre tette át. Hát ez is lehetséges ? Mindezek oly dolgok, hogy felvilágosítás nélkül nem érthetjük, kérem azért az illetőket szíveskedjenek felvilágositni, és ha érveléseik csakugyan meggyőznek bennünket, majdan ujabb böngészetet állítunk fel, hogy tájékozhassuk magunkat. Kéri Pál. ev. ref. lelkész.