Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-05-17 / 20. szám

az istenszeretetből következik az emberszeretet, ép ugy igaz az is, hogy a vallásban szerepe van a tudásnak is, mert bizonyos képzeteket alkotunk Istenről, az emberről, a kettő egymáshoz való viszonyáról, de ezek közül egyik sem maga a vallás, hanem csak annak egy külsőleges nyilvá­nulása. Ily külső nyilvánulásokból Ítélve, mond­hatná egy a katholikus templomokat szorgalma­san látogató atyánkfia azt is, hogy a vallás tu­lajdonkép térdeplésből áll. A vallás fogalmának, lényegének mélyére csak a harmadik, Schleiermacher, hatolt be. Schleier­macher, mélyen beletekintve az emberi lélek la­birintjába, felfedezte, hogy a vallás tulajdonképi székhelye sem nem az ismeretben, sem nem a cselekvésben, hanem az érzelemben van, hogy a vallás nem egyébb mint Istentől való függésünk érzése. E tétel igazságát, melyet azóta az egész ujabbkori bölcsészet is igazolt, minden ember, ki saját lelkét mélyebben megvizsgálja, el kell hogy ismerje. Ez okból nem is tartom szükségesnek itt e helyen azt hosszas bölcsészeti levezetésekkel bizonyitgatni. Különben is e téren semmi ujat sem mondhatnék dr. Kovács Ödön professor urnák az jErdélyi Egyházi és Iskolai Lap^-ban megje­lent > A vallás és lényege4 című értekezése után. Azonban azt már nem tehetem, hogy már itt ne adjam a vallás lélektani fejlődésé­nek némi vázlatát, mert jóllehet a fejlődés a gon­dolkozó tehetség által hozatik létre, de azért ér­zelem marad. A vallás ugyanis egyik lelki te­hetségünknek, az érző lelki tehetségnek tulajdona lévén, a szép érzés- és erkölcsi érzéssel együtt, a lélek általános fejlődési törvényeinek van alá­vetve. A vallásos érzés sem nyilatkozik azonnal a maga teljes tisztaságában. Kezdetben nagyon sok salak tapad hozzá. De nem csak ez. Maga a tiszta Istentől való függésérzés is mily külön­böző volt az emberiség fejlettségi állapota sze­rint ! Mily csaknem megszámlálhatlan fokát ve­hetjük fel a vallásos érzelem tisztulásának és fej­lődésének annak legelső nyilvánulásátó1 , valami megnevezhetlen irtózat és borzadálytól fogva az Isten iránt érzett fiúi bizalomig, a mint az a ke­resztyén vallásban nyilatkozik! Az emberben min­dig megvolt a vallásos érzelem, azaz az ember mindig függőnek érezte magát egy vagy több fensőbb lénytől, de e függésérzés az ember fejlet­ségi állapota szerint az irtózat, borzadály vagy félelemben nyilvánult, vagy pedig épen az ellen­kezőben, az önelbizottság- vagy kevélységben, ha magát ez istenektől, fensőbbnek gondolt lények­től csak kevésbbé érezte függőnek. És csak a vallásos érzelem fejlődésének legmagasabb fokán, a tökéletes vallásban, a keresztyénségben enyész­nek el ez ellentétek teljesen; vagy jobban mondva itt azok a legszebb harmóniába olvadnak. Igenl mert a keresztyén vallásban eltűnik az Istentő való függés érzéséből ugy minden félelem és bor­zadály, mint minden elbizottság és kevélység mert ezek az istenfiuság tudata által a fiúi bizalom és alázat érzésében magasabb harmóniába egye­sülnek. Még csak egyet kivánok megjegyezni, mielőtt ezt a vallásról magában szóló szakaszt bevégez­ném. A vallás nem lévén tan, hanem érzelem, azt nem is lehet tanítani. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a vallásról épen semmit sem le­het beszélni, mert érzelmeinket ép ugy kifejez­hetjük szavakban, mint gondolatainkat. Csak, és ez nagyon fontos, hogy a hallgató megértse va­lakinek érzelmeit, az érzelmek hasonló finomsága ' o kívántatik meg benne. A vallásos érzelmet telje­sen nélkülözőnek hiában beszélek a vallásról. Kü­lönben igy van ez nemcsak az érzelmekkel, ha­nem a gondolatokkal is. Magasb gondolatokat csak fejlettebb gondolkozó tehetség ért meg. Mi­veletlen embernek hasztalanul beszélek Kant Ding an sich-jéről. A tanitás magában arra való talaj nélkül, soha sem adhat vallást. Erezték ezt már magok az apostolok és őskeresztyének is, s ezért ezt jelképezve, az akkori theologia tanitását a keresztséggel és a szent lélek közlésével zár­ták be, mint a melyek egyedül eszközölhetik a Krisztussal való meghalást és feltámadást, a régi ember levetkezését és az uj ember felöltözését, a mint ők azt kifejezték, vagy a tökéletes val­lás meghonosulását a szívben, a mint mi mon­danánk. Mi a theologia 1 E kérdéssel már nagyon korán és különö­sen a scholasticusok nagy kedvvel foglalkoztak. Különféle fejtegetéseik hosszas bírálatába nem akarok bocsátkozni, s csak annyit jegyzek meg, hogy vagy teljesen összezavarták a theologia fo­galmát a valláséval, vagy pedig a szó etymologiá­jából indultak ki ők is, s igy a dolog lényegéig nem tudtak hatolni. Mi tehát mellőzve a törté­nelmi levezetést, a theologiának egyenesen lényeg szerinti meghatározását kisértjük megadni. E meg­határozás önként foly a theologiának a valláshoz való viszonyából. A theologia ugyanis a vallas­nak egyik nyilvánulási alakja. Itt már egy uj té­nyező lép fel, a gondolkozó lelki tehetség, míg a vallás kizárólag az érző lelki tehetségnek a tulajdona. Röviden kifejezve : a theologii nem egyéb, mint a vallás egyik nyilvánulási alakja a gondol­kozó lelkitelietség ráhatása következtében. A gondol­kozó lelki tehetség ugyanis a vallásos érzelme­ket vizsgálata és bírálata tárgyává teszi. E vizs­gálat és bírálat eredménye lesz egy csomó kép­zet alakulása az emberről, kiben ez érzelmek tá-

Next

/
Thumbnails
Contents