Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-04-26 / 17. szám

müve volt. Tégy tanúságot buzgóságáról te keresztyén ifjúság, melyet e főpásztor fővárosunk számos intézeteiben s mindenek előtt a konfirmandusi órákban oly feláldozó hűséggel ahoz vezetett, kiben Urát, Mesterét imádta; tégy tanúságot te Tabitha-egylet, melynek lelke, éltető eleme ő vala, és te Bányakerület, mely benne páratlan ügyességű és odaadásü főjegyződet gyászolod s tégy erről tanúságot, nevezetesen te,mélyen lesújtott egyházgyülekezet, mely nemes büszkeséggel magadénak vallottad őt, s melynek ő megfogyva már és törve még betegágyán is szolgált, befejezvén azon kedves művet, melyet megbízatásod következtében iskoláink számára szerkesztett, ebben is fénynek, lángnak bizonyulván, mely még egyszer felloban, midőn már-már kialudni készül. l^s mit mondjak azon feláldozó, egy ember erejét túlhaladó buzgalomról, melyet a mély kedélynek ezen embere, a kedély tűzhelyén, drága otthona, családja körében fejtett ki. Életemben, melyben lassan-lassan beesteledik, sok kitűnő atyával, nem egy példás férjjel találkoztam, de oly családfőre, minő jelesünk volt, vajmi ritkán akadtam. Vétenék a gyengédség ellen, ha bár csak ujjam hegyével is föllebbenteni akarnám azon fátyolt, mely ezen, itt oly megrendítő módon félbeszakított családi viszonyt a világ szeme előtt elíedé. Azon köny, mely a gyászbaborult özvegy és az öt árva szemében ragyog, meghatóbban szól a legékesebb ékesszólásnál. Avagy mondjam-e mi volt ő övéinek s mik voltak ők neki. Mondjam, miként csüngött édes, drága, nem rég elhunyt anyján, kit a fiúi kegyelet ezen megtestesült eszményképe még halálos ágyán is áldott és siratott, mondjam-e, miként simult a hozzá simuló kedves nejéhez, vele nemes versenyre szállván önmegtagadásban, feláldozásban, előzékenységben s azon szent szeretetben, mely mindeneket elfedez, mindeneket hiszen, mindeneket reményi, mindeneket eltűr, mondjam minő gyengéd kötelék fűzte gyermekeihez, kik feléje repültek, ha távolról megpillantották áldott jó atyjuk kedves alakját, s kiket ő meleg lelkének összes bensőségével szorított értök lángoló kebléhez. Mondjam-e mint élt házáért, mikép rendkívüli tetterejének osztatlan megfeszítésével érte fáradozott, érte virrasztott, az érte kivetett magot orcájának verejtékével öntözgetvén, a neki szentelt lázas tevékenységben magának pihenést nem engedvén, mintha valóban sejtette volna, hogy közeleg azon éjszaka melyen nem fog dolgozhatni többé. Ah, minek részletezzem mindezeket, ismertük mindnyájan ezen aranytisztaságú, ezen mély érzelmű, ezen valóban szeretetreméltó s mindenkitől szeretett szív vágyait, törekvéseit, fáradozásait, fény volt ő, mely világított mindeneknek, a kik a házban vannak s mely szűnni nem tudó világításban s boldogitásbati önmagát megemésztvén, oly korán — kialudt. Kialudt ? — Nem szeretteim, ezerszer nem 1 Meteorok kialudhatnak, de a napok fénylenek, ha nem is látjuk többé. Győry V. külső embere, nem az évek, de a megemésztő munkásság súlya alatt összeroskadt; alakja, szép lelkének ezen szép temploma, elhervadt, mint a mező lilioma, a tündöklő csillag, mely az emberiség egén oly élénken ragyogott, letűnt a láthatárról, de fényének rezgése még mindig gyönyörrel tölti, s tölteni fogja a feléje tekintő szemet. O fényleni fog kedveseinek szivében, kik róla soha, de soha el nem felejtkeznek, fényleni életökben, mely hirdetni fogja, hogy ily névnek örökösei, ily atyának utódai; ő fényleni fog honunk irodalmában, mely tisztelettel meghajol azon babérkoszorú előtt, melyet e kitűnő, fáradhatlan munkása saját, tiszta kezével fűzött halantékai köré; ő fényleni fog egyházában, mely követni fogja hitét, meggondolván, minemű vége volt az ő, még szenvedéseiben is épületes életének; ő fényleni fog a mennyei Atyának házában, hol sok hajlékok vannak, s hol, valamint ezt erősen hisszük, az irgalmasságban gazdag Isten az ő nagy szerelméből, melylyel szeretett minket, ezen hű, kipróbált szolgáján teljesíteni fogja ama biztató igéretét: A bölcsek fénylenek, mint az égnek fényessége és a kik sokakat igazságra visznek mint a csillagok örökkön örökké. Amen. Doleschall Sándor. A zsidókkal való házasság, keresztyén vallási szempontból. A szeretet azon örökké munkás ereje, kisugárzó szent lelke istennek, mely által fenntartja a világot, teremt, ujit, elevenít, éltet mindeneket. A nap szerelme melegébe, világító fénykörébe öleli sötét földünket, erejének hatására szántóföldeink, halmaink felszíne gyümölcsöt, gabonát, virágot és mézet; a hegyek gyomra pedig aranyat terem ; enyhe sugárai által fejledező virág, virág-társat keres: ha nincs közelében rokontárs, szellők szárnyain látatlanul is elküldi hozzá, keble hímporát szerelme csókjait. Ez az örök lét forrása, melynek kifolyása az, hogy minden enyészet, csak tetszha'ál a természetben. Szeretet nélkül mi volna az ember ? Gyamoltalan teremtés, mikor sírásával jelenti, hogy közénk érkezett. Tehetetlen terhe, súlyos betegségében, vénségében még inkább, magának is, másoknak is. Ámde a szeretet angyala veszi őt karjaira, csókjaival, keble édes tejével enyhíti, érthetlen keserve jajjaít a kisded korban. Majd ápoló kezekkel vezeti, támogatja rogyott vénségében, gyöngéd újjakkal fogja be szemeit a halálban. A szeretet egymás keblére olvasztja a jég hideg szívű, gyűlölködő családokat, barátokká teszi az ellenséges nemzeteket, országokat fejedelmeket egyesit boldogító melegével, napkint kilövelő sugáraival. Szeretet hozta összeköttetésbe az eget a földdel, midőn a szeretet fe-