Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-04-19 / 16. szám

Az érettségi vizsga letételével Győry Vilmos a jogi pályára lépett s fél évet töltött az egyetemen. »Ez időszak azonban — írja egyik barátjához intézett levelében — teljesen elegendő volt meggyőződnöm, hogy a jogi pálya nem nekem való. Belőlem bizonyára a világ leglágyabb szívű, engedékenyebb és legügyetlenebb ügyvéde vált volna, ezt idejekorán észrevevén, a kedélyemmel sokkal inkább megegyező lelkészi pályát választám.« Mielőtt azonban felvétette volna magát a theologiaba, igen előnyös föltételek mellett nevelői állást fogadott el Nógrádban Vanyarcon, hol másfél évet töltött mint nevelő. Szülői ez idő alatt Hódmező-Vásárhelyre költöztek át, hol atyja magán-leány növeldét szándékozott állítani, a mi azonban nem sikerülvén, őket a sors va'óban súlyos helyzetbe juttatá. Győry Vilmosnak most már nem csupán a maga fenntartásáról és tovább képzéséről, de szülőinek segélyezéséről is gondoskodni kellett. Visszatérve Pestre, fölvétette magát az akkor keletkezett egyesült protestáns theologiai intézetbe. Tanulmányai mellett magántanitással kellett foglalkoznia, hogy megélhessen. Hanem tanulása nem szorítkozott csupán választott szakmája tantárgyaira, hanem kiterjedt az irodalomra, nyelvekre és művészetre is. A család által kiadott gyászjelentés igy hangzik : »Ozv. Győry Vilmosné szül. Székács Etelka ugy saját, mint gyermekei: Margit, Ilona, Loránd, Elemér és Sarolta, valamint az összes rokonság nevében, mély szomorúsággal jelenti felejthetetlen férjének, illetőleg édes atyjuknak s a jó rokonnak, nagytiszteletű Győry Vilmos urnák, a budapesti ágostai hitv. magyar egyház lelkészének, a bányakerület egyházi főjegyzőjének, a magyar tudományos akadémia, a Kisfaludy- és Petőfi-társaság tagjának, a budapesti iparosképző protestáns egylet elnökének stb. stb. életének 48-ik, boldog házassága 22-ik évében f. é. április hó 14-én délután 5 '/2

órakor hosszas szenvedés után bekövetkezett halálát. A budapesti ev. egyház külön gyászlapon jelentette az őt ért nagy csapást. Ezen kívül a nevezett magyar egyházközség a gyászeset után következő napon délután 5 órakor Sárkány József elnöklete alatt az ev. iskolaépület dísztermében ülést tartott. Elnök az ülést megnyitván, szomorú kötelességet teljesít — úgymond — a midőn a lelkes és jeles lelkész haláláról értesiti a gyűlést. Győry Vilmos az egyháznak vezércsillaga volt, mely nemcsak hogy tündökölt, hanem egyszersmind melegített is. E percben a veszteséget mélyen tudja érezni, de azt szavakban kifejezni képtelen. A kegyeletet nem akarja szem elől téveszteni, s azért indítványozza, hogy mondja ki a gyűlés : 1. hogy mély fájdalmuknak adnak jegyzőkönyvi kifejezést az egyház jeles lelkészének elhunyta fölött. 2. Mondja ki a gyűlés, hogy a jegyzőkönyvi kivonat a gyászoló családdal közöltetik. 3. Intézkedjék a gyűlés az iránt, hogy nemcsak a temetkezési költségeket vállalja el, de a családot is segélyezze. Ezen indítványok egyhangúlag elfogadtattak. A temetkezési intézkedésekre vonatkozólag bizottság küldetett ki. Intézkedett a magyar tudományos akadémia és a Kisfaludy-társaság is a boldogult temetésén leendő kcpviseltetésük felől, egyszersmind mindkét társaság Dalmady Győzöl felkérte, hogy a boldogult sírjánál búcsúbeszédet tartson. A haláleset nem jött váratlanul, mert hisz — mint mondám — rég készültünk a szomorú esetre, de azért a főváros művelt köreit mélyen megrázta. Egész népzarándokolás volt a boldogult ravatalához, ezen kivül egyesek, családok, egyletek, testületek, a koszorúk nagy halmazával is siettek a boldogult iránt érzett őszinte szeretetüket s most már kegyeletüket kifejezni. A koporsót vivő nagy gyászkocsira és egy külön kocsira alig fértek fel a kegyelet ezen jelvényei. A temetési szertartás d. u. 3 órakor vette kezdetét a deáktéri ev. templomban, mely ekkor már minden zugában megtelt s melyet kívülről is ezer meg ezer ember környezett. Belől a templom komor gyászpompát öltött. Az oltárképet s a szószéket fekete posztó fedte, a csillárokban felgyúltak a gyertyák s a leverő hatás enyhítésére a ravatal környékén gazdag exotikus növény diszzöldjén pihenhetett meg a szem. A ravatal a temlom közepén volt felállítva, mely körül a mélyen lesújtott család foglalt helyet. A gyászoló közönség közt voltak: Péchy Tamás, a képviselőház elnöke, Visontai Kovách László, Vadnai Károly, Hoitsy Pál, Steinacker, Thaly Kálmán, Göndöcs Benedek országgyűlési képviselők, báró Prónay Dezső ágostai hitvallású egyetemes főfelügyelő, a közelebbi vidékről bejött néhány evangélikus lelkész, gr. Tisza Lajos református főgondnok, Szász Károly református püspök, Pap Károly református lelkész, Reviczky Ferenc államtitkár, Ráth Károly főpolgármester, Kada és Gerlóczy Károly polgármesterek, gróf Vass Samu, Gyulay Pál, Tóth Lőrinc, Tolnay Lajos, Fraknói Vilmos, György Aladár, Fabinyi Theophil, Degré Lajos, doktor Takács Lajos, Gervay Mihály főpostaigazgató, Sárkány József, Busbach Péter, Hunfalvi János, Hunfalvi Pál. Testületileg jelentek meg a református theologiai akadémia s gimnázium, az evan gelikus főgimnázium tanári karai az evangelikus és református egyház presbyteriuma és még számos testület és egylet több képviselője. Orosházáról küldöttség jött fel ez alkalomra Képviselve volt az akadémia, a Kisfaludy- és Petőfi-társaság, a nemzeti- és népszínház. Zászlóik alatt jelentek meg a prote-táns iparosképző-egylet, a borbélyok és fodrászok betegsegclyző egylete. A mint a' nemzeti színház dalkarának megható gyászdala elhangzott, Bachát Dániel, a budapesti szláv evangelikus egyház lelkésze lépett a szószékre és tartalmas gyászbeszédben rajzolta az evangeliumi lelkipásztort, az irodalom hivatott és buzgó munkását, a szerető és szeretett férjet s atyát. A Bachát Dániel megható beszéde után felhangzott karének végeztével Dolescliall evangelikus lelkész vett búcsút egyházi szolgatársától művészi szerkezetű gyászbeszédben. A templomi szertartások végeztével megindult a gyászmenet a Károly-köruton és kerepesi-uton keresztül a temetőbe. Beláthatlan néptömeg árasztotta el a széles utakat, s a merre elvonult, mindenünnen csatlakoztak hozzá, ugy hogy a mikor hat óra után kiért a menet a temetőbe, tengernyi közönség árasztotta el a sír környékét. Itt Scholtz János budai evang. lelkész imában mondott utolsó Isten hozzádot a távozó pályatárshoz.*) Majd Dalmady Győző búcsúzott el a halottól a Kisfaludy-társaság nevében. A költői emelkedettségű beszéd alatt a sír körül állók hangos zokogása hallatszott, s e meghatottság pillanatában lépett a sír mellé egy törődött ősz ember, kezében egy kis csomaggal, melyben a megboldogult édes atyja sírjától néhány marék fold volt. Könnyes szemekkel dobta a sirba az orosházi egyházfi a földet, mint megemlékezést, Győry Vilmos volt hívei részéről. A koszorúkat, leszedve róluk a szalagokat, mind a sirba tették, melynek felhantolása után a közönség is szétoszolt. *) Mind három beszédet jöva számunkban egész terjedelmükben hozandjuk. Szerk.