Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-04-19 / 16. szám

megtámadott és üldözött Krisztusnak tartja. Pedig sok ideje volt a pápaságnak, nagy hatalmának birtokában, a népek bölcs nevelésére: de hogy mit nevelt, nyilván valóvá lett akkor, midőn előbbi engedelmes tanítványai önállóságra jutottak. S az egész nyugoti keresztyénség sarkaiból ment ki, mert különböző hivei az egyház egységét s a ke­resztyénség lényegét egészen másban látták: a pápisták abban, hogy a nagy papi világmonarchia, a történelmileg kifejtett egyházi kolosszus minden támadás ellen megóvassék, s a lutheránusok abban, hogy az Isten igazságosságáról szóló (Róm. I. 16) tiszta ős apostoli tan mindenek előtt helyreállitas­sék és megóvassék, hogy tehát Istenben és annak igéjében kell megmaradni. Az evangéliomi párt protestált az antikeresztény pápaság ellen és ma J. protestál a pápával együtt Istennek azon Ítélete ellen, mely szerintünk a reformátióban be­következett a középkori egyházra. J. az egyház zsinórmértékét nem az isteni igében látja, hanem szerinte az egyház saját magának normája is egy­szersmind, a mint az a pápák és theologusok előtt egyházi eszményként lebegett. J. szerint Lu­ther, mint elbizakodott ellensége Istennek s az embereknek, a nagyszerű világegyház békéjének megrontója is egyszersmind, ki a keresztyén egy­házban vérlázító vitákat idézett elő. Őt terhelné a sok vérontás s nem a pápistákat, de utóbbi­aknak máglyáiról és vérnászairól bölcsen hallgat J. a maga történetében. Továbbá Luther elleneit, a sakramentáriuso­kat nemcsak Luther, de az ^evangéliom* rovására hozza föl J., pedig igazságtalan dolog mindeze­ket a lutheri tan gyümölcseinek tekinteni. Helye­sen jegyzi meg J., hogy a pápisták és lutherá­nusok vallásos összejöveteléseiken nem jöhettek egységre, mert mindkét párt egészen másban látta az egyház egységét. O azonban csak az evangé­liomi pártot teszi felelőssé az egyházi szakadás­ért, mivel nem engedtek a pápának és hagyomá­nyos, de irásellenes rendeleteinek. És mivel a pá­paságban látták kifejezve a valódi keresztyénség legmélyebb ellentétét, azért ma sem lakhatnak a pápai hierarchiai egyházszervezetnek fedele alatt. J. ugy vélekedik : miután a reformátió nem jogosult mozgalom s a vallásos békékben az egy­ház egysége nem lett elérve, (melyet pedig az Ur határozottan kíván), a protestánsoknak egy­szerűen a pápasághoz kellene visszatérniük és azonnal helyre volna állítva a keresztyénség egy­sége. Azonban ezen képzelt egység soha nem létezett, a pápaság alatt sem, s az egyház egy­sége sokkal mélyebb, mint egy külső szervezet egysége. Ily külső egységet soha sem kívánt az Ur s soha sem engedte meg az embervilágban annak létrejövését. Különben ma ily képzelt egységre még kevésbé volnánk képesek, mint a középkorban vagy a reformátió idejében. De a pápaság egyháza is más a jelen — mint a kö­zépkorban. Habár a pápisták egyháza a közép­kori theologiához húzódott is vissza, a lutheri és kálvini tannal való öntudatos ellentéte által egé­szen másként van ma átalakítva, mint a középkor­ban. Ez épen a római egyház élő traditiója a görög katholicizmus holt orthodoxiájával szemben. A középkori császári eszme számára nincsen ma már hely. Isten rendelte azt igy, hogy a felsőség s a nemzetiségek magasabb jelentőségre jutottak, a mint az a középkori pápaság alatt lehetséges volt. A régi pápaság épen saját bűnein ment tönkre! A keresztyénség még ma is nagy szellemi hatalom a nemzetek életében, de nem egy poli­tikai institutióban, nem oly hierarchiai államiság­ban kifejezve, mint a középkorban. Az örökös háborút ki akarja a modern szellem kerülni a vi­lági s az u. n. szellemi hatalom között, a mint az még a reformátió alatt is napirenden volt csá­szár és pápa között. Isten akarta, hogy a pápista hatalmak már a reformátió alatt is önmaguk ellen­ségeivé váltak s terveiket önönmaguk meghiúsí­tották. S habár a reformátió a pápisták és pro­tentánsok sok bűne mellett jött is létre, a régi pápaság, mint légvár, mégis el van ítélve s meg­semmisítve. Az egyház Krisztus igéjének országa s ennek folytán az ujabb pápaság is a maga hierarchiai institutiójával az önmaga által terem­tett hagyományával el van veszve, mert Isten igéjében látjuk a hatalmat és Ítéletet kifejezve az emberi gondolatok felett. Már pedig >a protes­tantismust nem a tan és betű, hanem az evan­géliomban kifejezett igaz vallás eszméje, Krisz­tus szelleme élteti,* és minden oly kísérlet, mely azt akarná, hogy a protestáns a hiányt, a mit lát, ne akarja látni és hódoljon meg feltétlenül a pápa előtt, sőt a hiten elkövetett ily erőszak­tételben még a hit érdemét lássa, minden ilyen merénylet a protestantismus és Krisztus egyenes megtagadása! II. A prot. egyházjavitókat sem hagya meg­említés nélkül Janssen, nagyban lamentál, hogy ezen ^háboritóknak* nem volt hivatásuk és joguk az > egyház* reformálására. Elismeri ugyan, hogy a római curia- s a hierarchiához nagy visszaélések fűződtek, azonban azoknak megszüntetése egyedül az egyháznak állott jogában. Kétségtelen dolog tehát J. előtt is, hogy az egyházból a pápaság alatt kúfárház lett, mely már régen letért az evan* gyéliom útjáról. Azonban szerintünk az igazi re­tormatiót az akkori pápista egyházon belül alig

Next

/
Thumbnails
Contents