Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-03-29 / 13. szám

A párbér kérdéséhez. jA párbér kérdéséhez^ cím alatt az erdélyi prot. közlönyben megjelent magas miniszteri véleményt beható figyelemmel átolvastam. A megjelent cikk, mint a magyarországi mindkét ev. egyház világi főképviselőinek a vallás és közoktatásügyi minisztériumhoz vallássérelmi ügyben intézett feliratára érkezett válasz, tartalmát tekintve igen méltó arra, hogy egyházjogi szempontból eszmecserét költő alapot szolgáltasson. Óhajtandó, hogy a hozzá szóilók ne a szenvedély tüzével adják elő nézeteiket, hanem a mai kort jellemző higgadtság komor érveivel szálljanak sikra, ha talán egyéni nézetük a hivatolt magas miniszteri véleménynyel ellentétben áll. Mi sem lehetne károsabb hatású, mint a szenvedélyesség oly tárgy felett, melyet csakis a magát mérsékelni képes bírálati tehetség védhet meg a vallási színezetű harc jellegétől. Hivatolt magas miniszteri vélemény a párbér kérdésében olyan alapra van helyezve, mely nézetem szerint a mai kor fejlődött jogi fogalmával összhangzásba nem hozható. Ugyanis a mai kor fejlődött jogi fogalma szerint a positiv törvényre alapitható igazság nem veszthet erejében azáltal, hogy nagy politikai tekintetek annak lehető háttérbe szoritását követelik. Az a jogi axióma: ^Fiat iustitia aut pereat mundus* korunkban is el nem évült elve a részrehajlatlan jogi közvéleménynek. De ezen elvtől lényegesen eltérő az a magas miniszteri vélemény, mely az ev. hitfelekezet főképviselőinek feliratára érkezett. Az 1 790/j-iki országgyűlés 26. t. c. 6. §-a oly világos, hogy annak magyarázata feleslegessé tesz minden commentárt. E§ szerint: ^A pap és ágybérek, melyeket eddig az evangélikusok, kath. lelkészeknek és mestereknek avagy más egyházi szolgáknak, vagy készpénzben vagy terményekben vagy munkákban szolgáltattak, jövőre teljesen meg fognak szűnni, s ezen országgyűlés törvényeinek kihirdetése után számítandó évnegyed múlva sehol sem lehet azokat követelni. * Ezen világos törvényszöveg teljes ellentétet képez a vallás és közoktatásügyi miniszter ur kiadott véleményével. E törvényben nincs kimondva, hogy kivétetnek a patronatusi kötelezettség alatt álló helyek és azok lakói, vagy azok kik földbirtokot róm. kath. birtokostól vásárolnak; hanem kimondatik hogy éppen mivel ev. vallásfelekezethez tartoznak, kath. egyházi és iskolai célra adófizetésre nem kötelezhetők. Ha engedélyezhető is az, hogy egyes nagybirtokosok, mint a róm. kath. egyház patrónusai oly egyházi terheket vállaltak önként, melyek birtokukat örök időkre kötelezik, de nem vonható ezekkel egy színvonal alá azon városi vagy polgári község, melynek birtokviszonyai idők folytán oly lényeges változáson mentek át, hogy a kath. kezekben volt birtokok nagy része evang. vallású egyének tulajdonává lett. Nem vonható pedig azért, mivel egyes nagybirtokos egyén patronatusi kötelezettsége birtokán telekkönyvezve levén, a vevő teljes tudatával bir annak, hogy a vett birtokot a rajta levő anyagi teherrel veszi át; de egy községi vagy városi lakos oly birtokot vásárol, melyen a patronatusi kötelezettség terhe nincs kitüntetve, és igy az adásvevésnél mint szolgalmi jog nem szerepel. A birtokot vásárló e szerint tehertől mentes birtokot vesz át, jóhiszemüleg, és mivel saját egyházának adófizető tagja, nem is képzelheti, hogy vett birtoka után az 1 79°/1

-ik t. c. 6. cikkelye ellenére még más egyháznak terheit is hordozni legyen kénytelen. De ez ellenkezik is ugyan azon t. c. 6. §-ával, melyben ez áll: Miképp kártalanittassanak pedig a kath. lelkészek ezen elvesztett jövedelmeikért ? ez iránt a helytartótanács meg fog hallgattatni; de egyszersmind az is ki fog jelentetni annak, mikép O Felsége soha sem fog járulni ahhoz, hogy ezen kárpótlás szine alatt vagy az adózó népre vagy a kir. kamarai kincstárra valamely teher háruljon. E szerint az adózó népre a kath. lelkészek és egyházi célok elvesztett javadalmaiért kárpótlás nyerés végett teher kivetéshez O Felsége nem fog járulni. De hát feltehető a kérdés: Vájjon nem az adózó népre kivetett teher e az a tekintélyes összeg, melyet a városok mint patronatusi kötelezettség alá vont testületek, a városi lakosokra felekezeti különbség nélkül kivetett és behajtott adóból fedeznek, jóllehet O Felsége törvényben kifejezett akarata mellőzésével. Nem kétszeres teherként nehezedik e az ev. és ref. hitfelekezetű népre, mely saját egyházi és iskolai céljaira fizetett egyházi adón kivül még a róm. kath. plébániák- és egyébb egyházi célokra is megadóztatva van, azért hogy a can. visitatio a város azon időben még talán teljesen kath. tagjaival egyházi adókötelezettséget fogadtatott el. Hát a helytartósági rendeleteknek és az úgynevezett canonica visitatioknak nagyobb hatálya lehet-e, mint az országgyűlésen hozott törvénynek ? Az a patronatus még csak említve sincs az 1868-iki törvényben, melynek 53 cikke: 23. §-a szerint: Különböző vallásfelekezetek által lakott községben és városban, mely házi pénztárából egyházi célokra vagy valamely felekezeti iskola javára segélyt szolgáltat ki, e segélyben igazságos arány szerint minden ottan létező vallásfelekezet részesítendő. Miért hozatott e törvény, lehet-e ennek célja, ha a patronatusi terhek külön szabályzat alá vonhatók. Van-e az egész országban egyetlen község, melyben a róm. kath. plébániák ált;il