Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-03-29 / 13. szám

élvezett javadalmak acan. visitatio mellett segély címet viselnek. Erdélyben a fejedelmek alatt egészen más viszonyok fejlettek ki, mint Magyarországon, ezért az ottani kepe-iigy rendelkezése külön elbírálás tárgyát képezi. Ugy tűnik fel, hogy a magas miniszteri vélemény határozott viszszaesést tanusit és az 1790^-iki törvénycikket megelőző idő viszonyaihoz alkalmazkodást jelez. Ugy de a mai kor jelszava nem az hogy vissza, hanem: előre. Talay Imre. Rosz szokások. Az egyházi szertartásokra, illetőleg azok egyik vagy másik részére nézve, oly sokféle az eltérés, hogy valósággal elmondható, »a hány ház annyi szokás* vagy is inkább a hány pap, és gyülekezet annyiféle a felfogása és magyarázata a törvényeknek. Igaz ugyan, hogy a legtöbb liturgiái, vagy jog-cselekményre, világos rendelete van az egyházjognak és ujabban a zsinati törvényeknek, de ezeket ugylátszik, hogy sokan vagy nem olvassák, vagy feleslegesnek hiszik a törvény megtartását. Az ember nem tudja nevessen-e, vagy boszankodjék, midőn olyanokat olvas, mint például a »Protestáns Pap« 1884. évi 8-ik számában a 203-ik kérdés, hol egy ref. káplán azt kérdezi, hogy katholikus ünnepnapon lehet-e nekünk reformátusoknak, házasulandókat hirdetni; mert az ő főnöke azt állítja, hogy Űrnapján és egyébb kath. ünnepeken lehet. Persze sem a főnök, sem a káplán hírét sem hallották a zsinati törvények 112-ik §-ának, hol világosan ki van irva, hogy »a házasulandók hirdetése vasárnapokon és a református egyház ünnepnapjain történik.« A törvény nem tudásából származónak tartom már most azon helytelen és rosz szokást is, hogy az eskető pap egyidejűleg ugyanazon esketésnél, mint tanú is szerepel, a mint erre nem egy példát tudok-. Az egyházjog a házasságkötésre nézve világosan kimondja, hogy „a házasságkötés minden jogi cselekményének két hiteles tanú jelenlétében kell történni. Ezeknek feladata nem csak az, hogy a házasságkötés tényének tanúi legyenek, hanem a lelkésznek hozzájuk intézett kérdésére, bízonyitaniok kell, hogy a felek között semmiféle házassági akadály nincs és ezen tanúskodással járó törvényes felelőség is terheli őket. Különösen megkérdezendő tőlük a kényszer, s a tiltott fokú atyafiság hiánya. Nem csupán arra való tehát a násznagy, hogy a lakodalmi ebéd alkalmával, a sarokban üljön, hanem jelenléte a házasságkötésnél okvetlenül szükséges. Mivel tehát a házasságkötéshez, hogy az érvényes és végrehajtható legyen, 5 ember jelenléte okvetlenül szükséges, s mivel önmagát sem esketheti meg a lelkész, épen ugy az általa végrehajtott liturgiái cselekménynek sem lehet önmaga a tanuja. Ugyancsak az esketésnél fordul elő ama rosz szokás, melynek a restség a szülőanyja, hogy azon esetben, ha egy időben több pár esküszik, a vőlegényekkel külön, s a menyasszonyokkal is külön egyszerre mondatja el a lelkész az esküt. Már erre nézve nem találok ugyan utasítást az egyházjogban, de az ilyen esketést én olyannak ítélem, mintha a keresztelési formulának egyszer való elmondása mellett több gyermeket keresztelnénk. A beleegyezést, tehát az esküt, világosan kell kifejezni maguknak a feleknek, már most ha egyszerre 7—8 ember mondja, vagy is inkább suttogja az eskü szavait, bizony bajos volna tanúskodni rá, hogy egyikmásik csakugyan elmondta az esküt, vagy csak a száját mozgatta. Pedig a házasság megkötése, a felek akaratának a törvényes formák közt való nyilvánítása által, s nem csupán a papi áldás által történik. A rossz szokások közé sorozom azt is, ha a vasárnap délelőtti rendes istenitiszteletet elpászolva, az épen kapóra jött predicatios halottat predicáljuk el a templomban. Azt jól tudom, hiszen országszerte ugy van, s magam is ugy szoktam, hogy ha vasárnap délutánra esik 3 temetés ideje, és predicatioval kell temetni, akkor külön istenitiszteletet tartani felesleges. De már a délelőtti istenitisztelet elmu'asztását, semmi esetben nem tartom megengedhetőnek. Ha magunk adunk példát a templom kerülésére, ugy mint tudok rá esetet, hogy húsvét első napján délután, midőn egy ha'ottat, csak énekszóval, tehát papi functio nélkül temettek, és a lelkész még sem tartott istenitiszteletet, bizony akkor hiában menydörgünk a templomkerülők ellen. Az efféle s több hasonló szokásoknak azután igen sokszor kellemetlen következései is vannak, és pedig a lelkészekre nézve. Ha az egyik eltemeti például a halottat vasárnap délelőtt, az istenitisztelet idején, a mely dolog persze tetszik, és hízeleg a gyászoló feleknek, a másik pedig hasonló esetben megtagadja, és nem akar ugyanakkor temetni, a nép nagyon furcsának találja, hogy egyik papnak szabad azt tenni, a mit a másiknak nem, s nem ritkán rosz akarattal vádolja a törvényhez szigorúan ragaszkodó lelkészt. Kiss Benő, ref. lelkész. ISKOLAÜGY. Kik tanitsák a vallást a népiskolában? Ez a kérdés : e lelkészek tanitsdk-e a vallást a nép iskolában ? földobatott s előbb-utóbb elintézésre vár. Vannak ellene, de vannak mellette is. Epen azért ugyancsak korán van pálcát törni az ellenkező véleményüek fölött, mint teszi ezt például Czinke István ur, ki a »Sárospataki Lapok« legutóbbi számában, mint az emiitett kérdésnek tagadólagos oldalról vitatója, ugyancsak elmondja: »hogy az ilyen törekvés ellen minden józan gondolkozása protestáns embernek tiltakoznia kell4

(?!) Mintha csak a pápai csalhatatlanság el nem hivőíre hallanám a lesújtó anathemát. Pedig hát, nem oly rettenetes dolog az egész, a mi ellen Czinke ur s elvtarsai tiltakoznak. Nézzük csak meg közelebbről: Szokott frázis, mikor a lelkész ekklézsiájába beköszönt, hogy ,veletek vagyok születéseteknél, veletek az élet minden örömeiben és fájdalmaiban, s kikísérlek benneteket ha az Úr akarandja, az örök nyugalom helyére.« Nagy igéret ez, s nem pusztán szónoki figura, csak meg kell gondolni jól a jelentőségét. A lelkésznek éreznie kell azt, hogy ő, ki a bölcsőtől a sírig gyülekezete minden egyes tagjának vezetője, ezzel igen nehéz feladatot vett vállaira, s minden egyes hivének erkölcsi kiképzése első és legszentebb kötelessége. Ne zavarjuk össze a működési tért! mondja — Czinke ur, — a pap hivatása, a családok gondozása, a felnőttek épitcse.« Nagyon igaz, de rámondhatjuk hivatása ez — is. De hogy a fejlődő gyermek erkölcsi jellemének s vallásos hitének irányítása, s helyes irányban tovább vitele szintén az ő kötelessége: meg vagyok róla győződve.